Gasztró

Művészek és melósok mekkája Kaszásdűlőnél – Évi néni Lacikonyhájában megtaláltuk a város legjobb rántott csirkecombját

Fotó : Csudai Sándor / WLB

A Róma ételbár bezárt, a Pajtást is megszüntették…de nincs veszve minden, mert Évi néni még mindig tartja a frontot. A Reményi Ede utcai Lacikonyha 1972 óta várja a vendégeit – Évi néni rántott és sült húsai pedig a gyári munkástól kezdve a művészeken át mindenki kedvencei.

„A Lacikonyha név onnan jön, hogy Mátyás király foglyul ejtette II. Ulászlót, de etetni már nem nagyon akarta, így a budai várban lévő vendéglősök csempészték be neki a konyhai maradékot. A neki készülő sült hús lett a lacipecsenye, azok a helyek meg, ahonnan enni vittek neki, a lacikonyha nevet kapták” – magyarázza a lacikonyha etimológiáját Évi néni, miközben a 40-es évek végén, 50-es évek elején gyártott gáztűzhely mellett állva megfordítja a tepsiben a májas hurkát.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A Kaszásdűlő HÉV-megállótól pár perc sétára található Lacikonyhában megállt az idő, a lehető legjobb értelemben véve. 10 órára érkeztünk, ilyenkor ugyanis „már lemegy a nagy reggeli roham”. Évi néniék reggel 6-kor nyitnak, és ugyan ma már nincs akkora tolongás hajnalban, mint 20-30 éve, az éjszakai műszakkal végző taxisok, korán kelők, munkások még mindig 7 óra előtt érkeznek.

„1972. szeptember 1-jén nyitottunkakkoriban még rengeteg gyár volt errefelé, műszak előtt itt kezdtek a munkások. Akkor még innen 80 méterre, a Szentendrei úton volt a hely, 2008-ban költöztünk át ide, a Reményi Ede utcába” – meséli Évi néni, miközben a hivatalos papírok közül elővesz egy nagy képet a korábbi Lacikonyháról.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Évi néni olyan, mint egy békebeli nagymama a meséből – addig sem pihen, amíg nekünk mesél, régi ismerősként üdvözli a betérő vendégeket, bepanírozza a combokat és a májakat, ránéz a tepsiben sistergő hurkákra, a következő kanyarban pedig azonnal áttöröl mindent, ahol az előbb még dolgozott.

A pulttól belátni az apró előkészítő konyhába, mindenhol ragyogó tisztaság van – ha az illatok és a látvány nem árulná el, hogy egy aktív pecsenyesütőben vagyunk, sosem jönnénk rá – sehol egy olajos flakon vagy egy fél csomag kibontott zsemlemorzsa, esetleg egy kis reggeli maradék zsírfolt. Évi néni rendet tart, ezt tudják a vendégek is, akik az étkezés befejeztével szépen letörlik maguk után a pultot, és a fekete cica is, aki tíz éve tartozik a Lacikonyha kerthelyiségéhez, de kecsesen leül az ajtó előtt, és onnan egy tapodtat sem mozdul befelé.

A Lacikonyhát eredetileg Évi néni apósa és férje kezdték el vinni, de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy a remek ételek mellett az ő személyisége a hely motorja„40 éve csinálom, és még mindig szeretem. Imádok emberekkel foglalkozni, valószínűleg ezért nem unom meg. Volt olyan, hogy 20 év után jött be egy vendég, és név szerint köszöntem rá. Kérdezte, hogy honnan ismertem fel, mondtam, hogy a szeme alapján, az nem változik. De még arra is emlékeztem, mi a kedvence!” – árulja el a siker titkát Évi néni. Rengeteg művész jár és járt ide, Havas Henrik, Nagy Feró, Boncz Géza, Nemes Jeles László…sosem nézem, hogy ki mekkora ember odakint, nekem ők vendégek, akiket ki kell szolgálni, meg kell eteni.” 

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Az etetés pedig kulcsfogalom, mert már elsőre is olyan, mintha kicsit hazajönnénk: azon túl, hogy Évi néni főztje elképesztően finom, állandóan vidám, mindenkihez van egy kedves szava, ismeri a törzsvendégek örömét és bánatát.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A pár négyzetméteres helyet körbelengi a nosztalgia – nem az izzadós, hónaljszagú 80-as éveké, hanem a nyugalomé, és azé az érzésé, hogy lazán bevághatunk reggelire egy májas hurkát vagy sült kolbászt joghurtos granola helyett, mint vidéken, a nagymamánkál – itt tehát nem csak a gyomor, a lélek is jól lakik.

És hogy mit érdemes itt enni? Körülbelül mindent. Az étlap nem hosszú, de megtalálható rajta minden, ami egy pecsenyesütőbe csak kell. A pecsenyéből, a „rablóból”, a kolbászból és a rántott karajból 10 dekáért 480 Ft-ért kérnek, a rántott májat és a hurkát ugyanekkora mennyiségben 400 Ft-ért, a híres rántott csirkecombot 320 Ft-ért kapjuk, míg a méretes fasírtnak 300 Ft darabja.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A kiegészítőket ne hagyjuk ki, a savanyúságoktól kezdve a kenyéren át minden békebeli, sőt egy több literes kannából forró menzateát is kérhetünk.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A továbbiakban pedig teljesen mindegy, hogy kinek milyen az ízlése, a májat, a combot vagy a dagadót kedveli jobban, minden prémium minőség. A ház egyik specialitása a rabló, ami az étlapon ugyan rablóhús néven fut, de semmi köze a saslikhoz: egy elképesztően sűrű, vastag szafttal készített pörköltet takar, dagadóból. A roppanós héjú, puha belű, klasszikus fehér kenyérrel, amit kapunk mellé az utolsó cseppet is érdemes kitunkolni!

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A rántott ételek panírja papírvékony, de mégis egyben marad, ropogós, de nem száraz, aranybarna. A csirkecomb omlós, és olyan szaftos, hogy az már szinte illetlen, a rántott máj puha és érezhetően harmatfriss.

A kolbász ízes, nem túl zsíros színhús, ledarált porcogót, mócsingos darabot nagyítóval sem találunk benne, a hurka bőre roppan, a dagadóból készült pecsenye atomjaira hullik szét, már akkor, mikor a késsel hozzáérünk – valószínűleg három francia szakács sírná tele a kötényét, ha ilyenre sikerülne a konfitált húsa.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Évi néni szerint a siker egyébként az alapanyagokon és a tűzhelyen múlik, a beszerzési forrásait nem adja ki, mert neki is lehetnek titkai, a tűzhelyből pedig már említett, régi darabra esküszik. „Egyszerűen jobban süt, mint a modernek” – bizonygatja. A panír pedig szigorúan házi morzsából készül – a többi pedig az évek és a rutin.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

„Elhoztam ide a múltkor az egyik belvárosi étterem séfjét és tulaját – ez a hely amúgy két centire van a Michelin-csillagtól – és fél órán át elemezték a combot meg a panírt, hogy mitől ilyen tökéletes” – meséli a mellettünk könyöklő törzsvendég, aki második generációs vendég„Apám itt volt a nyitás napján ’72-ben, állandóan ide jártunk gyerekkoromban, de most már a nővérem is ide hozza a kislányát” – meséli.

A jelenség egyébként egyáltalán nem ritka, Évi néni szerint a törzsvendégeik generációról generációra öröklődnek, a harmadik, de lassan a negyedik generációs törzsgárda is alakul. „Ha valaki, aki gyerekkora óta ide jár, majd visszajön, és a másfél éves kisgyerekének adja a rántott májat, az nekem a legnagyobb elismerés – az ember a gyerekének csak a legjobbat adja, nem?” – mosolyog Évi néni, majd visszafordul, hogy ránézzen a sercegve sülő kolbászokra.

Lacikonyha
  • 1033 Budapest, Reményi Ede utca 1.
  • H-P: 06:00 - 15:00 Szo-V: zárva