Baba-mama kávézók, modern szemléletű játszóházak, gyermekmegőrzők és kisgyerekes anyukákra szabott tréningek eddig is léteztek Budapesten, de olyan helyről, ami mindezt egy térben egyesíti, eddig nem volt tudomásunk.

A Normafán járunk, egy bájos és csodásan felújított villában, amelynek terasza egy ápolt kertre nyílik. Özönlik be a napfény a hatalmas játszósarokkal ellátott nappaliba, ahol a baba-mama kávézó helyet kapott – a tervek szerint itt fognak megpihenni egy kávé vagy smoothie mellett az anyukák, míg gyerekük a szőnyegen játszik. Itt beszélgetek Pataki Nagy Évával és Martos Zsófia ötletgazdákkal, és próbálom megfejteni, miből áll a Bodza Villa koncepciója.

Merthogy elsőre nehéz megérteni, mit takar a komplex szolgáltatóközpont kifejezés. Pataki Nagy Éva szerint a Bodza Villa működése leegyszerűsítve három „üzletágból” áll majd: egyik lesz a bölcsőde, a másik egy anyukákat megcélzó tréningműhely (amelynek foglalkozásain gyerekkel együtt lehet részt venni), valamint az idegen nyelvű gyerekfelügyelet programokkal, amire nagy igény van a Budapesten élő külföldiek részéről.

Az első kettő nem előzmény nélküli vállalás. Évi a XI. kerületben, Gazdagréten működtette a Ma-Mi Műhelyt, ami most átköltözik a Normafára. A játszósarokkal ellátott előadóteremben sok mindenről szó esik majd, ami érintheti a kisgyerekes létet, például pozitív fegyelmezésről, meseterápiáról, időmenedzsmentről, de lesz autogén és önismereti tréning, párkapcsolati, jogi tanácsadás is.

A magánbölcsődét szakmailag Martos Zsófi felügyeli, aki a IX. kerületben már több éve üzemeltet családi bölcsődét. Három – maximum hét gyerekből álló – csoportot indítanak majd; az emeleti termekben kapnak helyet a kisdedek, ahol ha körülnézünk, különleges, fejlesztő szemléletű Plantoys, Djeco, Wooble játékokat látunk. Nagy részük fából vagy újrahasznosított anyagokból készül, környezettudatosságot és fenntarthatóságot képviselve.

A magántulajdonban lévő villát korábban egy francia család bérelte, és Évi és Zsófi teljesen felújítva vette át bérleményként. Mintha minden az ő igényeik szerint készült el volna korábban, a kertben és az alagsorban is van medence, ahol a jövőben babaúszás lesz. Lent tornatermet is ki tudtak alakítani, a másik helyiségbe babaszaunát és színterápiás sóhomokozót terveznek.

A lányok szerint nem kérdés, vajon feljönnek-e a Normafára az elfoglalt anyukák, már a XI. kerületi Ma-Mi műhelybe is eljöttek messzebbről, Vecsésről, Százhalombattáról – a tapasztalat az, hogy ha a gyerekkel közös programról van szó, az anyukák mobilisak. A villát pedig ellátták mindennel, amire egy 0-4 éves gyerek anyukájának szüksége lehet, a fejőgéptől kezdve a kiságyon át a kenguruhordozóig, bébiételig, konyháig. Össze is lehet kötni a látogatást egyéb programokkal is, hiszen itt fenn a hegyen kirándulásra, sétára vagy csak sima babakocsitologatásra is lehetőség nyílik.

A villa működésében 18 főből álló szakértői stáb vesz részt coach-okkal, trénerekkel és pedagógusokkal, akikben közös, hogy mindannyian anyukák. A földszinten lévő bababarát kávézóba pedig bárki beülhet, ha kávézna, megpihenne, vagy harapna valamit. A Bodza Villában a napokban zajlanak a nyílt napok, ahol a közönség megismerheti a koncepciót, és dönthet róla, hogy januárban, az éles indulás idején élne a sok lehetőség egyikével.