május 16., 13:57
A brunchhely, amit maguk a vendégek alakítottak – Vinyl & Wood – Get Lost in Wonderland
Mindig odafigyeltünk a Wesselényi utcai helyre, ami az évek során egyre csak fejlődött, alakult, és organikusan talált magára.
Mindig odafigyeltünk a Wesselényi utcai helyre, ami az évek során egyre csak fejlődött, alakult, és organikusan talált magára.
Kinek és minek köszönhetjük, hogy a Bartók zajos főútból újra igazi otthon lett? Podcastünk legújabb epizódjában szakértők és helyiek bevonásával jártuk körül a kérdést és a Bartók Béla utat.
Sorozatunkban a Széll Kálmán tér és a Deák Ferenc tér után most a Móricz Zsigmond körtértől haladunk a Gellért térig, és számba vesszük a kedvenc helyeinket, a pékségtől a tapasbárig.
Novemberben még azon izgultunk, hogy miután az Advent Bazilika is bekerült Európa legmenőbb karácsonyi vásárai közé, hányadik helyen végez majd. Most megtudtuk: az elsőn, ráadásul harmadik alkalommal.
Az Advent Bazilika is bekerült Európa legmenőbb karácsonyi vásárai közé, és most egy szavazás fogja eldönteni, hogy melyik az első és mi a legjobbak közti sorrend.
Június 3. és 9. között számos izgalmas programot rendeznek Budapesten, ezek közül válogattuk ki ismét a szerintünk legjobbnak ígérkezőket.
Végigjártuk Buda legpezsgőbb, folyton alakuló boulevardját, a Bartókot, a galériák, kávézók mellé feljött a gasztrovonal is, és az éjszakai élet is pezseg.
Szeptember 16. és 18. között újra fesztiválozhatunk a Bartók Béla úton, a hívószavak a gasztronómia,a kultúra és a dizájn.
A We Love Budapest szemezget a hétvégi programok közül, kiemelve a legjobbakat.
Nehéz megtalálni, de annál könnyebb beleszeretni: a barátságos könyvesbolt és kávézó igazi otthont ad a lengyel kultúra barátainak.