Trailerekkel tuningolt, havonta jelentkező filmajánlónkban ezúttal az októberi premierek közül válogattunk. Első ránézésre a választék nem tűnik olyan lehúzósnak, mint szeptember korán sötétedő, átmeneti kabátos nagytesója, sőt ha több Paulo Coelhót olvasnánk, egyenesen azt mondanánk, hogy színes, akár a harmattól csillogó őszi avar. A kulcsszavak: űrnácik, harminc közeli krízis, apokalipszis, Machete, emberrablás, kokainista zsaru, Carrie és pornófüggő macsó. Szívderítő? Szívderítő. Kezdjük el!

Október 3.

Gravitáció

Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke, Anyádat is!, Szép remények) kétszemélyes űrdrámája azon

Ben Harper – Jack Johnson-együttműködéseknél is ritkább filmek egyike, amelyben a sztori, a színészi játék és a látvány nagyjából egy színvonalon mozognak. A nem túl távoli jövőben járunk, pontosabban egy űrállomáson lebegünk az újonc Dr. Ryan Stone-nal (Sandra Bullock élete alakítását nyújtja) és a veterán

Mat
Matt Kowalskyval (George Clooney). A napi űrhajó-sufnituning idilljét – és magát az űrhajót is – darabokra tépi egy felrobbanó orosz műhold törmeléke. Ahogy egymáshoz kötve, a sisakjukban sistergő csendtől kísérve sodródnak a semmiben, a félelem fokozatosan pánikká fajul. Sehol egy UFO, sehol egy űrnáci (ld. lent), csak a magány, a hazatérés fakó reménye, és a közömbös mélyűr.

Don Jon

Az 500 nap nyárból, az Eredetből, a Bruce Willis színészi képességeinek hiányát bizonyító Looper – A jövő gyilkosából, vagy épp a Christopher Nolan-féle Batmanekből ismerős Joseph Gordon-Levitt a Don Jon mindenese: forgatókönyvíró, rendező és főszereplő egy személyben. Jon Martello – akit a haverjai a megfektetett bombanő/hétvége-aránya miatt csak Don Jonnak hívnak – kigyúrt, precíz, sikeres, amcsi izomautóval furikázik, és még templomba is jár. Persze az olasz-amerikai macsóálom paradicsomlevesében is úszkál egy jó kövér légy, ugyanis Jon pornófüggő, olyannyira, hogy a virtuális reszelés jobban kielégíti, mint a hús-vér szex. Aztán designer tűsarkúján betipeg a képbe a Nagybetűs Nő (Scarlett Johansson), és megkezdődik Jon Nagybetűs Leckéje az Életről meg a Szerelemről, a katarzisnál talán még egy Oravecz Nóra-idézet is elcsattan a csók előtt.

Mocsok

A cím alapján azt hihetné a tudatlan újságíró, hogy ez itt egy filozofikus hangvételű művészfilm a középosztálybeli lét súlytalanságáról egy vasárnap délutáni nagytakarítás kontextusába ágyazva - de nem az, az újságíró pedig tényleg tudatlan, és nem szeret hétvégén takarítani. Visszatérve a Mocsokra, Charles Xavier Bruce Robertson (James McAvoy) korrupt, kiégett rendőr, akit csupán egy gyilkossági ügy felgöngyölítése választ el az előléptetéstől. Az áhított pozícióért azonban kollégája, Ray (Jamie Bell) is teper, ezért a kudarctól rettegő Bruce úgy dönt, hogy feláldozza munkatársait a saját karrierje oltárán. Kollégái között viszályt szít, elcsábítja a feleségeiket, és ha ez még nem lenne elég, sakkban tartja őket mocskos titkaikkal. Az akció reakcióval jár, és azzal párhuzamosan, hogy másokat a mélybe taszít, maga Bruce is elindul a lejtőn. A hazugságok, a kokain, a szex és az erőszak csapdájában vergődve próbál visszatalálni a valóság talajára, ahol vár rá egy megoldatlan gyilkossági ügy.

Október 10.

Iron Sky – rendezői változat

Ezt a napot is megértük: finn-német-ausztrál koprodukció űrnácikról. 2018-ban járunk, egy amerikai űrhajó landol a Hold sötét oldalán, ahol a háttérhatalmat irányító gyíkemberek helyett az 1945-ben elmenekült nácik leszármazottai náculnak az aktuális Führer, Udo Kier vezényletével. Mint Piszkos Fred, ők is főznek valamit, bár Fülig Jimmy megszivatása helyett elsősorban a Föld invázióját tervezgetik. A film meglehetősen szélsőséges reakciókat váltott ki, de akinek tetszett az

Űrgolyhók , és nem retten vissza az abszurdtól, illetve a B-kategóriás hangulatba csomagolt társadalomkritikától, ne hagyja ki.

Fogságban

Farkas Keller Dover (Hugh Jackman) hatéves kislánya, Anna, a hálaadásnapi vacsora előtt barátnőjével együtt eltűnik. Az egyetlen nyom egy lepukkant lakókocsi, amit a Dover-család utcájában láttak parkolni, és amin állítólag a lányok játszottak. A nyomozást dirigáló Loki (?) detektív (Jake Gyllenhaal) fülön csípi a sofőrt, bizonyos Alex Jonest (Paul Dano), ám perdöntő bizonyíték hiányában kénytelen szabadon engedni a kalácsképű, mémre illően szerencsétlen külsejű pszichopata-jelöltet. A zsaruk inkompetenciáját látva Farkas Dover vérszemet kap, és a saját kezébe veszi az irányítást – de vajon meddig hajlandó elmenni Dover, milyen árat kell fizetnie a tetteiért, mi az igazság, és HOVA TŰNT DAMON HILL?

Október 17.

Itt a vége – This Is The End

A hollywoodi vígjátéküzem legfiatalabb iparosai összetették, amijük van (ez alatt leginkább különböző tudatmódosítókat kell érteni), és a gyártósor másik végén kijött ez a groteszk, fuckokban és túlzásba vitt öniróniában gazdag, apokaliptikus katyvasz. A színészek önmaguk karikatúráját játsszák: James Franco bénán művészkedő, ő a minimális tartalom - maximális nagyképűség-paradoxont megtestesítő kúl csávó archetípusa (ilyenből mellesleg mindegyik divatos alter kocsma teraszán ül legalább öt egyed), Jonah Hill negédesen kedves, Seth Rogen többet tép, mint

Leon Mobley , Michael Cera kokózik és Rihanna seggét csapdossa, Danny McBride pedig címeres suttyó. Akad még itt egy házavató buli közepén beütő világvége is, de több poént nem szeretnénk lelőni, úgyis megteszi helyettünk a trailer. Érdekes kísérlet, a radikalizmusa miatt senkit sem fog hidegen hagyni.

Machete gyilkol

Mit állítok? Gyilkol. Ki gyilkol? Machete. Robert Rodriguez legújabb trashkalandjának lényegét ezzel össze is foglaltuk, de azért áldozzunk pár tőmondatot a hentelésnek keretet adó sztorira. Machetét az akasztófáról szedeti le az Egyesült Államok elnöke (Carlos Estevez, alias Charlie Sheen), és megbízza, hogy az állampolgárságért cserébe (FIGYELEM! Fricska a bevándorlásügynek!) vadássza le Mendezt, az őrült drogkartell-górét, aki egy jól irányzott rakétával el akarja tüntetni Washingtont a Föld színéről. Hogy ezután mi történik, azt lásd a bekezdés elején. Ja, és szerepel benne

Lady Gaga , plusz egy rakás jó nő.

Október 24.

Szupercella

Sly és Svarci egy filmben –

ha elcsattan egy ötös, jön az apokalipszis . A Szupercella személyében a kigyúrt nyugdíjasok El Classicója helyett egy rabló-pandúr szövetségre épülő egész estést üdvözölhetünk, amelyben még a Stukóhoz hasonló B-remekművekből ismert 50 Cent is felbukkan. A sztori: Ray Breslin (Sylvester Stallone) egy biztonsági rendszerekre szakosodott hatósági szervnek dolgozik. Céljuk, hogy megtalálják a rést a börtönök pajzsán, és így megakadályozzák, hogy az elítéltek leléceljenek társadalmat fertőzni. Ray a szakma alfahímje, aki bármilyen börtönből képes megszökni, így amikor a Sírkő nevű ultrabiztonságos, high-tech kütyükkel turbózott fegyencparkoló kerül sorra, naná, hogy őt dobják akcióba. Azonban beüt a cselekmény, Rayt elrabolják, bebörtönzik, és, mivel a Sírkő létezéséről szinte senki sem tud, nem számíthat külső segítségre, az elítéltek között kel társra találnia. És itt jön a képbe

Hauser
Emil Rottmayer (Arnold Schwarzenegger), akit sikerül maga mellé állítania, így már ketten kotyvasztják a szökési tervet. Miközben Ray a világ egyik legjobban őrzött börtönéből próbál megpattanni, apránként összeáll a kép, hogy kik és miért akarják eltakarítani az útból.

Isteni műszak

A Bodzsár Márk rendezte feketekomédia főszereplője a félig horvát, félig magyar Milán (Ötvös András), aki a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében menekül Magyarországra, ahol orvostanhallgatói múltjának köszönhetően a budapesti mentősöknél talál munkát. Miközben két társával – a sofőr Kis Tamással (Keresztes Tamás) és a beszédes nevű Fék doktorral (Rába Roland) – szirénázva járja az éjszakát, Milánra derült égből galambtöltetként zuhan a felismerés, hogy kollégái időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegeket, sőt sokszor siettetik a halálukat. Hamarosan az illegális eutanázia üzleti oldalára is fény derül, Milánnak pedig szüksége van a pénzre, hogy kiszabadítsa a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, így alkut köt Tamással, Fék doktorral, illetve a saját lelkiismeretével. A bűn és a szenvedés a mindennapjai szerves részévé válnak, és Milán megtapasztalja, hogy a gyakorlott mentőssé válás útja az életmentés euforikus pillanataival és a halállal  van kikövezve.

Carrie

A Stephen King regénye alapján készült, klasszikus, hetvenes évekbeli horror újraértelmezése. Carrie White (Chloe Grace Moretz) szégyenlős, introvertált lány, és az osztálytársak kegyetlen poénjainak alaposan bejáratott céltáblája. Otthon sem túl rózsás a helyzet, ugyanis Carrie bigott, vallásos anyja (Julianne Moore) apácazárdákat megszégyenítő szigorral neveli szeme vörnyeges fényét. A szalagavató közeledtével a genyózó osztálytársnők egyike aljas tervet eszel ki, amely a Carrie-t érő megaláztatások csúcsának ígérkezik. Viszont Carrie erre a legkevésbé sem kíváncsi, és ahelyett, hogy venne 8-10 macskát, és cirmos szvettereket kötögetne érettségiig, inkább előkapja telekinetikus képességeit, és lángba, vérbe meg minden egyéb horrorfilmbe illő trutymóba borítja előbb a gimit, aztán a várost.

Október 31.

Frances Ha

A 27 éves Frances Haliday (Greta Gerwig) egy tánctársulatnál gyakornokoskodik, ami valószínűleg azt jelenti, hogy hazaviszi a mosnivalót, és néha átkeni padlóápolóval a próbaterem parkettáját. Frances a New York-i fiatalok kihívásokkal és kétségekkel teli hétköznapjait éli, és közben a Lét Nagy Kérdésein filozofálgat (az álmait kövesse, vagy inkább keményen dolgozzon a biztos jövőért? Irány az albérlet, vagy lógjon továbbra is a barátainál?  Kicsoda-micsoda valójában a legjobb barátnője, és hol késik a nagy szerelem?). Harminc közeli krízissel küzdőknek kötelezően ajánlott.

Metro Manila

Angol - fülöp-szigeteki akciófilm , abból tuti, hogy nem lehet baj. Metro Manila, vagyis Manila és agglomerációja, a világ 11. legnagyobb és 28. leggazdagabb metropolisza, amelyben több mint 16 millió ember él egy Budapestnél alig nagyobb területen. Manilában a pénzszállítás óriási biznisz, viszont a csillagászati összegekből a vidéken élőknek egy garas sem jut. Oscar Ramirez és családja megelégelik a nélkülözést, és a biztosabb megélhetés reményében a fővárosba költöznek. A családfő szinte azonnal állást talál, megbízhatóságának hála biztonsági őr lesz egy pénzszállító autón. Amikor Oscar rájön, hogy a szállított milliók sokszor az alvilág

Keyser Soze-kaliberű figuráitól származnak, idealista illúziói szempillantás alatt szertefoszlanak. Oscar hiába szeretne kimaradni a korrupcióból, a kontextus elől nincs menekvés, és végül olyan helyzetbe kerül, amelyben választania kell a saját és a családja élete között – ám a választás helyett inkább

;t=0m18s">térdre, csirkék, itt az Isten!
- üzemmódba kapcsol, mint

Svarci a Kommandóban akcióba lendül.