Július 7-10 között ötödször gyűlnek össze Zamárdiban a zene és a Balaton szerelmesei. A varázslatos atmoszférájú Balaton-parti helyszínen négy nap alatt tömegével találkozhat a közönség a világ legfontosabb zenekaraival és DJ-ivel.

Mára biztossá vált, hogy a Heineken Nagyszínpad vendége lesz többek között a Snoop Dogg, Portishead, a Thievery Corporation, az Underworld, Mika, David Guetta és Tiësto, míg az arénában és a vízparti teraszokon fellép Ricardo Villalobos, Luciano, Armin van Buuren, Axwell, Gui Boratto és John Digweed is.

Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Heineken Balaton Sound kétségkívül iskolát teremtett. Idehaza és külföldön pillanatok alatt népszerű lett azok körében is, akik korábban idegenkedtek a fesztiválozás műfajától, ma pedig már a Heineken Balaton Sound a régió legjelentősebb turisztikai eseménye. Nem csoda, hiszen a fesztiválon az elmúlt időszakban a legjelentősebb zenekarok és DJ-k léptek színpadra. Nem lesz ez másképp idén sem.Az első körben bejelentett nevek között több műfaj stílusteremtő etalonjával találkozhatunk. Először lép fel Magyarországon a bristoli trip hop legragyogóbb ékköve, a Portishead, akik idén a világ legfontosabb fesztiváljainak főszereplői. Washingtonból érkezik a Thievery Corporation, akik hat évvel ezelőtt emlékezetes koncertet adtak a VOLT Fesztiválon, és visszatér a nemrég új albummal jelentkező, legendás brit elektronikus zenei formáció, az Underworld, valamint a Nagyszínpadon lép fel a trance műfaj holland szupersztárja, Tiësto, akit a legfontosabb nemzetközi elektronikus zenei magazin, a Mixmag nemrég minden idők legjelentősebb DJ-jének választott.

Zamárdiba látogat Snoop Dogg, az amerikaihiphop történelem legnagyobb egyénisége valamint az Outkast rap-csapat ugyancsak ikonikus frontembere, Big Boi. Igazi nyári strandbulit ígér Mika, akiről minden visszafogottság nélkül bátran állítható; a vérében van a popzene.
Negyedik alkalommal lép színpadra a világ jelenleg legkeresettebb DJ-je, aki tavaly nyáron teltházas tömeget vonzott kedvenc fesztiváljára, Zamárdiba. Érkezik tehát David Guetta!

Axwell mellett itt lesz a Swedish House Maffia másik nagyágyúja, Sebastian Ingrosso, valamint Fedde le Grand, az egyik legkeresettebb holland DJ, s rajtuk kívül még Mark Knight, Josh Wink és Seth Troxler igazolt a napokban a Heineken Balaton Soundra.
A nagyszínpados fellépők közé sorakozott fel a new york-i Hercules & Love Affair, és sokak örömére a magyar származásúegykori Kraftwerk-tag, Karl Bartos itt mutatja be készülő albumát. A dubstep-rajongók örömérejönRusko, az elektroés a hiphopkedvelői DJKrush-t várhatják, Theo Keating legújabbelektro-grindcoreprojektje, a Fake Blood pedigegyőrületesbulinmutatkozikbe a magyarközönségnek.Végül, de nem utolsó sorban előszörtalálkozha tZamárdibana Heineken Balaton Sound közönségeazélőbenszínpadralépő Simian Mobile Disco csapatával.


A Heineken Balaton Sound indulása óta türelmetlenül várja a közönség azt a pillanatot, amikor a vízparti teraszon feltűnik a minimal techno első számú mestere, Ricardo Villalobos. A dél-amerikai gyökerekkel rendelkező sztár mellett a másik nagy kedvenc, Luciano is a HBS vendége lesz! Ugyancsak a teraszon találkozhatunk minden idők legjelentősebb ambient-house művészeivel, a The Orb csapatával és a háromtagú dubstep alakulattal, a Magnetic Man-nel, akik tavaly nyáron a legjelentősebb fesztiválokon robbantottak.

A korábbinál is monumentálisabb partyarénába igazi nagyágyúk érkeznek. Armin van Buuren, Axwell és Gui Boratto mellett idén nyáron a maratoni house-partyk nagymestere, John Digweed is pakolja a lemezeket.
Készülj a balatoni nyári fesztivál őrületre, a vödörben ivott koktélokra és a legnagyobb tombolásra!
Mi? Heineken Balaton Sound
Mikor? 2011 július 7-11
Hol? Zamárdi Mennyi? Napijegy: 15 000 Ft VIP napijegy:

25 000 Ft Hetijegy: 35 000 Ft VIP bérlet: 60 000 Ft Kemping regisztráció: 1500 Ft VOLT Fesztivál – Heineken Balaton Sound kombinált bérlet: 52 000 Ft További info a feszkóról itt!