Kétnapos látogatást tett Magyarországon a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szemlebizottsága, amely során a szóba jöhetõ infrastrukturális hátteret vették górcsõ alá. A szervezet ügyvezetõ igazgatója biztos abban, hogy Budapest és Gödöllõ készen áll a 2017-es világjátékok megrendezésére.

Fotó: Sportbányászat Reblog
A budapesti városháza adott otthont csütörtök délután annak a sajtótájékoztatónak, amelyen az IGWA vezetõi, valamint az érintett politikusok mondták el véleményüket, illetve álláspontjukat egy esetleges magyarországi seregszemle megrendezésével kapcsolatban. Szeneczey Balázs fõpolgármesteri kabinetfõnök azzal kezdte mondandóját: széleskörû nemzeti összefogás valósult meg annak érdekében, hogy a fõváros és az egyetemi város kandidálhasson a házigazda szerepére. „Úgy tûnik, ezt a rendezvényt mindenki akarja ebben az országban. Úgy gondolom, amennyiben kétezer-tizenhétben hazánkban kerülne sor a világjátékokra, az eddigi legszínvonalasabb és legtöbb sportágat felvonultató eseményt hoznánk tetõ alá” – mondta Szeneczey Balázs.Az elmúlt napokban a bizottság tagjai mintegy húsz témakör kérdéseit tárgyalták át, meglátogatták a lehetséges sportlétesítményeket, szállodákat, valamint tájékozódtak az egészségügyi háttérrõl és a médialehetõségekrõl. A kabinetfõnök bízik abban, hogy a programok során valóban sikerült meggyõzniük a látogatókat arról, hogy a hat év múlva sorra kerülõ világesemény méltó helyszínei lehetnének a magyar városok. Szeneczey Balázs említést tett még egy kuriózumról is: az IPONT International Kft. a sajtótájékoztatón bemutatott egy olyan, szemüveg nélkül is élvezhetõ 3D-s promóciós összeállítást, amelyet az általuk kifejlesztett szoftver segítségével alkottak meg. A kabinetfõnök szerint 2017-ben akár már e modern technikával valósulhatnának meg a televíziós közvetítések.Ron Fröhlich, az IWGA elnöke arról beszélt, hogy amikor 1989-ben Budapesten járt a négy évvel késõbb esedékes világjátékok megrendezése miatt, az akkori fõpolgármester a közelgõ választások miatt még nem merte bevállalni a világjátékokra való kandidálást. „Most már azonban Magyarország, hangsúlyozom, Magyarország teljesen más környezetben nyújtotta be pályázatát. Ami egyébként teljes összhangban van azokkal az elvárásokkal, amelyeket teljesíteni kell annak érdekében, hogy Budapest és Gödöllõ sikeres játékokat rendezhessen”- szögezte le a sportvezetõ, kiemelve a tapasztalt komoly összefogást. Kollégája, Joachim Gossow, ügyvezetõ igazgató azt mondta: részben a korábbi információk alapján, részben pedig a napokban látottak után úgy véli, Budapestnek és társrendezõjének egyáltalán nem okozna gondot a világjátékok házigazdájának lenni. „Úgy vélem, Budapest teljes egészében készen áll arra, hogy egy több sportágból álló nagy, nemzetközi eseményt megszervezzen. Márpedig ez tíz nap alatt mintegy száznyolcvan esemény lebonyolítását jelentené” – jelentette ki Joachim Gossow.Ron Fröhlich végül a döntési folyamatról úgy tájékoztatott: a versenyben állva maradt pályázó városok – a magyarországiakon kívül Wroclaw és Fokváros – vizitjét követõen a tapasztalatokról elsõként augusztusban a jövõ évi világjátékok helyszínén, a kolumbiai Caliban számolnak be szervezetük végrehajtó bizottságának. Novemberben a fentiek ismeretében a testület Lausanne-ban újra megtárgyalja a kérdést, hogy aztán 2012 januárjában meghozza a végsõ határozatot a helyszínt illetõen.