2023. január 4., 00:00
Városrészek: Budapest mértani közepe, ahol még lebegő vasút is volt – Kőbánya
Kőbánya nemcsak Budapest mértani közepe, de a főváros középületeinek nagy része is az itt bányászott mészkőből épült.
Kőbánya nemcsak Budapest mértani közepe, de a főváros középületeinek nagy része is az itt bányászott mészkőből épült.
50 év Budapesten – irodalmi séta a Rozsdatemetővel.
A Bem József teret nyugodtan nevezhetjük úgy, hogy a tér, ahol gyakran megfordult a történelem. Az 1956-os forradalomnak például a legfontosabb helyszíne volt.
Összegyűjtöttük, melyek Budapest legmagasabb vagy legrégebbi épületei, legöregebb fái, legszebb útvonalai.
Évszázadok óta a város egyik legforgalmasabb pontja, és mint ilyen, hihetetlenül gyorsan változott, minden korszakban más és más arcát mutatta.
Kortárs és klasszikus novelláskötetek, melyeket olvasva lélekben kicsit bolyonghatunk Budapesten.
Régóta esedékes felújítások és megkérdőjelezhető projektek egyaránt végbementek, illetve zajlanak még most is. Egy biztos, az öt évvel ezelőtti látképhez képest sok minden átalakult.
Bogdán Ádámmal, a skót Hibernian FC kapusával és Iain Lindsay brit nagykövettel a fociról, az Edinburgh és Budapest közötti szoros barátságról és a közelgő jótékonysági akciójukról beszélgettünk.
Erre a hétvégére sem csökken a program(túl)kínálat a fővárosban: az előttünk álló négy napban nemcsak megnyit a BrewDog budapesti egysége, de lesz olasz és román filmfesztivál, természethű borok kóstolója, gasztromarket, Tim Buckley-emlékest és lemezbörze is.
Fürdőbe járni menő, és néha még a péntek éjszakai romkocsmázást is jobban esik távolról, forró vizes medencéből szemlélni.
Itt egy tipp, ha kiszabadulnál a belvárosból: csodás panorámájú, békés magaslat, a piknikezők, kirándulók és sárkányeregetők paradicsoma.
„Ingyen ebéd márpedig nincs” – ez a szomorú alapszabály általában Budapesten is érvényes. Az alábbi ötletek a kivételekre vonatkoznak. Hogy a lista ne legyen túlontúl rövid, olvasóink kedvéért bevezettük a „relatív ingyenesség” fogalmát.