Ez is érdekelheti

Kultúra
Drágább és üresebb a 20. Sziget Fesztivál
A Szigetnek idén kissé meg kellett húzni a nadrágszíjat, emiatt sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a fesztivál megjelenésére, ami miatt valamivel kisebb a nyüzsgés kint, mint korábban.
Ennek ellenére azért idén is sikerült olyan neveket elhozni, mint a Stone Roses, a Killers vagy Snoop Dogg és az óriáskerék illetve az itt-ott elhelyezett installációk és díszítések mindenképpen feldobják a fesztivál hangulatát.
Azt már lehetett tudni, hogy idén valamennyivel kevesebb pénzből gazdálkodik a Sziget, ezért a komolyabb zenei beruházások helyett inkább a küllemre fordították az energiát.
Fantasztikusan jó ötlet volt a Nagyszínpadtól nem messze rakni a kissé fantáziátlanul Sziget Eye nevet kapó óriáskereket, ami valljuk be kellemesebb kilátást ígér, mintha 30 méter magasról kellene a mélybe vetni magunkat egy gumikötéllel a lábunkon. Nagyon jó húzás, hogy a nagyszínpadhoz vízpermetező rendszert építettek, ami kifejezetten jól jön a hőségben. A másik látványos újítás a különböző fainstallációk, amik egyértelműen feldobják a fesztivál hangulatát. Gyakorlott szigetezők egyébként észrevehették, hogy elég sok változás történt a helyszínekben is. Az A38 Színpad kapott egy kifejezetten pofásan kinéző kék sátrat, aminek köszönhetően többé nem kell percekig magyarázni részegen ténfergő ismerőseinknek, hogy ugyan merre van az A38 Sátor. Egyébként a Sziget főutcájára került, így még azt sem tudná eltéveszteni, aki négy napja fényt iszik reggeli kávé helyett.
Ha már az italoknál tartunk, érdemes megemlíteni az árakat. Szinte teljesen ugyanazok az italdíjak, mint a Balaton Soundon, mégis hagy némi rossz szájízt az emberben, hogy 580-ért veszi a korsó sört, ami legalább a másik említett rendezvényhez képest tényleg egy korsó és nem négy deci, de a fény is már 1100 Ft-ba kerül. Üdítő újdonság viszont a Borfalu, amely tényleg annyira a bor köré centralizálódott, hogy sört egyáltalán nem lehet kapni. Lehet viszont literes fröccsöt kis műanyagüvegben, 1000-1700 forint közötti összegért, ami elsőre horrorisztikusan hangozhat, de abszolút megéri és kicsit utánaszámolva a bor (decinként 400 forint) és az ásványvíz árának, még egészen korrektnek is nevezhető. Persze van fény és homokozó vödrös koktél, igaz utóbbi mintha idén kevésbé lenne népszerű és méteres szívószálak helyett inkább fröccsel mászkálnak az emberek, de ez betudható annak, hogy tényleg nagyon drága már italt vásárolni a Szigeten.
A étkezés a másik gyenge pontja a rendezvénynek, hiába van látszólag hatalmas választék, még is mindeni a McDonald’sban eszik, mivel egy pesti útszéli büfében 490-ért adott kínai menüért itt 1800 forintot kérnek el.
Valamivel kisebb és kevesebb lett az idei Sziget, amin sokat nem segítenek a lassan irreálisan megemelkedett árak. Persze látszólag a legtöbb fesztiválozót ez egyáltalán nem zavarja, de nincsenek is annyian kint korábban. A külsőségek javítása, az élhetőség fejlesztése és a jól működő kommunikáció egy jó irány a Szigetnél, viszont a néhol nevetséges árak és az apróbb események redukálása nincsen jó hatással a hangulatra, amin később mindenképpen javítani kell.