Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Virtuális épületfestés a Műcsarnokon

A Műcsarnok homlokzatát színezhetik ki az idei Paint Up! virtuális épületfestő verseny résztvevői, akik animációval és mozgóképpel nevezhetnek a kiírásra.

A mozgó animációkkal festett több ezer négyzetméteres homlokzatok látványa a korábbi években nagy sikert aratott, így hagyományteremtő jelleggel 2012-ben is meghirdetik a Paint Up! pályázatot.

A verseny célja a virtuális épületfestés (building mapping) népszerűsítése és a tehetségek felkutatása. A nyílt versenyben bárki részt vehet a Műcsarnok főhomlokzatára tervezett, háromperces, zenei aláfestéssel ellátott, "épületmozgató" animáció beküldésével. A munkákat a vizuális kultúra neves magyar szakértőiből álló zsűri értékeli majd.

A 12 legjobb pályamunkát az október 6-i döntő alkalmával - amely a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (a volt Budapesti Őszi Fesztivál) nyitó eseménye lesz - a Műcsarnok 1000 négyzetméteres főhomlokzatára vetítik ki. A verseny első három helyezettjét és a közönségdíjas alkotást idén is értékes nyereményekkel jutalmazzák.

Az első épületfestő megmérettetést két éve a Magyar Nemzeti Galériánál, a Múzeumok éjszakáján rendezték, a tavalyi pályázók pedig az Magyar Tudományos Akadémia székházát "színezhették ki".

A virtuális épületfestés lényege, hogy egy adott épületre olyan mozgóképet - animációt - készítenek az alkotók, amely igazodik az architektúra elemeihez. A fényt, az árnyékot és a teret kreatív módon használó alkotásokkal térmódosítást lehet létrehozni. A vetített anyag így nem csak fénnyel színezi, hanem virtuálisan mozgatja is az épületet. Az igazán profi animációk két-, illetve háromdimenziós munkák.

A Paint Up! versenyre tervezett animációk leadási határideje szeptember 17., a részletes kiírás ezen az oldalon olvasható.

Hasonló tartalmak

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Kultúra

Nyílt nap a Kelenhegyi úti Műteremházban

December 10-én egy egyszeri programsorozaton való részvételre nyílik lehetőségünk: a Kelenhegyi úti Műteremház kapuja kitárul, az alkotó művészek lakásajtajai megnyílnak, és betekintést nyerhetünk műtermeikbe, lakásaikba. A ház belső és külső terei is életre kelnek: lesz lépcsőházi kiállítás, művészettörténeti és építészettörténeti séták, felolvasószínház és gyermekprogramok is.

Kultúra Szponzorált

Grecsó Krisztián: Tíz eszkimó – Pezsgős szilveszter a Katonában

Tölthetjük kultúrával is a szilvesztert, december 31-én ugyanis a Tíz eszkimó előadással és pezsgőzéssel várnak a Katona József Színházban. A színdarab szövegét Grecsó Krisztián írta, és Máté Gábor rendezte.

Szponzorált Kultúra

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia: Extázis

Az Extázis című előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál, egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni? A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből. A bemutatón december 16-án vehetünk részt.

Neked ajánlott

A