Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Épül a Sziget!

Az első beköltözők már megérkeztek az óbudai Hajógyári-szigetre, ahol vasárnap a Magyar Dal Napjával indul a Sziget fesztivál programja.

Gerendai Károly főszervező a sajtóbejáráson elmondta: lát esélyt arra, hogy az idei fesztiválra látogatók száma eléri a tavalyi 385 ezret. "Mintegy kétszázmillió forintot költöttünk-költünk különböző fejlesztésekre, ebből több mint 100 milliót a Sziget látványvilágára. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk a dizájnra, a vetítésekre, az installációkra, a speciális világításokra, a különböző helyszínek vizuális frissítésére."A fesztivál ezzel párhuzamosan a tavalyi büdzséhez viszonyítva mintegy 500 millió forintot spórolt meg a kiadási oldalon, a 20. jubileumi Sziget összességében 3 milliárd forintból tudott gazdálkodni. Gerendai Károly a sajtóbejáráson az újdonságok közül kiemelte a nagyszínpaddal szemben felállított óriáskereket, azaz a Sziget Eye-t: a 42 méter magas kerék nagyobb, mint ami a Vidámparkban van, egyszerre 180 ember fér fel rá, a kerék középső felülete pedig egy hatalmas, 500 négyzetméteres vetítővászonként is funkcionál.A Sziget legnagyobb sátra a 4050 négyzetméteres A38 Színpad - új helyszíne a fő nagyszínpad mögötti rét -, de nagyobb lesz az Aréna sátor is, amely idén 3400 négyzetméteresre "hízott". Ismét lesz Luminárium: a 800 négyzetméteren elterülő hatalmas lufiban idén is labirintus, színes buborékok, alagutak, termek hálózata nyújt vizuális élményt. A Hello Wood összművészeti műhely által készített öt méter magas Colosseumot raklapokból és fából emelték, és hatalmas állatszobrokkal, valamint fénymechanikai megoldásokkal egészül ki.

A szintén új helyre, a korábbi Nagy utcaszínház helyére költözött Világzenei party nagyszínpad közelében falécekből készült hatalmas tojások várják a szigetelőket, a KultúrZónába pedig a Tornádó elnevezésű hatalmas fainstalláció kerül, amelyben vízpára hűsíti az embereket.

Külföldről évek-óta Hollandiából érkeznek a legtöbben a Szigetre, több mint tízezren, mögöttük a franciák, a britek, az olaszok és a németek következnek, nagyjából egyformán néhány ezren. A heti bérleteknek most már 85 százalékát a külföldiek veszik meg.

A 20. Sziget fesztiválon egyelőre még minden a különböző helyszínek, színpadok, sátrak, a vendéglátóipari rész építéséről szól, a rugalmas járólapokat éppen a sajtóbejárás idején rakták le a nagyszínpad előtti területre, ahol augusztus 12-ig például a Placebo, a Korn, a Stone Roses, Snoop Dogg és a Killers koncertjén szórakozhatnak a szigetelők.

Aki esetleg nem a helyszínen akarná élőben követni az eseményeket, a világ legnagyobb videomegosztó portálja, a YouTube élőben közvetít a Szigetről, erről korábban már írtunk itt is.

Az idei Szigeten 400 fős egészségügyi szolgálat tevékenykedik, az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőr, ápolók és betegkísérők, valamint egy rohamkocsi, négy esetkocsi és két mentőkocsi.

Forrás: MTI

Hasonló tartalmak

Kultúra

Fűri Judit előadása a Városmajori Jézus Szíve-templomban

Fűri Judit üvegművész–restaurátor december 2-án a Városmajori Jézus Szíve-templom díszüvegablakainak restaurálásáról és rekonstrukciójáról tart izgalmas előadást.

Kultúra

Pulpbrother (US): Sorry I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a Start Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézni a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Shopping Kultúra

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

A Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12:00-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

Neked ajánlott

A