Hosszú hétvégének nézünk elébe, így a következő napokban ismét bőséggel válogathatunk a budapesti programok között, zárásként az augusztus 20-i tűzijátékkal. Tartogat továbbá a következő egy hét éjszakai teljesítménytúrát, remek koncerteket, készségfejlesztő gyerektáborokat, cipővásárt, közösségi futást, BBQ partit, borfesztivált és persze szabadtéri filmvetítéseket is.

Csütörtök

Amerikában ugyan elmarad a Woodstock 50. évfordulójára szervezett fesztivál, de a Budapest Parkban nagyszabású megemlékezést tartanak augusztus 15-én számos magyar zenész és színművész közreműködésével.
Augusztus 15-én, a Nagyikám szervezésében egy gyakorlott nagymamától leshetjük el a befőzés legfontosabb trükkjeit, a Borganika Studiójában. Szezonális, kistermelői gyümölcsökből kétféle lekvárt és egy befőttet készíthetünk, közben számszerűsítve az oly sokszor hallott kifejezéseket, mint az "érzésre" és az "amikor már látod, hogy jó".
Augusztus 15-én a Dürer Kert kertszínpadán ad ingyenes koncertet a pszichedelikus és alternatív rockot mediterrán hatásokkal ötvöző Deep Glaze. 2017-es bemutatkozó lemezük nagy sikert aratott a budapesti éjszakában, jelenleg pedig új dalokon dolgoznak, melyek közül a Dürer Kertben néhányat már élőben is hallhatunk majd.

Csütörtökön újra a Société Budapest tetőteraszán jógázhatunk a Yoga Brunch jóvoltából, ám ezúttal a teliholddal a háttérben. A nagyjából 70 perces gyakorlás kifejezetten az égi jelenséghez passzol majd, utána pedig különleges alkoholmentes italok várják a résztvevőket.
Péntek
Exkluzív városnézéssel egybekötött edzésprogramra vár mindenkit a City and Gym csapata az augusztus 20-i hosszú hétvégén. A rendhagyó attrakció során Budapest legnépszerűbb helyeit ismerhetik meg az érdeklődők, miközben a szakképzett edzők minden izomcsoportjukat alaposan átmozgatják.
A Zsiráf lépcsőjén ad akusztikus koncertet augusztus 16-án a Fran Palermo zenekar két oszlopos tagja, Henri Gonzo és Daniel Perez. Az ingyenes koncerten a saját dalok mellett feldolgozásokra is érdemes számítani.
Idén nyáron utoljára tart cipővásárt a JUDAS a Telep emeletén, ami egyben készletkisöprést is jelent, az eredeti árak töredékéért. Ha szükséged van még egy nyári cipőre, vagy már őszre nézelődnél, érdemes lesz beugrani augusztus 16-án.

A sauvignon blanc lesz a középpontjában a Borjour borfesztiváljának augusztus 15-én és 16-án, melyet a Mikszáth Kálmán téren rendeznek meg. A világ minden tájáról érkeznek majd a fajta képviselői Chilétől Magyarországig, de azoknak is érdemes lesz kilátogatni, akik a vörös borokat vagy a pezsgőket kedvelik.
Szombat
A Mesterségek Ünnepét idén már 33. alkalommal rendezik meg a Budai Várban. A több, mint 800 hazai és határon túli mester mellett a fesztivál évek óta vendégül lát külföldi kézműveseket is, a 33. Mesterségek Ünnepe díszvendége Japán lesz. A rendezvény fő témája idén a lábbeli, fókuszban a szegedi papuccsal.
Olivier Nakache és Eric Toledano filmje a tökéletes definíciója a közönségkedvencnek, az Életrevalók ugyanis a mai napig is az egyik legkedveltebb műve az elmúlt tíz évnek. Augusztus 17-én a Budapest Rooftop Cinema jóvoltából láthatjuk újra vásznon Philippe és Driss történetét a Mammut Teraszon.

BAR72 csapata augusztus 17-én beveszi a nagymarosi Nomád Bár fövenyét egy egész napos, strandolással egybekötött bulival. Az esemény már kora délután kezdetét veszi, és egészen késő estig váltogatják majd egymást a DJ-k.
Augusztus 17-én folytatódik a Lick The Click! Sunburst bulisorozat idei szezonja, a délután kettőtől este nyolcig tartó parti az A38 Hajó Orrteraszán biztosítja szombatonként, hogy nyárra se fulladjon ki a klubszezon. A szezon első lemezeit Isu és Crimson & Chrom fogja pakolni.
Szintén augusztus 17-én a Lupa-tónál nemrég megnyílt Dürer Parton tart 12 órás BBQ partit a Fillet Event Catering. A smokerekben sült húsok mellett füstölt zöldségekkel is készülnek, így vegetáriánus opció is lesz. A grillételek mellett természetesen strandolni is lehet majd.

Sportolj a Rómain! eseménysorozat következő alkalmán, augusztus 17-én ismét egy ingyenes közösségi futással várják a közös mozgásra vágyókat. A tervezett táv 8 km, mely az Újpesti vasúti híd budai hídfőjétől indul, majd ugyanitt is ér véget a futás.
Vasárnap
  • Kóstold meg a város legjobb fagylaltjait!


Nincs még vége a nyárnak, így van még időtök letesztelni Budapest legfinomabb fagyijait, ahogyan azt mi is tettük. Dél-Budától Észak-Pestig jobbnál jobb jeges desszerteket találtunk a hagyományos gombócoktól a menteseken át egészen az újhullámos kreációkig.

Az izlandi GusGus már régóta visszajáró vendége az Akvárium Klubnak, a Sun & Soda partisorozat azonban most először látja őket vendégül. A klub teraszát live és DJ set formájában is beveszik majd, melyet erre az alkalomra is városi oázissá alakítanak a szervezők.

Vasárnapig látogatható a Mai Manó Ház izgalmas kiállítása, az Erik Kessels több élete. A tárlat tizenhét projekten és egy sok száz képet felvonultató és teljes tereket elfoglaló installáción keresztül vezet végig az alkotó fotográfiai életművén. A kiállítás különlegességét és annak fontosságát növeli, hogy Kessels három új művének ősbemutatójára is itt került sor.
Hétfő
Kenyérlelke Fesztivál legfontosabb célja, hogy a kenyér szerelmeseinek évente egyszer biztosítson egy színvonalas rendezvényt, ahol megismerhetik egymást és tapasztalatokat cserélhetnek. A szervezők törekszenek arra, hogy visszaemeljék a köztudatba az igazi kenyér fogalmát, készítésének változatait és eredeti ízeit.

Az elmúlt egy évtized zenei barangolását ünnepelhetjük meg a Betyárokkal augusztus 19-én a Budapest Parkban, ahol az élőben szintén mindig nagyon szórakoztató Ricsárdgír játszik majd a miskolci folk punk zenekar előtt.

Gyermekvasút nyomában fantázianevű 20 kilométeres éjszakai teljesítménytúra azért jó, mert alternatív és közösségi módon lehet megismerni a Budai-hegység és a Gyermekvasút környékének szuper kirándulóhelyeit. Tény, hogy a terep nem sétagalopp, szükség van az állóképességre, de a sok látnivaló mellett talán a megpróbáltatásokat is kevésbé érezzük.
Tábor és sütikészítés – talán az édesszájú felnőttek is szívesen beneveznének rá, de ez most kifejezetten a gyerekeknek szól. A menetrend szerint az ötnapos programon a kicsik tradicionális francia sütiket készíthetnek, délután pedig DIY kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.
Kedd
  • Ne hagyd ki az augusztus 20-i tűzijátékot!


Az államalapítás ünnepére szervezett hatalmas tűzijáték idén is kihagyhatatlan programnak ígérkezik, ugyanakkor nem mindegy, honnan figyeljük a látványos eseményt. Összesen 25 helyet gyűjtöttünk össze nektek, ahonnan biztosan nem maradtok majd le egyetlen show-elemről sem.

A nyári fesztiválszezon vége utáni általános poszt-vakációs szindrómát a Bury Tomorrow igyekszik majd orvosolni: a southampton-i ötösfogat augusztus 20-án a Dürer Kertben immár hatodik alkalommal lép újra magyar színpadra.

A nemzeti ünnep apropóján közös örömzenélést, bulizást, grillezést és szolid italozást hirdetett a Kabin. Vagyis, ha eljövünk hozzájuk a népszigeti Duna-partra augusztus 20-án, a napozás mellé Metha, Datasoul és Robert Makai setjeit hallgathatjuk, finom grill ételeket, hűs italokat fogyaszthatunk, és még sportolhatunk is.
Szerda
Bradford Coxék év elején megjelent, beszédes című lemezük, a Why Hasn’t Everything Already Disappeared? turnéján érkeznek az A38 Hajóra, hogy megmutassák, több mint 15 éves létükre mennyire távol állnak a nosztalgiától és múltba révedéstől. A 2015-ös Fading Frontier után az atlantai zenekar a címhez igazodó konceptlemezükön kérdéseket tesz fel, melyekre nem is akar feltétlenül válaszokat adni.

Hogyan lett Pécs a magyar könnyűzene fellegvára? Hiszen innen indult a Kispál és Borz, a Halott Pénz, a Punnany Massif, a 30YTakáts Eszter és a Junkie Jack Flash, sok más banda mellett. Mi lehet a város titka? A mediterrán klíma vagy a mecseki uránbánya sugárzása? A tettyei dombok visszhangja? Emma néni, a legendás karvezető? Vagy van valami a levegőben?
Bartók Pagony gyerektáborának három napja alatt a résztvevők megismerkedhetnek az állatok és az emberek viszonyával, történetek és filmek kapcsán szó lesz a házi kedvencek szelídítéséről, függetlenségéről, szabadságáról, a kölcsönös szeretetről és megbecsülésről.

További budapesti programokat ezen a linken találtok!