1 órája
A hedonizmus titkos receptje – Indítsd pezsgős reggelivel a napot!
Nincs jobb napkezdés, mint egy hosszú, pezsgős reggeli, amit szép környezetben, barátokkal vagy akár egyedül, magunkat megajándékozva tölthetünk.
Nincs jobb napkezdés, mint egy hosszú, pezsgős reggeli, amit szép környezetben, barátokkal vagy akár egyedül, magunkat megajándékozva tölthetünk.
Akármilyen is az idő, nem kell otthon, a négy fal között várni a csodára és a szép időre, főleg, ha szuper események mozdítanak ki minket a május 11. és 17. közötti napokon.
Kicsit több mint egy évvel az első reggelis látogatásunk után ismét a Kaptafában laktunk jól a reggeli órákban.
A Deák tér elképzelhetetlen lenne nélküle, de a pesti polgárok már a tervezése közben sem szerették az Alpár Ignác tervezte Anker-palotát.
Folytatjuk gasztrosétánkat a VII. kerület kimeríthetetlen és elképesztően változatos oázisában, aminek részeként most az Akácfa utcát ajánljuk nektek végig.
A tavaly év végén harmadik esztendőssé vált Kaptafánál hangulatosabb és közvetlenebb reggelizős-brunchozós helyet keresve sem találhatnánk.
Eddig csak Budán kóstolhattuk, most azonban a pestiek hétköznapjait is megédesíti a Macaron Heaven.
Sok embernek év közben kevés lehetősége van arra, hogy sorozatokat nézzen, ám aztán eljön az év vége, és amit lehet, bepótol. Nekik szeretnénk segíteni néhány kihagyhatatlan sorozat ajánlásával.
Online koncertet ad a Carson Coma, újrázik a X. Mozinet Filmnapok, 3. szülinapját ünnepli a POKET, és Bérczesi Róbert dalszövegkönyvének bemutatójára is a napokban kerül sor.
Kis ház, kis kert, nagy boldogság – A ma is álló ONCSA-házak története.
„Az eddigi életem során minden kihívást úgy kezeltem, hogy ezekből tanulnunk kell.” Interjú Gerendai Károllyal.
A hónap utolsó előtti hétvégéjére, és azon túl is számos olyan program jutott, amiket nem érdemes kihagyni, a közösségi reggeliktől a növényiskolán át a pszeudovallásos-milicista iparitechnóig.
Veszprémi Gabival az általa kifejlesztett szuperkörnyezettudatos technológia születéséről és a felhasználásával készülő, a tekintetet mágnesként vonzó cipő- és táskakollekcióról beszélgettünk.
A Dyan szuperfriss stílusú vagány és nőies cipellőinek egyre komolyabb rajongótábora van Budapesten, és most itt a vadonatúj városi sneakerkollekció is.
Gerendai Károllyal, a fesztivál egyik alapítójával és az eddigi cégvezető, idén pedig már a stafétát is átvevő Kádár Tamással beszélgettünk a nyugat-európai fiatalok szokásairól, a Glastonbury-ről, a távlati tervekről és még sok másról, de kiderült az is, hogy drágább lesz-e a sör augusztusban, mint tavaly.
A hétvége programiránytűje most is ezerfelé mutat: hipnotikus-savas DJ-szettek, speciális sörkóstolások, dokumentumfilmes fesztiválok és különleges lemezbemutatók sorakoznak az általunk ajánlott időtöltések között. De visszatér Budapestre David Lynch múzsája, a Twin Peaks csillaga is!
Még csak júniust írunk, de már sorra nyitnak az újabb kerthelyiségek. A Margitszigeten a Kadarka bárja debütál, a Népszigeten a Kabin.
Klasszikus bár és húsozó hibridje a BpBARbq, ami már régen hiányzott a belvárosból. Egy hely szmókerrel, vagány koktélokkal és botrányosan finom szendvicsekkel, húsokkal.
Idén tíz éves Magyarország egyik kedvenc reggae-hiphop-dancehall zenekara, az Irie Maffia. Kifaggattuk őket az új lemezről.
Egy évet kellett várnunk a BÚÉK-ra, Magyarország első közösségi dokumentumfilmjére, mely 800 beérkezett videóból és profi stábbal forgatott etapokból alkot egy egészet.