Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Kultúra-építészet-fesztivál-Magyarország-Olaszország

Fiatalok építészeti modelljeire épül a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása.

A Velencei Biennále magyar pavilonjának kiállítására a Műcsarnok ezúttal is pályázatot írt ki, amelynek eredményéről zsűri döntött. Idén minden eddiginél több pályamű érkezett: a 12 pályázat közül a zsűri egyhangú döntéssel választotta ki Bachmann Bálint és Markó Balázs projektjét - idézte fel a kiállítás szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gábor, a Műcsarnok vezetője, a biennále magyar pavilonjának nemzeti biztosa.
Mint hozzátette, a kiállítást a magyar állam a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből 40 millió, míg a Magyar Villamos Művek 5 millió forinttal támogatta. Az augusztus 27-én nyíló, Spacemaker című projekt 560 építészhallgató és 50 gyermek által készített makettet mutat be.A beérkezett mintegy 560 munka többsége nem épületmakett, számos modell a téralkotás szinte képzőművészeti igényével él - jegyezte meg a kurátor, hozzátéve: részben ez volt a kiírás célja.

"Nem a diploma előtt álló hallgatók makettjeit vártuk elsősorban, hanem az alsóbb évfolyamokra járókét, akik látása még nem annyira építészi".

Bachmann Bálint kitért az idei biennáleDavid Chipperfield főkurátor által meghirdetett mottójára is, amely a jelen és a jövő építészgenerációi közötti kapcsolatteremtésről szól.
"Amikor megfogalmaztuk a projektünket, a mottóról még nem lehetett tudni, az mégis egybevág a Spacemaker koncepciójával." - vont párhuzamot.
Az 560 fehér színű modellt puritán módon, "költői tisztaságú" térben, egynemű padozaton, 1 méter magas alumínium tartókon helyezik el, mesterséges világítás nélkül, természetes fényben, amely a napszaknak megfelelően változik - árulta el a kurátor.Mint hozzáfűzte, a Műcsarnok és a kultúrAktív Egyesület közreműködésével, Tér-Kép címmel 6-18 éves gyerekek számára is kiírtak egy pályázatot, amelyre 21x21 centiméteres, de színes modelleket vártak. Ezekből a munkákból az 50 legjobb kap helyet a magyar pavilonban, az alkotók nevét - csakúgy, mint a hallgatók alkotásainál - itt is minden esetben feltüntetik.
Kelle Antal három nagyméretű installációval szerepel a kiállításon: a képzőművész-performer Szentföld című munkája a világvallások szimbólumait jeleníti meg különböző nézetekből, emellett egy fákat imitáló és egy koncentrikus kúpokból álló installáció kap helyet - közölte Bachmann Bálint.

Markó Balázs

Velencéből bejelentkezve arról számolt be, hogy az előkészületek jól haladnak, és a pályázaton részt vett hallgatók a kiállítás építésének munkájában is szerepet vállalnak.

A 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále a szakmai napok után augusztus 29-től november 25-ig várja a látogatókat a velencei Giardini nemzeti pavilonjaiban, az Arsenale központi kiállítóterében, valamint a város különböző pontjain található helyszíneken. Az idei építészeti seregszemle főkurátora David Chipperfield, aki az 55 önállóan szereplő ország mellé 66 kiállítót hívott meg; a biennálén most vesz részt először Angola, a Koszovói Köztársaság, Kuvait és Peru. Az Arany Oroszlán-díj ez évi nyertesét augusztus 29-én hirdetik ki, az életműdíjat idén Alvaro Siza Vieira portugál építész veheti át.

Hasonló tartalmak

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Kultúra

Nyílt nap a Kelenhegyi úti Műteremházban

December 10-én egy egyszeri programsorozaton való részvételre nyílik lehetőségünk: a Kelenhegyi úti Műteremház kapuja kitárul, az alkotó művészek lakásajtajai megnyílnak, és betekintést nyerhetünk műtermeikbe, lakásaikba. A ház belső és külső terei is életre kelnek: lesz lépcsőházi kiállítás, művészettörténeti és építészettörténeti séták, felolvasószínház és gyermekprogramok is.

Kultúra Szponzorált

Grecsó Krisztián: Tíz eszkimó – Pezsgős szilveszter a Katonában

Tölthetjük kultúrával is a szilvesztert, december 31-én ugyanis a Tíz eszkimó előadással és pezsgőzéssel várnak a Katona József Színházban. A színdarab szövegét Grecsó Krisztián írta, és Máté Gábor rendezte.

Szponzorált Kultúra

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia: Extázis

Az Extázis című előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál, egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni? A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből. A bemutatón december 16-án vehetünk részt.

Neked ajánlott

A