Szórakozás

„Egyszerűen pozitív hatással vagyunk az emberekre” – interjú az 5 éves Margaret Island zenekarral

Fotó : Hegyi Júlia Lily
Szponzoráció

A Budapest Parkban nagyszabású koncerttel ünnepli meg 5. születésnapját napjaink egyik legnépszerűbb, még mindig szemérmetlenül fiatal popzenekara, a Margaret Island. A bulin lesz két dalpremier is, az egyik pont a Budapest Park tiszteletére íródott pörgős himnusz, míg a másik a Balatonról szól. Ezekről és még sok minden másról is beszélgettünk a három alapítóval, Lábas Vikivel, Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal.

We Love Budapest: Nagyon hamar váltatok országos hírű zenekarrá, kaptatok rengeteg díjat, rendszeresen játszanak benneteket a rádiók, megjelent három rendkívül sikeres lemezetek. Nem féltek attól, hogy ez a hirtelen jött dicsőség rossz irányba befolyásolja majd a kreativitásotokat?

Törőcsik Kristóf: Nem hiszem, hogy veszélyben lenne a kreativitásunk, mert még mindig akkor írunk meg egy számot, amikor jön az ihlet, és akkor határozunk arról, hogy lemezt készítünk, amikor van mondanivalónk. Nem külső nyomásra, az elvárások hatására vagy megrendelésre, hanem még mindig belső késztetésből tesszük a dolgunkat. 

Fotó: Margaret Island

Füstös Bálint: Az első két lemez ugyanannak az alkotói folyamatnak lett az eredménye, testvérlemezek, aztán viszont hagytunk magunknak időt a következőre. Kipróbáltunk sok mindent, amit előtte nem, elkalandoztunk más műfajok irányába, kísérleteztünk, és közben egy percet sem kapkodtunk. Nem határoztuk el előre, mikor kell jönnie a következő albumnak, hanem amikor úgy éreztük, már van elég mondanivalónk, akkor kezdtünk el tudatosan készülni rá. Most ugyanez a helyzet. Dolgozunk, vannak új dalok, dalkezdemények, ötletek, de hogy mi lesz belőlük, azt majd még meglátjuk. Első körben mindig magunknak zenélünk, és csak később döntjük el, miből mi lesz, melyik dal kerül előre, melyiket hogyan pozicionáljuk. 

Fotó: Pályi Zsófia

Lábas Viki: Közhely ugyan, de igaz, hogy felgyorsult világban élünk és ez ránk is hatással van. Gyorsabban élünk és dolgozunk, igyekszünk az ötleteinket minél hamarabb megvalósítani, és a közönség elé tárni, elvégre gyorsan cserélődnek a kedvencek, és ki tudja, meddig lesznek ránk kíváncsiak. Persze nem csapunk össze semmit, csak koncentráltak vagyunk. Ki tudja, meddig lesz még Föld, emberiség meg popipar?!

 

WLB: Honnan ismeritek egymást?

F. B.: Kristóffal egy gimibe jártunk, volt egy zenekarunk, amivel sokat jártunk vidékre tehetségkutatókra. Vikivel egy ilyen rendezvényen ismerkedtünk meg. Ő akkor még egy másik zenekarban énekelt, de nekünk már akkor nagyon tetszett a hangja, megjegyeztük magunknak őt. Aztán eltelt pár év, és közben úgy alakult, hogy egyikünk sem volt már foglalt, így hárman elkezdtünk dalokat írni, és ebből nőtt ki aztán a Margaret Island. 

Fotó: Pályi Zsófia

WLB: Miért pont Margitsziget?

F.B.: Ez elsősorban hozzám köthető. Itt nőttem fel a közelében, nagyon sok emlékem fűződik hozzá. És szerettünk is volna valami természeti helyet választani névadónak. 

 

L.V.: Kifejez bennünket. A Margitszigetre kikapcsolódni mennek az emberek, és a mi célunk is az, hogy aki hallgat bennünket, az kapcsolja ki a hétköznapokat. Jelképes miliője van számunkra a Margitszigetnek, sokat is vagyunk ott. Forgattunk, írtunk szöveget, és futottunk is ott…

 

T.K.: Többször utcazenéltünk is már a szigeten. Mondjuk pont a múltkor senki nem volt ránk kíváncsi, de rosszkor is álltunk ki, mert épp senki nem járt arra. Mi azért élveztük. 

 

L. V.: Annyit forgattunk meg utcazenéltünk a Margitszigeten, hogy a múltkor rám írt egy ismerősöm, hogy „mi van, ti tényleg kint laktok a Margitszigeten? Nem tudok úgy kimenni, hogy ne látnálak ott benneteket”.

Fotó: Pályi Zsófia

WLB: A sok-sok díj közül melyikre vagytok a legbüszkébbek?

L. V.: Mindegyikre büszkék vagyunk, mert jó érzés, amikor a szakma elismer és befogad. De talán a 2018-as Junior Artisjus-díj az egyik, amit kiemelnék, azon nagyon meghökkentünk, mert elég hamar megkaptuk. Nagyon megtisztelő volt. A másik fontos pedig a két Fonogram-díj. 

F. B.: Amikor dalokat írunk, sosem számítanak a díjak, nem azok miatt dolgozunk. De persze fontosak abból a szempontból, hogy megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk. 

 

WLB: Hősei mindenkinek vannak. Rátok kik hatottak, honnan kaptátok, illetve kapjátok a legtöbb inspirációt?

F. B.: Számomra az alap a Beatles, a Queen, az LGT és az Illés. Meg persze egy csomó mai, kortárs előadó: John Mayer, Passenger. És feltétlenül ide sorolom azt az embert is, Gyémánt Bálintot, akitől gitározni tanultam. Ő mind zeneileg, mind emberileg nagy hatással volt rám. 

 

T. K.: Nekem elsősorban a magyar könnyűzene a 60-70-es évekből, például Bródy János, akivel dolgoztunk is már együtt. Meg hát a mai popzenék, mint amilyen Viki nagy kedvence, Billie Eilish, akire én is nagyon rácsúsztam. 

L. V.: Nálam érthető okból inkább a csajos vonal megy. Janis Joplin volt az első nagy kedvencem, aztán jött Aretha Franklin meg a többi klasszikus. Alapvetően szeretek felfedezni, amiben egyre nagyobb rutinom van. Minden nagyképűség nélkül, mostanában tényleg megtalálom azokat a még kezdő előadókat, akiken már érezhető, hogy rövidesen nagyon be fognak futni. Billie Eilish-t is már akkor hallgattam, amikor még alig tudott róla valaki valamit. 

 

T. K.: Ez így van, Vikinek nagyon jó érzéke van a felfedezéshez. 

 

F. B.: Szerintem, a rajongók nagyon elcsodálkoznának azon, milyen sokféle zene megy a turnébuszban a metáltól kezdve az elektronikus zenén át egészen a hozzánk hasonló popzenékig. 

 

WLB: Ha megnézzük, ki mindenkivel dolgoztatok már együtt, akkor ez annyira nem is meglepő, hisz még Áron Andrással, az Apey & the Pea gitáros-énekesével is van közös számotok. Ő hogyan jött a képbe? 

F. B.: Apey-nek van egy akusztikus szólóprojektje, és részben ez adta az ötletet. Előtte turnézott velünk fél évig, ő volt az „előzenekarunk”. Aztán később úgy alakult, hogy ugyanott lett próbatermünk, egymással szemben, nap mint nap találkoztunk, és nagyon összebarátkoztunk velük. Egy nap mondtuk Andrisnak, hogy ugorjon már át hozzánk, és hozzunk össze valamit közösen. Neki és nekünk is egy kicsit komfortzónán túli próbálkozás volt, de nagyon jól is sikerült, arra pedig külön büszke vagyok, hogy hosszú idő után újra magyarul énekelt

L. V.: Dolgoztunk együtt másokkal is, akik tőlünk távol eső zenei világból jöttek. Például Jumodaddyvel belekóstoltunk az elektronikus zenébe, az új dalunkban pedig benne lesz többek között Papp Szabi a Supernemből. Arra jöttünk rá, hogy végül is mindegy, ki honnan jön, ha van benned nyitottság, akkor a zenélés lesz a tökéletes közös nevező, ami bárkivel működhet. Most épp abban a szakaszban vagyunk, hogy mindenfélét kipróbálunk, így van rockosabb dalunk, elektronikusabb, akusztikus, mindenféle.

 

F. B.: Ezekkel végül is a saját játékterünket tágítjuk, és a közönségünk is nagyon jól veszi a fordulatainkat. 

 

WLB: Még egy karcosabb lelkületű zenerajongó, aki azt mondja rátok, hogy „nem az én zeném”, még ő is elismeri, hogy nagyon szerethetőek vagytok, mert árad belőletek valami szimpatikusan naiv pozitivizmus, őszinte életszeretet. Ezt tudatosan alakították ki, vagy ti tényleg ilyenek vagytok?

L. V.: Az alapértékeinkben megegyezünk. Ahonnan jöttünk, amit a szüleinktől kaptunk, annak az a lényege, hogy sose süllyedjünk bele a letargiába. Mindig lássuk a sötétség mögött a fényt is. De nem hordunk szemellenzőt: minket is zavar jó pár dolog, ami zajlik itthon vagy a világban, nyitott szemmel járunk, van véleményünk, gondolataink, szokott rossz kedvünk lenni, szomorkodni is szoktunk, és ezeket is belefogalmazzuk a dalokba a magunk módján. Csak tudni kell olvasni a sorok között, és észrevenni, hogy időnként a dalokból áradó boldogság nem tiszta, hanem kicsit keserű.

 

A naivitásunk pedig talán abból fakad, hogy végtelenül optimisták vagyunk, és minden helyzetben azt gondoljuk, hogy sikerülhet, hogy minden rossz után valami jó jön. Ezért bízunk nagyon a csapatunk erejében is. És itt nemcsak a zenekarról van szó, hanem a körülöttünk lévő emberekről is. Mindenki annyira jó fej, normális és barátságos, hogy az biztonságot ad, és így nyugodtan tudunk naivak maradni. Ami azért is jó, mert mi elsősorban szeretnénk kiszakítani a hétköznapi letargiából és frusztráltságból az embereket, és boldog mosolygásra késztetni őket, nem pedig tovább sulykolni a rosszat. Persze abból is lehet pozitív dolgokat építeni, de mi nem ilyenek vagyunk, mi nem abból dolgozunk.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

T. K.: Van egy általam nagyon kedvelt zenekar, akinek a gitárosa egyszer azt mondta, nem hiszi el, hogy Viki mindig ennyire boldog, meg mindig ennyire örül. Pedig tényleg ilyen, ez nem egy szerep. Ráadásul el is érjük a célunkat, egyszerűen pozitív hatással vagyunk az emberekre.

 

WLB: Idén vagytok 5 évesek, amit egy budapest parkos koncerttel koronáztok meg. Készültök valami meglepetéssel? Ha jól tudom, lesz egy dalpremier is…

F. B.: Egy igazi húzós, fesztiválos koncert lesz, amilyet idén még nem is adtunk Budapesten. Előtte csak szimfonikus koncertünk volt a MÜPA-ban meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. 

 

T. K.: A Budapest Park számára készítettünk egy dalt, amit a szeptember végi koncerten adunk elő majd először. Egy életérzést szeretnénk kifejezni vele: amikor sokan vagyunk együtt, és jól érezzük magunkat. Ezt a közösségi jó érzést akartuk megragadni, és elég jól sikerült. Ebben a pörgős dalban közreműködik majd Papp Szabi, Zentai Márk és Járai Márk. Ketten közülük ott is lesznek a koncerten. 

Fotó: Hegyi Júlia Lily

L. V.: Lesz egy másik dalpremier is, a Házszám című dalunké, ami szintén idei, de még nem adtuk elő élőben Budapesten. Ezt a Road Movie projekt számára készítettük el. Ennek az a lényege, hogy hazai zenekarok “megzenésítik” azt a települést, várost, vidéket vagy régiót, ahonnan jöttek, vagy ahova kötődnek. Mivel én fonyódi vagyok, ezért mi a Balatonról írtunk egy dalt. 

 

WLB: Akkor most térjünk vissza Budapestre és a múltba: a főváros melyik korszakába utaznátok vissza?

T. K.: A múlt század fordulójára, az 1900-as évek legelejére, a Millennium korszakába. 

 

F. B.: Vagy a Várkert klasszikus korszakába, a 60-as évekbe, egy jó koncertre.

 

T. K.: Vagy ugyanakkor a Tabánba. Ezek nagyon jók lehettek.

WLB: Pozitív zenekarként mit változtatnátok meg Budapesten, hogy minden még jobb legyen?

L. V.: Az autókat száműzném a városból a város szélére vagy a föld alá, az Andrássyt meg befüvesíteném. És még több fát a belvárosba! Élhetőbb, biciklisebb várost szeretnék.

 

T. K.: Igen, és védettséget biztosítanék bizonyos kerületeknek, hogy ne épülhessenek ott modern üvegpaloták.

 

F. B.: A próbateremhelyzet most nagyon rossz Budapesten is, a zenekarok kiszorulnak a külvárosba. Ezen mindenképpen változtatnék. Nehéz olyan helyet találni, ahol normális körülmények között és hosszú távon lehet próbálni. Szükség lenne egy nagy alkotóházra, ahol egy csomó zenekar dolgozhatna, de helyet kapnának más művészeti ágak, lennének például műtermek is.

Margaret Island, vendég: Mörk, Chain Bridge Pop