november 24., 15:10
Törzshelygyanús kocsma 2000 forintos tésztával – Megnéztük a Brutålt a Bartókon
Letisztult belső, igényes italok, kiváló olasz pasták, nagyon baráti árak – megnéztük a Brutålt a Bartókon.
Letisztult belső, igényes italok, kiváló olasz pasták, nagyon baráti árak – megnéztük a Brutålt a Bartókon.
62 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Palotai Zsolt, vagy ahogy a legtöbben ismerték: DJ Palotai. Rá emlékezünk.
A Koreai Kulturális Fesztivál keretén belül Jeong Kwan koreai szerzetesnő-filozófus-séf programjára voltunk hivatalosak.
Olyan alkotókat, művészeket, tudósokat gyűjtöttünk össze, akiknek alkotásaival, találmányaival anélkül találkozunk, hogy tudnánk, az alkotónak komoly magyar kötődése van.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben látható Európa egyik legjobban szaporodó állatkerti rózsásflamingó-kolóniája, amely mintegy 150 egyedet számlál.
Szakmatörténeti bemutatónkból nem maradhat ki a szűcsmesterség sem. Nagy István családja három generáció óta végzi ezt a munkát, Pozsonyi úti műhelyük pedig 1934 óta működik.
Ellátogattunk az új, Fehér Hajó utcai Simon’s Burgerbe, megnéztük, mit tud a Z generáció körében nagyon népszerű street food hely.
A Greenhabitban ízgazdag, színes és vitamindús formában jelenik meg a szokásos hús + köret + saláta hármas, és pizzára is van egy szuper mentes alternatíva.
Idén szeptemberben nyitott meg ez a páratlan hely a belvárosban, ami nemcsak fizikailag hozza egészen közel hozzánk a macskákat, szám szerint nyolcat, de a cicaság lényegével is megismertet.
Az Állatkert egyik legfiatalabb lakójának, egy nyár derekán született kislajhárnak jövő szerdáig adhatunk nevet, az inspiráció kedvéért pedig egy kisfilmen is megnézhetjük a jövevényt.
Összefogott egymással a Főkert és az MME – Magyar Madártani Egyesület, hogy közel 40 darab műfészek kihelyezésével kedvezzenek a fecskéknek.
Az idén 91 éves Schmidt Egon ornitológus kicsiknek és nagyobbaknak szóló könyveit olvasva generációk szerették meg a madarakat és a természetet. Budapest madarairól beszélgettünk vele.
Borbás Zalán korábban mintegy 230 méhcsaládot gondozott a Jászságban. Hat évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy a XII. kerületbe költözik, és a szívének legkedvesebb királynőket is magával hozza.
A Három Szerb Kávéház leginkább olyan, mintha egy tudósklub vagy egy patinás könyvtár szalonja lenne, ahol kimondottan jól esik a kikapcsolódás a sok tudomány és bölcselkedés után vagy közben.
A flamenco hazai nagykövete, Pirók Zsófia a kiürült város utcáit táncolja át Kálló Péterrel közösen készített videójában.
Idén 6. alkalommal rendezik meg a régió legfontosabb kenyérfesztiválját, a Kenyérlelkét – interjúnkban a 3 főszervezővel beszélgettünk.
Az állatkerti baby boom korántsem ért még véget.
A nemrég a Kálvária téren balesetet szenvedett őz kapcsán utánajártunk, hogy kerülhet egy erdei vad a belvárosba, és mi a teendő, ha szembetaláljuk magunkat egy megtermett vadkannal vagy rókával.