Vidák Zsolt mókás képeit Budapestről már többször megmutattuk – legújabb képén az ő szemén keresztül nézhetjük meg a városunkat.

Vidák Zsolt illusztrátor előszeretettel mutatja be Budapest különböző részeit – megmutatta nekünk a Széchenyi Fürdőt, az Anker-palotát à la nature és víz alatt is. Legújabb képén Budapest 28 híres épülete jelenik meg, ezek köré építette fel a várost rengeteg apró részlettel – ahogy azt már megszokhattuk tőle.

A képen megtalálhatjuk a Keleti pályaudvart, a Fővám téri vásárcsarnokot, a Nemzeti Múzeumot, a Halászbástyát, a Hősök terét vagy éppen a Szent István-bazilikát. A részletgazdag képen rengeteg humoros kis jelenet van, nem egyszer felcserélve az eredeti helyszín egy részletét egy kitalált elemmel: így kerül a Szabadság-szobor kezébe egy óriási paprika, és így áll a millenniumi emlékű tetején Gábriel arkangyal helyett egy szelfibotos turista.

Az illusztráción Zsolt ezúttal négy hónapig dolgozott, ami nem csoda, hiszen ez az eddigi legösszetettebb Budapest-ábrázolása. A híres épületek mellett olyan figurákkal is teletűzdelte a képet, akik szorosan kötődnek Budapesthez, tevékenységeikkel, munkájukkal színesítik a várost. A képet részleteibenitt lehet megnézni, de vigyázat, könnyű ottragadni előtte!