Ma kezdődik a legnagyobb videómegosztón nagy sikerrel futó Dalfutár című műsor harmadik évada, melynek fő támogatója mellé érkezik egy másik, a Sziget Fesztivál. Így az új évad nagy feladata nem lesz más, mint a jövő évi Sziget hivatalos himnuszának elkészítése.

Tévéktől függetlenül is készíthető rendkívül népszerű műsor, ez a Dalfutár legnagyobb tanulsága. Az alapkoncepció szerint adva van négy alkotó (szövegíró, énekes, zeneszerző és producer), akik egymásról nem tudva, egymástól független dolgoznak egy dalon, köztük közvetít a bringán futárkodó Hajós András. A négy alkotó csak a végén találkozik egymással, hogy akkor már közösen finomítsanak a majdnem kész produkción. Az új évadban négy csapat dolgozik majd egy-egy számon, és ezek közül kerül majd ki a 2020-as Sziget Fesztivál hivatalos himnusza. A dalok januárig készülnek el.

Hajós és Jeli András műsora rendkívül kreatív és izgalmas, nem beszélve arról, hogy nagyon népszerű a hazai zenerajongók körében, mi pedig szeretnénk egy jó himnuszt összehozni, és rendkívül fontosak számunkra a hazai zenerajongók, ezért nagyon örültünk a Dalfutár megkeresésének” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Íme, a Dalfutár 3. évadának teasere:

Ők pedig az első csapat, akik ma mutatkoznak be:

&fbclid=IwAR3mOr5orF4kMITUZlYokaAd2Y3rNDOXz5SHGXOqm5fi0_P_pr0bxtaOsWc