A budapesti őslakosok számára is sokszor nehezen megválaszolható kérdésnek számít az, hogy hol és mivel érdemes tölteni az éjszakát. Íme, néhány irányvonal.


A Budapesten eltöltött éjszaka állomásai és útvonalai nagyban függnek attól, hogy milyen vágyakkal vágunk neki az éjszakának. Sokan beleborzonganak a gondolatba, hogy egy romos kocsmában csocsózzonanak órákon át, másokat pedig egy bevásárlóközpontbeli klubtól irtózik, ahonnan feltartóztathatatlanul valamilyen brutális basszus dübörög megállás nélkül. Akadnak olyanok is, akik mindkettőt elutasítják, és akad pár ember pedig mindenhol jól el tud lenni.

Most, hogy ilyen szépen felosztottuk az éjszaka népét, megosztjuk veletek, hogy a WLB mit tanácsol számotokra. Legyen tél vagy nyár, a buli inkább Pesten zajlik. Budán több szabadtéri hely is van, de mi most a tavaszi szezonra koncentrálunk, tehát a szabadtér csak módjával kerülhet szóba. Megemlítendő még a 4Bro, ahol a budai ifjúság azon része található éjszakánként, amely nem áramlott át épp Pestre.

Az egész éjszakát csodálatosan el lehet tölteni a belvárosban. A kiindulópont legyen a Deák Ferenc tér, röviden csak Deák. Innen minden célállomást meg lehet közelíteni gyalogosan is. Egy átlagos este a várossal való ismerkedés jegyében egy vacsorával indul. Erre tökéletes a környéken a Klassz, a Borkonyha, vagy a Gerlóczy, vagy az M. A szintén közel eső Café Körben fennáll a veszélye annak, hogy menzaszagúan jövünk ki, ami nem feltétlenül kívánatos, de ha ez nem okoz problémát az este további részében, mivel csupán a züllés a cél, akkor ez is jó választás.

A vacsorához egy pálinka elfogyasztásával kezdjük, borokkal kísérjük, és némi ejtőzést követően irány valamelyik bár vagy kocsma, a további feltöltődés céljából. Előbbire a közelben ott a Boutiq’bar vagy a Bar Domby, a Rézangyal vagy akár a Wichmann, netán a Szóda, ahol már buli is van. Innentől az este már teljesen változatos, és persze ezek sem kőbe vésett szabályok. Szinte mindenki kedveli a vándorlást az éjszakában, és így öt-hat helyet is végig tudunk járni, amire a kijelölt környék kiválóan alkalmas, tekintve, hogy zsúfolásig van szórakoztató egységekkel. Aki csak beszélgetni szeretne, úgyis leragad egy helyen, nem gond. Mászkálásra viszont adottak a romkocsmák, mint például Szimpla kert.

A Deák téren ott a Castro, a Public Pub, a Hivatal. A Kazinczy utca hemzseg a helyektől nyáron, de fix fedett opcióként is ott a 400, illetve a Mika Tivadar mulató, a Dob utcában pedig egy romkocsma, a Lokál.

A Király utcában a Sirály, és ott még színházba is elmehetünk, és nem messze a hamarosan bezárt Tűzraktér. A téren ott a Gödör, ami az első nap sugarára éjjel-nappal megtelik. A Nagymező utcában az Instant, az Astoriánál az üldögélős, beszélgetős Csendes, és kicsit messzebb, a Blaha Lujza téren a Corvintető. Csupán néhány hely, amelyeket érdemes meglátogatni, és megnézni, hogy hol van épp a buli.

Négy-öt hely simán belefér egy estébe, és néha szükséges is mászkálni, mert sokszor a csilláron is lógnak a felsorolt helyeken.Ha valódi klubhangulatra és a Budáról átáramló fiatalságra vagyunk kíváncsiak, akkor a Roosevelt térnél a Zrínyi utcában találjuk az Ötkertet.

Az éjszakai étkezést a Montenegrói Gurman biztosítja a Blahán, vagy minden mindegy alapon valamelyik török étteremhez is lehet fordulni. Az elvetemültek mehetnek a Piafba levezetni, amely olyannyira különös hely, hogy azt is nehéz eldönteni, hogy érdekes, avagy borzalmas-e valójában.