Szórakozás

„A személyiség fejlődése szempontjából sokkal jobb, ha fokozatosan történik minden” – Middlemist Red-interjú

Fotó : Lippai Balázs / Middlemist Red
zene, Middlemist Red

A budapesti Middlemist Red 2012 végén alakult, bő egy év múlva pedig már mindenki róluk beszélt. Akkor még szemérmetlenül fiatalok voltak, és az elképesztő az, hogy még most is azok. Közben megjelent két nagylemezük, és már formálódik a következő, ami jövőre fog megjelenni, és amiről két dalt már ismer is a közönség. Gyorsan jött sikerről, új lemezről, kis hibákról és nagy felismerésekről beszélgettünk többek között a négytagú zenekar két Somájával, az énekes-gitáros Nóvé Somával és a basszusgitáros Deli Somával.

We Love Budapest: Az első két lemezetek novemberben jelent meg, a harmadik úgy fest, nem jön ki meg idén novemberben. Azt mikorra tervezitek?

Nóvé Soma: Az, hogy az előző lemezek pont novemberiek, nem szándékos döntés eredménye, hanem egyszerűen így jött ki a lépés. Másfelől nézve meg úgy érzékeljük, hogy egy lemez megjelenésére az ősz a legalkalmasabb időszak, és nemcsak marketing szempontok alapján, hanem a zenénk miatt is. Oda passzol. Úgyhogy a következő lemez is könnyen lehet, hogy csak akkor fog megjelenni. 

Fotó: Komróczki Dia / Middlemist Red

WLB: Az még legalább egy év, két szám pedig már meg is jelent róla.

Deli Soma: Egyelőre nem határoztunk meg tűpontos időpontot arra, hogy mikor jöjjön ki az új lemez. Az elmúlt időszakban több variáció is felmerült ezzel kapcsolatban. Szó volt az év elejéről, hogy a rajongóink megnyugodjanak, de a tavaszról is, meg legutóbb már az ősz is erősen szöget ütött a fejünkben. A lényeg, hogy semmit sem szeretnénk elkapkodni, és szeretnénk felhúzni a lemez mellé egy normális promót is. Vagyis jelen pillanatban még nem tudjuk a mikort.

 

 

WLB: Ha az időpontot még nem is tudjátok, de azt biztosan, hogy hogyan áll a lemez…

N. S.: Két számot, a klipes dalokat már ismeri a közönség. Ezeken felül vannak még késznek mondható számaink, több dalkezdeményünk és ötletünk is. Benne vagyunk még a sűrűjében, és azt formázgatjuk, hogy miről szól majd az album, milyen hangulatok alkotnak rajta szerves egységet. Már látjuk az irányt, és sok minden meg is van, amit kerestünk. 

 

D. S.: Vicces, hogy közben meg megy a találgatás a neten, hogy merre fog menni a Middlemist Red az új albumán. Nagyon tudja mindenki. Egy blogon olvastam például azt, hogy az új lemezünk tele lesz garage punk elemekkel, amiket majd elektronikával vegyítünk. De láttam mást is. Ezek a vélemények, meglátások persze adhatnak inspirációt az elején, hogy merre induljunk el.

WLB: Nem adjátok magatokat könnyen. Nagyon más a két új szám, az újabb Blue Moon meg a korábban megjelent The Beginning of a New Train of Thought. Ezek alapján nehéz pontosan belőni, hogy mi várható. Már az első két album – ha nem is volt ég és föld – nagyon különbözött egymástól. A Supersonic Overdrive után kicsit visszahúzódtatok, majd előjöttetek a Ripple Soullal, ami nem feltétlenül következett az első lemezből.

D. S.: Lehet mondani, hogy visszahúzódtunk, de ez nem volt teljesen tudatos. Az első lemez előtt, amikor összeállt a zenekar, elkezdtünk témázgatni, keresni a közös zenei kapcsolódási pontokat, és amikor meglett, ráhúztuk az első albumot, ami nagyon gyorsan készült el. A második lemez idején már más szempontok érvényesültek. A közös inspirációs pontok után a közös hangot szerettük volna megtalálni, amit aztán lemezről lemezre finomíthatunk, alakíthatunk, kísérletezhetünk vele. Most épp ezt csináljuk. 

 

 

WLB: Annak idején hogyan éltétek meg azt, hogy egy csapásra az érdeklődés kellős közepébe kerültetek, és hogy mindenki rólatok beszélt, titeket dicsért? Volt olyan pillanat, amikor kicsit elszálltatok ettől, hibás döntéseket hoztatok, esetleg a kreativitásotok sínylette meg a dolgot?

D. S.: Pár hibát elkövettünk, de nem végzeteseket. Inkább olyan esetek fordultak elő eleinte, hogy nem a számunkra megfelelő emberrel kezdtünk el dolgozni. Emiatt elszalasztottunk pár lehetőséget. Ezek nem voltak feltétlenül nagy dolgok, és még nagyon az elején jártunk. De a tapasztalat azt mondatja velem, hogy a problémák inkább később jelentkeznek. Amikor még nagyon ment a hype, akkor csak annyit érzékeltünk, hogy meglódult a szekér, egyre többen keresnek, egyre többen kíváncsiak ránk, egyre több a koncert és az elismerés. Ez fura és fals helyzetet eredményezett, mert nagyon könnyen megszokja ilyenkor a jót az ember. Azt hiszi, hogy akkor mostantól mindig így lesz. Aztán egyszer csak vége lett a hype-nak, és akkor meg arra kellett rádöbbenni, hogy ez a helyzet mégsem tart örökké. Na, ez már okozhat igazi gondokat, ha nem teszi rendbe magában az ember a dolgokat. 

 

N. S.: A felfutásunk tényleg elég gyorsan történt. Úgy emlékszem, hogy jól éreztem magam benne, de az biztos, hogy nem tudtam rögtön, hogy mi is a szitu pontosan. Ha gyorsan történnek meg a dolgok, ha túl a nagy az ugrás, akkor nem tud azonnal akklimatizálódni az ember a kialakult helyzethez. Vagy nem biztos, hogy tud. Az biztos, hogy pszichésen, a személyiség fejlődése szempontjából sokkal jobb, ha fokozatosan történik minden, szemben azzal, hogy átlépsz pár lépcsőfokot, de annyira, hogy addig már ki sem tudod nyújtani rendesen a lábadat. 

WLB: Nektek azért sikerült, vagy legalábbis különösebben nagy botlás nem volt.

D. S.: Eleinte koncepció volt nálunk, hogy folyamatosan rálicitáljunk a múltbeli eseményekre. Kijött az első EP, aztán következett az Index dalverseny (a MMR 2014-ben nyerte meg – szerk.), majd a Deezer (2014-ben az MMR a francia streaming szolgáltató Young Guns versenyét is behúzta – szerk.), és amikor lezártuk az évet, akkor ott álltunk és azon gondolkodtunk, hogy akkor most merre. Mit csináljunk jövőre, és hogyan ugorjuk meg az előző évet? És aztán következett egy még durvább év még sűrűbb történésekkel, aminek a végére egyszer csak elfáradtunk.

 

Jöttek a lehetőségek sorra, mindenki állandóan úgy hivatkozott ránk, mint a Nagy Reménység Zenekarra, mi pedig rágörcsöltünk arra, hogy akkor jöjjön már végre a Nagy Áttörés. Ebbe fáradtunk bele. Rossz hatással volt ránk, és pár dologban még a munkamorálra is rányomta a bélyegét. Például elfeledkeztünk arról, hogy kreatív és a stratégiai részeknek egyensúlyban kéne lenniük egymással, mi meg inkább az utóbbira helyeztük a hangsúlyt. A nagy zenekari építkezés, kapcsolatépítés a kreativitás rovására ment. A második lemez előtti időkben volt egy kis kiüresedés. 

 

 

WLB: Melyik lemezt szeretitek jobban, ha lehet ilyet kérdezni egyáltalán?

N. S.: Az első lemezünket egyáltalán nem szoktam hallgatni, azt hiszem, azt nem is szeretem annyira. Mondjuk, a másodikat sem hallgatom túl sokat, de azt inkább kedvelem. Régen jelent meg, és ezért nem annyira aktuális már.

 

D. S.: Én is a másodikat szeretem jobban. Az elsőnek még sok a gyermekbetegsége. 

WLB: Ha már nem nehezedik rátok kívülről semmi nyomás és bennetek sincs önmagatokkal szemben elvárás, hogy folyamatosan magatokra licitáljatok és ti legyetek az ilyen-olyan zenekar, akkor most mi van: hol álltok éppen?

D. S.: Most éljük meg azokat a dolgokat, amik az elején kimaradtak. Nem kapkodunk, és nyugodtan építkezünk, megfontoltan haladunk előre. Higgadtabbak lettünk. Ugyanakkor nem tudom megmondani, hogy most pontosan mik is vagyunk jelen pillanatban, de lehet, hogy nem is kell. 

 

N. S.: Örülök, ha tetszik az embereknek, amit csinálunk. Tehetséges zenekarnak tartom magunkat és egy igényes, jó színvonalat képviselünk. De az már nem befolyásol, hogy ki mit vár el tőlünk. Ha a zenénkre gondolok, akkor elsősorban mi négyen jutunk az eszembe, és nem az, ami ezt körbeveszi. Ha mi négyen eltaláljuk azt, ami a történetünket előregördíti, akkor működik a dolog, és csak ennyi számít. Ha rossz kritikát kapunk, az persze nem esik jól, és el is gondolkodom rajta. De amikor zenélünk, számokat írunk, akkor csak az számít, hogy mi jól érezzük magunkat benne, és hogy ez mennyire esik majd egybe a befogadói elvárásokkal, az egyáltalán nem. De persze az a jó, ha kiderül, hogy egybeesik a kettő, ha a közönségnek is bejön, nem csak nekünk. 

Fotó: Hegyi Júlia Lily / Middlemist Red

WLB: A 60-as évek zenei világának hatása hol jobban, hol kevésbé, de folyamatosan jelen van. Ti sem vagytok ez alól kivétel, meg még egy csomó másik fiatal zenekar sem. Mi az, ami ennyire vonzó abban az évtizedben?

N. S.: Alapvetően a gitár. Akkoriban kezdték el valóban használni, akkor vált meghatározó, szinte fő hangszerré a zenekarokon belül. Végül is akkor született meg a rockzene, így azóta minden, ami rock, az valamennyire biztosan kapcsolódik, visszavezethető oda. Ha napjainkról beszélünk, akkor ezt most még pluszban felerősíti az is, hogy nagy reneszánsza van a különböző vintage hangzásoknak. Eleinte mi is követtük ezeket, hallgattuk, hogy épp mi a menő, de ma már egyáltalán nem.

 

 

WLB: Voltak rátok hatással előadók a 60-as évekből is? Egyáltalán kikkel éreztek rokonságot?

D. S.: Ez lemezről lemezre változik. Az első album idején két zenekar volt ránk nagy hatással, sokat inspirálódtunk belőlük. Az egyik a The Black Angels, a másik pedig a Tame Impala akkor nagyon újnak számító neo-pszichedelikus zenéje. A második lemeznél a The Horrors volt a közös nagy kedvencünk. Most, a harmadik albumnál viszont az a helyzet állt elő, hogy ahányan vagyunk, annyiféle zenét hallgatunk. Nincs közös nevező. De ez szerencsére nem okoz vitás pillanatokat a turnébuszban, amikor zenét hallgatunk menet közben.

WLB: Ha manapság az ember valami jó kis hazai pszichedelikus zenekart keres, akkor rendre ti és/vagy a Fran Palermo jön szóba. Mit szóltok ehhez a titulushoz?

D. S.: A fura és szokatlan hangzások, effektezések és témák miatt fordultunk ebbe az irányba, hogy minél izgalmasabb zenei megoldásokat találjunk ki. Ugyanakkor nagyon érdekes kérdés, hogy mit nevezünk pszichedelikus zenének, meg hogy mire mondjuk, hogy na, ez az. Manapság minden zenére, amiben kicsit érdekesebb produceri megoldások vannak, vagy kicsivel több benne az effekt, meg más a hangszerelés, a hangzás és a témák, mint a szokásos, arra már rögtön ráhúzzák, hogy pszichedelikus. De mindenre. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy az pont pszichedelikus. 

 

 

WLB: Nyáron volt egy elég izgalmas, és nagyon pszichedelikus, közös koncertprogramotok a Fran Palermóval. Annak lesz folytatása? 

N. S.: Nem tudjuk még, mi lesz. Igazából arra sem emlékszem, hogy ki dobta fel először az ötletet. Csak azt tudom, hogy már régóta akartunk közösen koncertezni, mert jóban vagyunk, és sok a hasonlóság: a zenei világ, a közönségünk összetétele meg a mérete is. 

 

D. S.: Kétszer léptünk fel így, először a Budapest Parkban, aztán a Bánkitó Fesztiválon. A lehetőség, az ötlet a Budapest Park részéről érkezett, mi rábólintottunk, és miután a programot bejelentették hivatalosan, a Bánkitó Fesztivál is felkérte a két zenekart egy ismétlésre. Úgyhogy kitaláltunk egy nagy, két és fél órás programot, aminek az is a része volt többek között, hogy egymás számait feldolgoztuk. A Middlemist Red kezdett, majd jött egy átvezető rész, amikor a két zenekar közösen zenélt, és a Fran Palermo zárta az estét. Nem volt annyira könnyen befogadható koncertélmény, viszont elég jól sikerült. Folytatásról nem beszéltünk, de nem zárjuk ki a lehetőségét. 

Fotó: Middlemist Red

WLB: Idén már nem léptek fel, de mi lesz jövőre? Kevesebb lesz a koncert az új lemez miatt, és majd csak utána indultok be, vagy egyéb terveitek vannak?

D. S.: A lemez nem befolyásol bennünket a koncertek számában. A stúdiózás mellett tavasszal újra elkezdünk fellépni is. Sőt, ha addig nem jelenik meg az album, akkor még egy új dalt kiadunk.

 

 

WLB: Klippel együtt? Fontosnak gondoljátok a vizuális aláfestést, nem elég csak a dal?

D. S.: Klippel együtt jobban néz ki.

 

N. S.: A rockzene, sőt a könnyűzene és azon belül minden egyes zenekar is egy brand. Aminek kell, hogy legyen vizuális tartalma is. Kis túlzással élve, az ugyanolyan fontos, mint a zene, de akár fontosabb is lehet. Hiába számítunk underground zenekarnak, ez a mi esetünkben is így van. Ha klippel megtámogatunk egy számot, akkor az azért is van, mert úgy jobban átmegy a közönség számára, hogy mit akartunk a dalba foglalni, és a zenével elmondani. 

 

WLB: Van is a zenekaron belül valaki, aki erre a vizualitásra jobban odafigyel, vagy közösen találjátok ki, esetleg egy állandó külsőssel dolgoztok együtt?

D. S.: Eddig Soma készítette a zenekar grafikai arculatát, beleértve ebbe a lemezborítókat, a koncertplakátokat, a Facebook-covereket, de csinált a zenekarnak animációs klipet is. 

 

N. S.: A második albumnál próbáltam egy nagyon koherens vizuális világot, egy egységes arculatot megteremteni, egy komplett csomagot, ami működik számról számra, meg a klipek világa is következik az albumborítóból és viszont. Most már nincs időm ezzel foglalkozni, úgyhogy a harmadik lemez vizuális világát majd közösen találjuk ki. 

Fotó: Bátori Jim / Middlemist Red

 

WLB: Többször jártatok külföldön, volt ahol már többször is, legutóbb október végén, november elején egy osztrák-cseh turnécskán. Van a határon túl olyan vidék, ahol jól cseng a nevetek, és már vár benneteket a közönség, amikor mentek?

D. S.: Sok helyen jártunk már, de az sehol nincs szavatolva, hogy nagy közönség vár bennünket. Akik eljönnek, azok között van olyan, aki ott szembesül velünk először, meg olyan is, aki már régóta követ bennünket. Ezt meg is tudjuk nézni előre, mert a különféle streaming szolgáltatóktól kérhetünk le adatokat, és abból látjuk, hol követnek minket sokan, és hol meg kevésbé. Egy-egy külföldi turné megtervezésnél ez azért jól jön. Budapest után Varsóban hallgatnak sok Middlemist Redet, aztán Prágában, most már Berlin is eléggé feljött, és Amszterdamot is megemlíthetjük.

 

Tudunk már olyan városokba menni, ahol biztosan összecsődül ránk egy szép kis közönség, de azért nem számítunk még egy külföldön jól bejáratott zenekarnak. Nagyon fontos, hogy ahova megyünk, ott mindig legyen – és van is – egy kis promózás a koncert előtti napokban, hetekben. Van olyan promóter csapat, akikkel már régóta együttműködünk, de mindig jönnek újak is. Májusban például voltunk Angliában, egy nagyon szuper társasággal dolgoztunk együtt, és ha jövőre visszamegyünk, biztos, hogy megint velük fogunk együttműködni. 

Fotó: LIppai Balázs / Middlemist Red

WLB: Volt idő, nem is olyan régen, amikor a rádiók jól bántak veletek, de most mintha már nem így lenne. 

D. S.: Nincs erről közelebbi információnk. Időnként eljut hozzánk annyi, hogy valaki itt vagy ott hallotta valamelyik számunkat. De jelen pillanatban nincs olyan országos lefedettségű rádió, amelyik folyamatosan játszana minket. Meg jelenleg eléggé kaotikus is a rádiós piac. 

 

N. S.: Jó lenne, ha játszanák a számainkat, mert a rádió is egy promóciós platform. Ennyiből jó lenne. Biztos, hogy akkor szélesebb tömeget tudnánk megszólítani, és többen jönnének a koncertjeinkre. De most ez nincs így.

 

D. S.: Külföldön kisebb helyi meg netes rádiókban megy néha egy-egy dalunk, de ott sem számítunk a rádiók által agyonjátszott zenekarnak. Korábban, itthon, még a régi Petőfin sokat mentünk, és érzékeltük is ennek az előnyeit a koncerteken. Azóta sokat változott a helyzet. Úgyhogy most marad a Spotify meg a többi online platform. De a zenerajongók úgyis inkább azt hallgatják.