Pár évvel ezelőtt a sörözés az olyan fogyasztók felségterülete volt, akik nem szerettek sokat gondolkodni azon, mit miért vesznek magukhoz, és egészen konkrétan hülyének nézték azt, aki 3-400 forintnál többet adott egy üveg sörért. Az efféle fura pókok előfutára volt Kővári Gergely, a Csakajósör bolt alapítója.

Gergely a Csakajósör alapítója, tulajdonosa, lelke, személyzete, akit ma már senki nem néz hülyének, amiért tucatnyi 3-4-5000 forintos sört tart a boltjában, ugyanis azóta kiderült, hogy a sör a legkevésbé sem az, amivel a mi szánkat betömték az elmúlt évtizedekben.

Aki elmegy a Kertész utcai sörboltba, a saját szemével is megtapasztalhatja, hogy a 4,5%-os erősen buborékos világos lágerek súlyos kisebbségben vannak a barna, fekete, vörös, borostyánszínű, vadélesztős, búzát, rozst, kölest, koriandert, curacaot, kopi luwak kávét, vaniliát, és még ki tudja mi mindent nem tartalmazó végtelen változatosságú sörvilág mellett.

A Csakajósör nemcsak sörgasztronómiailag jelent különlegességet, de kiskereskedelmileg is izgalmas. A bolt ugyanis nem egy jól belőhető létező igény kiszolgálására született, hanem éppen az igény feltámasztására. Valóságos kapu a különleges sörök világába, a boltos pedig kalauz, aki bevezet és segít eligazodni benne. Itt sosem lesz olyan, hogy az eladó azt mondja, ő csak árulja, nem tudja, milyen, nem kóstolta: itt csak a jó sörök kerülnek polcra – amiket a tulaj személyesen vadászik le a külföldi nagykereknél és hazai kézműves sörfőzdéknél.

És amióta a pultban négy csapról naponta változó különlegességeket lehet kóstolni, azóta komoly élet is van az aprócska bolthelyiségben – itt előbb-utóbb mindenki összefut, akit érdekelnek a valódi sörök, arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi sörturizmus első számú magyarországi központja.