Borfesztivál 2.0

Már a nyitó, szakmai napon érezni lehetett, hogy az idei most valahogy más – pedig semmi különösebb előzmény nem utalt arra, hogy így lesz. Hogy attól nagyobb-e a pezsgés, mert ez már a 20. – a Hungaroring ugyan beelőz balról, de ez akkor is baromi szép teljesítmény! – borozós év és hét vagy mi, látogatók lettünk kíváncsibbak, talán mindegy is. A lényeg: kifejezetten jó hangulatú az idei Borfesztivál. Jó, sorban állni most is kell, ha eltörik a kóstoló pohár, nem egyszerű pótolni. Aztán még mindig 11-kor húzzák le a rólót – amiért nagy kár, hiszen a hangulat nagyjából akkor kezd úgy igazán felpörögni. Az is fura kissé, hogy a díszvendég Franciaország a mainstream borászoktól képest félreeső helyen van és mintha rájuk (ezért?) kevesebben lennének kíváncsiak. És hát a kóstolójegy rendszer is inkább a múlt század felé kacsint… de a fíling valahogy most lazább és ez jó!

Ami mindenképpen pozitívum és még Dr. Albantól is megérdemelne egy „Sing hallelujah”-t, az a Francia kapcsolat névre keresztelt bisztró triumvirátus a 138-as standon. Három, mostanra ikonikussá vált név: Olimpia, Anyukám mondta és az új csillagjelölt, az U26. A séfek (Takács Lajos, a Dudás testvérek és Bernát Dániel) összeálltak és kiemelkedve a hazai fesztiválokra (sajnos még) jellemző zsírbüfé tömegből, megbízható irányt mutatnak a folyamatosan ürülő, majd megtelő poharak között. Szóval: náluk nagyon is érdemes harapni valamit, hogy megágyazzunk az újabb pohár bornak. Ételeket nem emelnénk ki, egyfelől, mert az alapanyagok miatt napról-napra változhat a kínálat, másfelől pedig lehetőség szerint tessék minél több mindent kipróbálni! És most ne sajnáljuk rá a pénzt, ill. a kóstolójegyet, nem fogjuk megbánni!

Ami pedig a borokat és a borászatokat illeti, az összkép a korábbi vegyesből talán már inkább az igényes felé billen. A választék elképesztő, végigkóstolni legalább olyan kihívás, mint egyetlen Margitsziget kör után nevezni és elindulni a New York maratonon. Szóval érdemes vagy céltudatosan keresni a minket érdeklő pincészete(ke)t, vagy az ösztöneink súgta megérzésekre hallgatni. Középút nem nagyon van. És persze lehetőleg a borok mellé igyunk minél több vizet, hogy kellemes emlékeink maradjanak, ne pedig egy filmszakadós állapot.

Úgy tűnik, idén az újgenerációs vagy éppen megújuló borászokat és borvidékeket keressük a legtöbben: Mór (és Miklóscsabi), Etyeki kúria, Somló (és Kolonics Károly), Tokaj (és a Béres, ill. a Szent Tamás pincészet) a favoritok. És ne feledkezzünk meg a Drop Shopról sem, ami hozza az üzletben megszokott választékot és minőséget – náluk nincs tolongás, de aki különleges élményre vágyik, mindenképpen keresse meg őket. És a kisebb, kézműves borászokat is, mert ott kincsekre bukkanhatunk – kincset találni pedig jó!

Szóval még van majdnem három teljes napunk, hogy adjunk a kulturált gasztro élvezeteknek, ismerkedjünk a borokkal, magunkkal, egymással. Legyünk toleránsak: ha nagy a tömeg, várni kell esetleg egy-egy pultnál, ne üvöltsük le egyből a másik fejét, mert azzal – mint a rossz epe – csak megmérgezzük a pillanatot. Azért meg kár lenne!