Rózi és Andris a gyermekük születésekor döntötték el végleg, hogy a Dunakanyarba költöznek – az egykori büféből megcsinálták a Tó bisztrót, ahol nemcsak remek fogásokat, de családbarát környezetet és közösségépítő programokat is találunk hétről hétre.

A gödi Duna-part egyik leglátogatottabb részétől, a Homokszigettől egy pár perces sétára található Tó bisztró. A hely már évtizedek óta megvan, egy kedves kis büfé volt a helyén, hideg sörrel, fröccsel, egyszerű röviditalokkal és Göd-szerte híres melegszendviccsel.

Az eredetileg gödi Zsidi András és felesége, Rózi jóbarátjukkal, a Cargomodát Magyarországra hozó Krajnyik Andrással együtt kerestek helyet a Dunakanyar kapujában, mikor szembejött a lehetőség, hogy a korábbi kiskocsmát átalakítsák. Mivel amúgy is ki akartak költözni Gödre, kaptak az alkalmon, hogy valami mást csináljanak az egykori Tó büfé helyén. Egy olyan bisztrót, ahol nem csak a szezonban lehet jót enni, ami egyszerre szól az őslakosokhoz és a betelepülőkhöz, és ami jó bázisként szolgálhat a közösség erősítéséhez.

„Nyáron minden egyszerű, a Homokszigetre rengetegen járnak, ilyenkor tele a konyha. De közös érdek, hogy az év többi részében se maradjanak el a vendégek – nekünk, mint vendéglátósoknak, érthető okokból, de a helyi és környékbeli lakosoknak is, hogy egész évben legyen egy minőségi bisztrókonyhát vivő hely. A közösségépítés természetesen nem csak ebből áll – főszezonon kívül rendszeresen tartunk kvízesteket, havonta kétszer van nálunk koncert, plusz egy tematikus vacsora, borkóstoló, ahol szezonális alapanyagokból készült ételeket kínálunk az adott pincészet borai mellé, az adott borász pedig előadást tart. Heti egyszer terveznek gyerekdélutánt tartani– ezzel főleg a helyi kisgyermekes családoknak szeretnénk segíteni, hogy ha beáll az ősz, legyen hol összegyűlni.”

„Ezenkívül tervezzük, hogy délelőttönként egyfajta co-working space-ként is tudjunk működni: nagyon sok a budapesti kiköltöző, akiknek megvan a lehetőségük, hogy heti pár napot otthonról dolgozzanak, őket szeretnénk behozni, hogy megismerjék egymást, mert sokszor erre nincs lehetőség Gödön belül.” – mondja Rózi. Másik nagy idei projektjük a házhoz szállítás. Nem a klasszikus, pizzarendelős verzió, délben és vacsoraidőben, adott időben lehet rendelni – ebédkor a heti szinten változó ebédmenüből, este pedig a teljes à la carte-ról.

Az étlap nem túl hosszú, viszont szezononként változik, ezen kívül van heti-két heti rendszerességgel változó séfajánlat is, hogy a törzsvendégeknek is mindig legyen újdonság. Erős a burger vonaluk, Rózi szerint a nyitás óta az egyik favorit, és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne afféle vízparti darab legyen, hanem egy rendesen megtervezett és összerakott étel, minőségi alapanyagokkal. Van klasszik, egy speciál, kéksajt-jalapeño szósszal, vega és csirkés változat is.

„Két éve, mikor nyitottunk, nem nagyon volt még bisztrókonyha a Dunakanyarban, sőt kézműves sörökért és craft spiritekért is Pestig kellett menni. Fontosnak tartottuk, hogy minőségi italaink is legyenek” – tudjuk meg Rózitól. A minőségi italok mellé van pár pubfogás is az étlapon, a sörkorcsolyák közül a házi zsíros kenyér lila hagymával (640 Ft) egy igazi kuriózum, az emberes karéjhoz a kenyeret keresztben szeletelik, illetve megtartották a Tó Büfé ikonikus melegszendvicsét is.

Az előételek emberes adagok, teljes fogásként talán nem csattanunk szét tőlük, de egy levessel már pont kellemes élményt nyújtanak. A salchicha il vino tinto (1090 Ft) egy fűszeres, vörösboros kolbászragu, pirítóssal érkezik, sörözés és borozás mellé is kiváló választás, még ősszel is, mikor már hűvösödik az idő. Ha csak pár falatra vágyunk, kivételesen jó hermelínt (1390 Ft) kaphatunk, amit ők maguk pácolnak és érlelnek hat napig olajban, jó sok lila hagymával. Extra krémes, élvezet rákenegetni a mellé kapott pirítósra.

A hétvégi ajánlat egyik részét, a sajttal és darált marhával töltött padlizsánt (1780 Ft) nagyon szerettük, de nem annyira, mint a kreol jambalaya-t (2190 Ft). Az USA déli részéről származó rizses egytálétel szaftos, laktató, és nem sajnálták belőle sem a csirkét, sem a rákot, sem a kolbászt.

A Göd-szerte híres hamburgereik közül a basic változatot (1990 Ft) kóstoltuk – 18 dkg marhahús, házi szósz, lilahagyma, csemegeuborka kerül a helyi péktől származó bucik közé, mellé pedig csónakburgonya. Emberes darab, ha pub foodnak esszük, pár sörrel komplett ebéd és vacsora.

A desszertek közül a pekándiós brownie (890 Ft) mellett döntöttünk, és nem bántuk meg, mert pont olyan, amilyennek a brownie-nak lennie kell, kívül szilárd, belül krémes, nagyon csokis, de visszafogottan édes, amit csak kiemel a mellé kapott mangópüré.