tegnap, 06:00
Ikonikus magyar film köszön vissza a Körút projekt harmadik klipjében
Méhes Mariettával a Venus együttesből is ismerős Varga Zsuzsa énekesnő cserél helyet.
Méhes Mariettával a Venus együttesből is ismerős Varga Zsuzsa énekesnő cserél helyet.
A legendás zenekar 2025-ben ünnepli 50. születésnapját.
Új zenei sorozat indul a Budapest Jazz Clubban ENCORE! néven.
Mindenki hozta a formáját. Mike Patton söprögetett, Bono felhívta a magyar Munkáspárt vezetőjét, Axl Rose pedig természetesen késett.
A kiállítás állítólag az eredeti, londoni verziónál is jobban sikerült.
Nappali tánc egy tó körül, őstechnó az erdő mélyén vagy buli a Szent Gellért-szobor lábánál? Valljuk be, egyik sem hangzik rosszul!
2025-től nagy változások elé néz a fesztivál, kedvenc képeinken mutatjuk, milyen volt az utolsó Sziget az eddig megszokott formájában.
Annak apropóján kérdeztük a zenészt Budapesthez fűződő viszonyáról, hogy zenekara, az Óriás 18 év után (szeptember 14-én) elbúcsúzik a közönségtől.
A Moszkva tér című film képkockái pedig a rendszerváltás idejébe repítenek vissza bennünket.
A Sziget nemzetközi bookingmenedzserével beszélgettünk munkájának izgalmas részleteiről, de arról is, lehet-e headliner valaha a Szigeten Azahriah.
A koncertek és a bulik mellett azokra a programokra is érdemes odafigyelni, melyeken nem a zene van a főszerepben.
A nyár és a fesztiválszezon elkezdődött, és bár egy-két dzsemborin már túl vagyunk, a java még hátravan. Összegyűjtöttük, hogy mi vár még ránk.
Úgy tűnik, nemcsak a budapestiek lettek gazdagabbak egy koncertélménnyel, de láthatóan Chris Martin is élvezte egy utcazenész játékát a Duna-korzón.
Június 20. és 23. között a BMX freestyle, a breaking, a gördeszka és a falmászás legjobbjai mérkőznek meg; az ingyenes eseményt koncertek színesítik.
Fűzy Gábor a 60-as évek eleje óta bárzongorista, nagy szerepe van abban, hogy még ismerhetjük a bárok füstös, elegáns világát.
Megjelent az új daluk, és készül a 6. lemez. Megkérdeztük Vitáris Ivánt és Simon Bálintot (Ivan & The Parazol) a kedvenc budapesti helyeikről.
Beton.Hofi egy 14 tagú cigányzenekarral érkezik majd.
A tavaly novemberben váratlanul elhunyt DJ Palotai a Tilos Rádió egyik alapítója volt, zenei-kulturális hivatkozási pont, intézménnyé vált személy.
Megszokhattuk Dzsúdlótól, hogy szokatlan dolgokat csinál. A technológiának köszönhetően mindenkinek személyesen fog előadni részleteket új számából.
Igazi csemegével bővült az őszi budapesti koncertnaptár, ugyanis először ad szólókoncertet nálunk a 80-as, 90-es évek egyik legfontosabb alternatív zenekarának basszusgitáros-énekesnője, Kim Gordon.
A közel telt házas, május 25-i koncertről láthattok egy bő fotóválogatást.
A Körút zenekar bemutatkozó számának klipjét olyan magyar filmekből vágták össze, melyekben Budapest is főszereplő.
Rihanna, Madonna, Edith Piaf, Whitney Houston, Billie Eilish vagy Jászai Mari és Rúzsa Magdi fellépőruháitól csillog a Zene Háza.
Az Elefánt zenekar szerkesztőségileg is kedvenc, úgyhogy kíváncsian vártuk az új albumukat. Most a banda két tagjával beszélgettünk.