FOMO: a film, amit minden magyar tininek látnia kell

A FOMO egy mozaikszó, a Fear of Missing Out rövidítése, amely az attól való folyamatos félelemre utal, hogy valaki kimarad valamiből. Jól leírja a netes nyilvánosságtól, közösségi oldalaktól való függést, amivel előszeretettel szokták jellemezni a mai kamaszokat, az „elveszett” Z-generációt. Amely valójában minden korban, szüleink ifjúsága idején is kereste a helyét érzelmi instabilitásban és káoszban, csak a 2010-es években ez jóval látványosabb, és több platform áll rendelkezésre a zűrzavar megélésére.

És a csúfolódásra, megszégyenítésre, szorongásra okot adó helyzetekre és a visszaélésekre. A net veszélyeiről, a bullyingről és az amiatti szélsőséges reakciókról, öngyilkos tinikről készült tavaly készült egy szuper, majdhogynem állatorvosi lóként működő film, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) , a FOMO pedig hozzá hasonlóan szintén egy gyakori jelenségből merítette témáját: a szomorú tendenciából, hogy bódult lányokat kihasználnak, megerőszakolnak, és mindezt lefilmezik, majd felteszik a netre.

Hartung Attila tavaly diplomázott a Filmművészeti rendező szakán, ez az első nagyjátékfilmje, és kifejezetten erősre sikeredett. Nemcsak egy manapság nagy vitákat kavaró és aktuális kérdéshez nyúl, hanem rendezésben, színészhasználatban és képi eszközökben is tudatos, úgymond trendkövető, és igyekszik a youtuberek valóságát megidézni; plusz a nemi erőszak témájához választott egy eléggé megosztó perspektívát: az elkövetőjét.

Mobillal rögzített, klipszerű képsorok uralják a film elejét, amiben megismerhetjük a jómódú családból származó budai gimnazisták kedvenc időtöltését, egymás és környezetük szívatását (leánykori nevén: diákcsíny), amihez már nem a papírgalacsin vagy a köpőcső, hanem az okostelefon és az online tér az elsődleges eszköz. Kezdetben szinte még jópofának is tűnik a négy srác YouTube-csatornájukon profin dokumentált hülyéskedéssorozata, aztán egy házibuliban a főhőst, a fenegyerekségben legkevésbé jeleskedő Gergőt (Yorgos Goletsas) az a kihívás éri, hogy az ájultra részegedett Lillával (László Panna) „szexeljen”. Ódzkodik ugyan, de úgy dönt, belemegy.

Innentől sokkoló és morbid fordulatot vesz a sztori, és a klipszerű elbeszélésmód után a kameraállás is a klasszikus játékfilmes pozícióba helyezkedik; a bulinak vége. A legmegdöbbentőbb, hogy a srácok agyán még csak át se fut, hogy nemi erőszak történt. Számukra a lányok ugyanolyan használandó tárgyak, mint a mobiltelefon, amivel a YouTube-videókat készítik, a szex pedig ugyanolyan kihívás, mint kimászni egy toronyház tetejére vagy meginni a hamutálból a felest.

A kompromittáló fotók és videók hamar terjedni kezdenek a neten, és ahogy az lenni szokott, özönlenek a gyalázkodó, lekurvázó kommentek is, Lilla pedig szégyenében eltűnik. Ezen a ponton a szülők és az iskolaigazgató is bekerülnek a képbe, szépen demonstrálva a társadalmi erőviszonyokat (bár csak rövid ideig tűnik fel, Stohl András Gergő befolyásos apja szerepében egy félszóval is hűen bemutatja a felső-középosztálybeli gőgöt és életszemléletet, ami kicsiben az iskolában is uralkodó berendezkedés.) Gergőt kirúgják a suliból, ha nem tisztázza a helyzetet, ezért haverjaival a lány keresésére indulnak a pesti éjszakában, hogy mentsék a bőrüket, vagyis jobb belátásra és nekik kedvező vallomásra bírják a megalázott lányt.

A különböző romkocsmákon, klubokban, városi találkozóhelyeken átvezető keresésben hallhatjuk a jól ismert áldozathibáztató szólamokat: minek ivott annyit /de hiszen előtte látszott rajta, hogy ő is akarja /megérdemli, stb. Ha megerőszakolsz egy ribancot, az csak bolti lopás – hangzik el egyikőjük szájából. Felmerül a kérdés, hogy ki a felelős ezért a gondolkodásmódért, az iskola, a szülők vagy a társadalmi környezet, amely magasból tesz a szexuális edukációra?

A film egyik pozitívuma, hogy megpróbál választ adni: a rendező ügyelt rá, hogy a tágabb magyar kulturális kontextust is bemutassa apró részleteiben. Sőt már-már didaktikus módon rajzol ki egy bővebb társadalomkritikát a srácok útját keresztező trianonozó, cigányozó, zsidózó magyarokon keresztül, bár kicsit erőltetettnek hat, hogy a kocsmákat pultot támasztó vendégek vagy a taxisofőr is pont az ezen forgatókönyv szerint elvárt taktusokat mondja csípőből.

A fő felelős személye persze nem kérdés, és ezt a film sem keni el. Itt pedig némi spoiler következik, aki erre érzékeny, itt hagyja abba a cikk olvasását.

Mivel Lilla a film nagy részére eltűnik, az elkövető, Gergő szemszögéből látjuk a folytatást, és lehetünk tanúi lassan éledező szégyenének, bűntudatának – úgy, hogy mégsem tudjuk megsajnálni. Egyesek persze nem gondolják, hogy bármilyen nyilvánosságot érdemel egy nemi-erőszaktevő érzelmi világa – de ezzel a perspektívával talán több, más beállítódású nézőt is sikerül megszólítani, elgondolkodtatni. Felmenteni nem menti a film, de reálisan bemutat egy mikrokörnyezetet, amiben egy ilyen eset előfordulhat. Ebben az értelemben a keresés Gergő „fejlődésregénye”, amiben rájön, hogy mekkora barmok a barátai (ennek kulcsjelenete, mikor a többiek az aluljáróban hajléktalanokat aláznak, és veszik mindezt videóra), és hogy mekkora hibát követett el – a végén pedig készen áll az egész jövőjét feláldozni a felelősség felvállalásával. Mindez egy pillanatig nem jósolható meg a sztori során, így kellő feszültséggel lehet nézni a filmet, amiben amúgy számos budapesti köztér, ikonikus kocsma feltűnik (hétköznaphoz képest elég sok bulizó emberrel, de ez részletkérdés).

Ezzel már nem csinálsz vissza semmit – hangzik el a lány szájából a bocsánatkérés hallatán, és sajnos igaza van. De hogy a helyzettel, következményeivel hogyan békülnek meg a felek, az már egy másik film témája. A nézőnek bőven elég feldolgoznivaló akad ebben az egyben is, és ha már van gyereke, aggódnivalója is bőven, ha esetleg eddig ne lett volna képben, mi is történik az osztálytermekben vagy a házibulikban. Üdvözölendő, hogy a FOMO köré egy átfogó edukációs programot is kitalált a stáb, el fognak menni iskolákba, a fearofmissingout.hu oldalon pedig olyan témákban kínálnak olvasnivalót az érintetteknek, mint online bántalmazás, szex és konszenzus, a kihívások (challenge-ek) lelki háttere, valamint segítségnyújtó szervezetek elérhetőségét is közzétették.