WLB: Mióta élsz Budapesten? Hogyan kerültél ide?
Thuy:
5 éve élek Budapesten. A férjem magyar, és van két gyönyörű félvér kislányunk.
WLB: Hogyan ismerkedtetek meg?
Thuy:
Vietnámban egy fényképüzletben dolgoztam, ő pedig a fényképeit szerette volna ott CD-re másolni, és néhányat kinyomtatni. Megmondtam neki, hogy mennyibe kerül, mire ő vietnámiul válaszolt, hogy az túl drága, a másik boltban pedig csak fele ennyibe kerül. Ezen feldühödtem, de nem azért, mert alkudni akart, hanem mert magyar létére tud vietnámiul, és mégis hagyott a melegben az angollal izzadni. Ezután elkezdtünk beszélgetni, és megadtam neki a másik munkahelyem, egy galéria cimét, ahol esténként dolgoztam, és ahol úgy gondoltam, hogy nyugodtabban tudunk beszélgetni. Este odajött, hozta a vietnámi nyelvkönyvét, beszélgettünk, és fagyizni mentünk. Elkérte a telefonszámomat, és onnantól kezdve gyakran találkoztunk. Mikor Magyarországon volt, leveleztünk. Aztán két évvel azután, hogy először találkoztunk, összeházasodtunk.
WLB: Mit szeretsz itt a legjobban?
Thuy:
Tetszik az időjárás és az, hogy a város tiszta és zöld. Tetszik a társadalombiztosítás rendszere, hogy ingyenes az óvoda és az iskola, és az, hogy az orvosi ellátáshoz elég fizetni havonta a TB-t. Úgy látom, hogy az idősotthonokban is jó az ellátás, és ez szuper.
WLB: Mit szeretsz a legkevésbé?
Thuy:
Furcsa, hogy 4 évig éltem itt, és nem voltam allergiás semmire, viszont tavaly, 2012-ben áprilistól októberig szenvedtem virágpor-allergiától. Az orvos szerint a parlagfű miatt volt. Folyamatosan könnyeztem, folyt az orrom, és nem tudtam semmit sem csinálni. Mivel akkor épp szoptattam, gyógyszert sem tudtam szedni rá. Borzalmas volt.
WLB: Ha szuperhős lennél, mit változtatnál meg a városban?
Thuy:
Először is kiirtanám az összes parlagfüvet. Utána az összes tömegközlekedési járművet alacsonypadlóssá változtatnám, mint amilyen a 4-6-os villamos, hogy könnyebb legyen a babakocsis anyukáknak, a piacra igyekvő, görgő-táskás néniknek és a kerekesszékeseknek. Tudom hogy milyen nehéz nekik megmászni a lépcsőket.
WLB: Milyennek látod a budapesti embereket? Nagyon mások, mint a vietnámiak?
Thuy:
A budapestiek sokban hasonlítanak az ázsiaiakra: pl. közvetlenek, nyitottak, lelkesek, vidámak és aktívak. Amiben pedig különböznek, az szerintem a családra fordított idő. A magyarok hétvégén nem dolgoznak, hanem a családjukkal, barátaikkal töltik az időt, és szórakozni, kirándulni mennek. A vietnámiak ezzel ellentétben dolgoznak és dolgoznak, ameddig csak lehet. Például szülés után is minél előbb visszamennek dolgozni, míg a magyarok inkább 1-2 évet otthon töltenek, hogy a gyerekkel foglalkozhassanak. A magyarok határozottan több időt töltenek a gyerekeikkel, mint a vietnámiak.
WLB: Szerinted téged furcsának tartanak a budapestiek?
Thuy:
Nem, mert Budapesten sok az ázsiai. Esetleg az öltözködésemet tarthatják szokatlannak, és ha megszólalok, próbálják kitalálni, hogy hová valósi lehetek. Ja, és a piacon furcsállják, ha sok csirkelábat meg disznóbelet veszek. Ezt valamiért nem értik.
WLB: Hogy megy a magyar nyelv?
Thuy:
Tudok beszélgetni mindenkivel, de a nyelvtanom még nem jó. Többet értek meg, mint amit el tudok mondani, de remélem, hogy ez majd fejlődni fog.
WLB: Mit csinálsz a szabadidődben? Thuy:
Sétálni megyek, a virágaimat gondozom és főzök.
WLB: Mik a kedvenc helyeid Budapesten?
Thuy:
Szeretem az Andrássy utat, nyáron árnyékos, télen pedig szépen feldíszítik a fákat lámpafüzérekkel.
WLB: Üzensz esetleg valamit az itt élő külföldieknek?
Thuy:
Az újonnan érkezettek menjenek el sétálni a Gellért-hegyre, a Várba, a Hősök terére, és sétáljanak végig az Andrássy úton. Ja, és fontos, hogy mindenképpen igyanak pálinkát!
