Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Gasztró

Magyarország Tortája 2012-ben

A Magyarországon élők számára augusztus 20-a a vásárokról, a búcsúkról, a tűzijátékról, no meg persze a hagyományokról szól. Lassan ilyen hagyománynak számít például az ország tortájának elkészítése, kiválasztása és szerencsére az elfogyasztása is. Idén a veszprémi Kokó cukrászda szabolcsi almás mákos különlegessége nyerte el a megtisztelő Magyarország Tortája 2012 címet.

Az idei mezőny meglehetősen erős volt – a nevezettek között volt az őrségi sütőtökös almatorta, a mézes-bazsalikomos málnatorta, a császárkörte torta, a nemzeti trikolor torta valamint a szabolcsi almás máktorta, mely végül győztesként került ki a megmérettetésből. A különleges édesség Pintér Zsolt műve, aki almát, mákot, egy kevés fahéjat és vaníliát használt a sütemény elkészítésénél.

Idén, első alkalommal megválasztották az év cukormentes tortáját is. A nyertes Zila László almatortája lett melyet egressel ízesített. Az édesség nem tartalmaz fehér cukrot, fehér lisztet sem pedig adalékanyagot vagy tartósítószereket így nem csak cukormentes, de még egészséges is.

Ha szeretnétek megkóstolni az év tortáit, akkor látogassatok el a Magyar Ízek Utcájára vagy a tortákat árusító cukrászdák egyikébe augusztus 19-én és 20-án.

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Megtaláltuk az új kedvenc „nappalinkat” – Megnyílt a Kollab a Mammutban

?>

A Kollab a Mammutban egy kísérleti hely, ami hol kávézóként, hol coworking helyként, hol kultúrtérként és lazulóhelyként vár mindenkit.

Szponzorált

Ezeken a helyeken kóstolhatod meg Budapest hivatalos születésnapi tortáját!

?>

Húsz cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyet a Belvárosi Auguszt Cukrászda alkotása nyert meg.

Növényi alapú ételek egy csipet skandináv életérzéssel – A Hÿgge Bisztróban jártunk

?>

„Ellenszer a hideg időre, az esős napokra és a mindent beborító sötétségre” – a Hÿgge Bisztróban azt kaptuk, amire most vágyunk.

Shopping

Új kulináris zarándokhely a MOM Parkban – Megnyitott a Bocca Gourmet Stories

?>

200 négyzetméteres gourmet-üzlet nyitott a MOM Parkban a hazai és a nemzetközi delik legjavával – megnéztük a Bocca Gourmet Storiest.

Neked ajánlott

A