Nem minden állatnak adatik meg az otthon öröme és a felelős gazdi. A hontalan állatok világnapján támogathatod őket, sőt, fontos információkat tudhatsz meg a felelős állattartásról 5 budapesti specialty kávézóban.

A kávéról gyakran a nyugalomra, békés fogyasztásra, az otthonra asszociálunk - pont ezért döntött úgy Budapest 5 jól ismert specialty kávézója, hogy augusztus 16-án, a hontalan állatok világnapján összefognak, és segítséggel, akciókkal felhívják a figyelmet a felelős állattartásra és a segítségnyújtás fontosságára.

A Steamhouse Caféban a 10 és 14 óra között a Rex Kutyaotthon alapítvány önkénteseivel találkozhatunk, fogyasztásunkkal az ő négylábú lakóikat támogatjuk.

A feketében 12 órától szintén a Rexesek adnak tanácsokat a felelős kutyatartásról és az örökbe fogadható kutyákról.

Örökbefogadásról délután 2 órától a Hyggében is tájékozódhatsz, egy csésze kávé elfogyasztásával pedig szintén a Rex Alapítványt támogatod.

A My little Melbourne Coffeeban a Hontalan Állatokat támogatod a fogyasztásoddal.

A Pasarét Bisztróban ugyancsak a Rex-et támogatjuk a fogyasztásunkkal, és a bisztró mellett rendezett termelői piacon szeptember folyamán egy-két örökbefogadásra váró kutyussal is találkozhatunk majd!