Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Sziget a YouTube-on – 4 millió embert érdekelt

A YouTube, a világ legnagyobb videomegosztó oldala 5 napon át, minden nap délután 3 órától késő éjszakáig közvetítette élôben a Sziget Fesztivál 3 színpadának összesen 55 koncertjét. A fellépők a Sziget hivatalos YouTube csatornáján összesen több mint 4 millió megtekintést könyvelhetnek el, a legtöbben Európából követték a koncerteket. Ezzel a Sziget élő közvetítése bekerült a legnépszerűbb európai zenei események közé a YouTube-on.

5 nap 4 millió nézőA már hivatalosan is Európa Legjobb Nagyfesztiváljának számító Sziget idén számos fontos mérföldkövet tudhat maga mögött: a fesztivált ebben az évben rendezték meg 20. alkalommal, és a Sziget lehetett az első rendezvény, melyet a YouTube élőben közvetített Magyarországról. Koncertjei az élő közvetítésnek köszönhetően idén 5 nap alatt több mint 4 millió megtekintést értek el világszerte a YouTube-on, mindeközben most köszönthették a Sziget történetének 6 milliomodik helyszíni látogatóját is.
Az élő közvetítés a legnépszerűbb Magyarország mellett Belgiumban, Csehországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Oroszországban és Spanyolországban volt. A Sziget hivatalos YouTube csatornáján létrehoztak egy alkalmazást, ahol a nézők Google+, Facebook és Twitter profiljukon keresztül megjegyzéseket fűzhettek a látottakhoz. A rajongók lelkesedését mutatja, hogy az élő közvetítés 5 napja alatt összesen több mint 60 ezer hozzászólás érkezett.

Magyar zenekarok YouTube promójaA világ zenerajongói nem csak olyan nemzetközi sztárok szigetes koncertjeit követhették élőben a YouTube-on, mint a Placebo, a Korn, a Hurts, a Deus, a Ting Tings, Goran Bregovic vagy Emir Kusturica, hanem találkozhattak olyan magyar fellépőkkel is, mint a Tankcsapda, a Quimby, a Compact Disco és Yonderboi. Azok kedvéért, akik lemaradtak volna, vagy csak újranéznék kedvenceiket, a fesztivál hivatalos YouTube csatornáján, a koncertek legjobb pillanatai még további 3 hónapig megtekinthetőek lesznek.

„Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy világszerte ilyen sokan nézték élőben a YouTube-on a Sziget három színpadának koncertjeit. Ebből is látszik, hogy a Sziget nem csak a magyar közönség körében népszerű, de komoly nemzetközi rajongótáborral bír szerte Európában, sőt azon túl is” – értékelte az élő közvetítés jelentőségét Gerendai Károly, a Sziget főszervezője.

A YouTube majd fél éve indította el Magyarországra hangolt változatát. Az ennek nyomán megkötött megállapodások teszik lehetővé, hogy több professzionális tartalommal bővüljön, még több magyar videó, zene legyen az oldalon. Fontos lépés mindebben a Sziget élő közvetítése.

Hasonló tartalmak

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Kultúra

Nyílt nap a Kelenhegyi úti Műteremházban

December 10-én egy egyszeri programsorozaton való részvételre nyílik lehetőségünk: a Kelenhegyi úti Műteremház kapuja kitárul, az alkotó művészek lakásajtajai megnyílnak, és betekintést nyerhetünk műtermeikbe, lakásaikba. A ház belső és külső terei is életre kelnek: lesz lépcsőházi kiállítás, művészettörténeti és építészettörténeti séták, felolvasószínház és gyermekprogramok is.

Kultúra Szponzorált

Grecsó Krisztián: Tíz eszkimó – Pezsgős szilveszter a Katonában

Tölthetjük kultúrával is a szilvesztert, december 31-én ugyanis a Tíz eszkimó előadással és pezsgőzéssel várnak a Katona József Színházban. A színdarab szövegét Grecsó Krisztián írta, és Máté Gábor rendezte.

Szponzorált Kultúra

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia: Extázis

Az Extázis című előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál, egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni? A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből. A bemutatón december 16-án vehetünk részt.

Neked ajánlott

A