WLB: Emlékszel még, mi volt az első dolog, amit a WAMP-on vásároltál?

Sáfri-Ványi Luca: Egy piros gyűrűt, ami télies, gyapjúszerű anyagból készült, olyan volt, mint egy pulóver. Különleges volt, ezért is tetszett meg. Unokatestvéremnek vettem ajándékba karácsony előtt. Leggyakrabban az ünnepek táján vásároltam a WAMP-on, de vettem részt workshopon is. Számomra tipikus barátnős vasárnapi program: jó körbesétálni egy kávéval, beszélgetni, lelassulni.

WLB: Hogy látod, sokat változott a budapesti dizájnvilág azóta?

S.V.L.: Rengeteget, de a WAMP még mindig nagyon fontos találkozási pont. Hiába jelentek meg időközben fashion store-ok, showroomok, webshopok, még mindig ez az a hely, ahol személyesen találkozhatunk a tervezővel, aki így rögtön kap visszajelzést a munkájáról. Az urbánus találkozási pont jellegét tehát továbbra is megtartotta a WAMP. Másrészről a fiatal alkotók számára még mindig presztízs ide bekerülni, nem a nulláról kell indulniuk. Sok pályakezdő érkezik felsőfokú művészeti képzettséggel, akik tehetségesek, de a boltnyitáshoz elengedhetetlen a tőke és bizonyos fokú ismertség. A WAMP-on egyszerre 2-3000 emberrel találkozhatnak egy nap alatt, ami nagyon jó lehetőség, hogy megismerjék őket.

WLB: Aki képben van a hazai dizájnban, ismeri az alkotókat, tudja, honnan rendeljen, melyik showroomot keresse fel. Jól sejtem, hogy a WAMP változatlanul inkább azoknak szól, akik annyira nem bennfentesek a dizájnban, de nyitottak rá?

S.V.L.: Akiket elsőként említettél, azok a társadalom szűkebb rétegéhez tartoznak; nálunk valóban inkább az a többség fordul meg, akik az elérhető dizájnt keresik. Mi még mindig ezt képviseljük, nem a megfizethetetlent. Voltak olyan prekoncepciók a WAMP-ról, hogy nagyon drága – igen, drágább, mint a fast fashion, de nem is lehetne egy árban vele, hiszen számos többletköltsége van egy terméknek (a minőségi alapanyag, a kreativitás, az egyedi gyártás), ráadásul ezek az alkotók sokszor egyedül dolgoznak, a beszerzéstől a pénzügyekig mindent maguk intéznek. Úgy gondolom, a középosztálybelieknek ez elérhető és megfizethető dizájn, és ez természetesen nem azt jelenti, hogy valakinek a ruhatára csak tervezői darabokból áll. Ha egy szezonban egy-egy kiegészítőt be tud innen szerezni, az is feldobja, egyedivé teszi a megjelenését. Más a vásárlás élménye is: nem ugyanaz találkozni az alkotóval, meghallgatni, hogyan készítette az adott terméket, hol van a műhelye, mint berohanni a boltba, és leakasztani egy ruhát a vállfáról.

WLB: Gondolom, sokan jelentkeznek kiállítónak. Mi alapján válogattok közülük?

S.V.L.: Hetente átlagosan 5-10 új jelentkező van. Ez elég nagy szám. A zsűrizés fő szempontjai, hogy innovatív, minőségi kivitelezésű, trendkövető, egységes, ötletes dizájntermék legyen, és illeszkedjen a vásárképhez. Akit elutasítunk, 180 nap múlva újra jelentkezhet.

WLB: Azt látom, hogy nagyon sokan pályát módosítanak, kézműveskedni kezdenek, egyéni hobbijaikat próbálják szakmára váltani. Sok ilyen alkotó keres meg titeket?

S.V.L.: Igen, érezzük a trendet. A WAMP iparművészekre, MOME-ről kikerült tervezőkre épített az induláskor, és sokan most is onnan érkeznek. De nem kizárt, hogy valaki hobbiművészként bekerüljön, bárki jelentkezhet, a zsűrizési szempontok adottak.

WLB: Az október 6-ai WAMP helyszíne a Bálna lesz. Hogyhogy költöztök?

S.V.L.: A Bálna évek óta tervben volt, izgalmas helyszín. Az épület egyedi dizájnja, az első emeleti nyitott tér, az üvegfelület illeszkedik a vásár hangulatához. Illetve kicsit fiatalítani szerettünk volna, azt éreztük, nyitnunk kell, a Bálna az elmúlt években egy igazi pezsgő találkozási pont lett. Reméljük, a törzsközönségünk utánunk jön, és meg tudunk új rétegeket is szólítani.

WLB: Kit emelnél ki az október 6-ai WAMP-ról?

S.V.L.: Ez az októberi vásár mindig kiemelt eseményünk, mivel a Design Hét keretében rendezzük meg. Több mint 100 kiállítónk mindegyike különleges és egyedi termékkel készül, többségük a most vasárnapi vásáron mutatja be őszi-téli kollekcióját. Már beszerezhető lesz az ARTISTA új ruha-és táskakollekciója, amit a Milánói Divathéten mutattak be először. A hónap tervezője, Ilyés Juli pedig új, Trónok harca ihlette fülbevalóival készül. Mindig igyekszünk színesíteni a vásárt, most a szentendrei Ferenczy Múzeum hozza el hozzánk fotókiállítását.

WLB: A Budapesten megforduló turisták növekvő száma a WAMP-on is érezhető?

S.V.L.: Helyszínenként változó, az Erzsébet térre sok külföldi jön, ott nagyon nagy az átmenő turistaforgalom. A Bálna környékén már most is számos turista fordul meg, de egyedi együttműködések kialakítására törekszünk, annak érdekében, hogy a külföldiek céltudatosan megtaláljanak minket.

WLB: Már Bécsben is van WAMP. Nagyon más a közeg?

S.V.L.: 2014 óta vagyunk jelen Bécsben, több mint 100 kiállító gyűlik össze egyszerre a Múzeumi Negyed előtt. A budapesti és a bécsi vásár átjárható, de a kinti kiállítóknak csak egy része magyar, a többi külföldi, az osztrákoktól, a szlovákokon át a csehekig sokan jelentkeznek különböző országokból. Felül kellett vizsgálni a zsűrizési szokásainkat, mert más az ízlés, Bécsben az itthon nagyon kirívónak számító holmikat is megveszik. Képzelj el egy fekete biciklibelsőből készült óriási nyakéket, kiálltak belőle a szelepek, amikbe piros tollak voltak bedugdosva. A tervező kint hármat is eladott, míg itthon ez nehezebb lenne. Különbség az is, hogy kint sokkal jobban tudjuk használni a teret, több a szponzor és a kísérőprogram, rendszeresen tartunk workshopokat, van DJ, Aperol Spritz-et osztogatnak – legutóbbi alkalommal koktélospohárral sétálgattak a vásárlók.

WLB: Mindez anyagi kérdés, vagy inkább látásmódé?

S.V.L.: Inkább látásmód, nyitottabbak az emberek, persze nem lehet általánosítani. Talán mondhatjuk, hogy bevállalósabbak, merészebbek mind az anyagok, mind a színek tekintetében. Még ha jobb is az osztrákok anyagi helyzete, azért megfontoltan költenek, átgondolják a vásárlásukat. Nyilván kevésbé árérzékenyek.

WLB: A környezettudatosság most már szinte alapfeltétel minden rendezvénynél és vállalkozásnál. Látjátok a változást a WAMP kínálatában is?

S.V.L.: Igen, abszolút. A vásárlói igényekben is erősödni látszik a környezettudatosság és a fenntarthatóság, egyre többen keresik a tartósabb, minőségi alapanyagú termékeket. A WAMP pozícióját ez csak erősíti, ugyanis a mi kiállítóink pont ezt képviselik, a slow fashiont. A textilipar környezetre gyakorolt káros hatása hatalmas mértékű, ennek ellenére vannak világmárkák, akik évente 15-20 kollekciót bocsátanak ki. Mivel ennyi ruhára nincs szükség, a gyártás során történő szennyezés mellett a pazarlás problémáját is felveti. Ezzel szemben kiállítóink hosszú élettartamú termékeket kínálnak, ráadásul alkotóink között egyre elterjedtebb a zero waste szemlélet is, vagyis a hulladékmentes technológia, amit újrahasznosítás révén érnek el. Hogy egy példát mondjak, a novemberi hónap tervezője nálunk a Müskinn lesz: ők újrahasznosított anyagokból készítenek táskákat.

WLB: Milyen jövőbeli terveitek vannak?

S.V.L.: Folyamatosan inspirálódunk, igyekszünk új ötletekkel, programokkal kiemelkedőt nyújtani a dizájn kultúra területén. Most ősszel közreműködünk egy dizájn webshop kialakításában, karácsonyi vásárokat szervezünk Budapesten és Bécsben párhuzamosan. Jövőre szeretnénk tovább erősíteni a jelenlétünket a Bálnában, továbbá új kisebb, izgalmas helyszínekre is eljutni, mint például Szentendre. Külföldi új projektekre is mindig nyitottak vagyunk, idén sikerült Shanghaiba is eljutni a WAMP-nak.

Címkék