Elektronikus és élő zene, tánc, jókedv, napsütés, víz- és természetközeli környezet, piknik, reggel 10-től este 10-ig – valahogy így kell elképzelni a CityMatiné bulijait. A nevet már jó eséllyel hallottátok történetének elmúlt nyolc évében, lehet, hogy részt is vettetek egy fentebb leírt eseményen, a rendezvénysorozat kitalálói pedig idén nyárra egy újdonsággal készülnek. Július közepén a Balaton-parton, a fonyódi Napsugár Kempingben csapnak egy háromnapos fesztivált, ahol minden a korábban megszokottak jegyében működik majd, csak kicsit hosszabban és nagyobban. Többek között erről beszélgettünk a szervezőkkel.

WLB: Meséljetek a kezdetekről! Hogyan és mikor indult a CityMatiné?

Tóth Geri: Egy szép tavaszi délután pattant ki a fejünkből az ötlet, piknikezés közben. Rá két hétre megszerveztük az első eseményt a Martinovics-hegyen.

Balogh Ádám: Az első CityMatiné tényleg baráti összejövetel volt a hegyen, húszasával, nyomógombos telefonon küldtük ki az értesítő sms-eket. A baráti körünkben több nagyon jó DJ is van, akiket különböző bulikban rendszeresen hallgattunk, és valós volt a kérdés, hogy miért nem tesszük ugyanezt nappal, a természetben. Ebből is látszik, hogy a történet nem üzleti vállalkozásnak indult.

Csókay Geri: Én a második rendezvénynél kapcsolódtam be – ez a Hajógyári-sziget csücskében volt, nagyon családias hangulatban –, akkor még barátok sütötték a hamburgereket. A mi részünkről igyekeztünk technikai és gasztrohátteret biztosítani a rendezvényeknek, és ez a mai napig nagyjából így működik: Ádiék adják a koncepciót, mi a hátteret.

WLB: Mikor nőtte ki magát?

T. G.: A második évben már láttuk, hogy nagy az érdeklődés rá, ehhez pedig elkezdtünk mi is igazodni, nőni, komolyabbá válni.

B. Á.: Magyarországon abszolút nem volt még ez a piac, az első három évünk arról szólt, hogy megtörjük a klasszik hozzáállást, hogy nem, nem gáz nappal bulizni, mások előtt elenegedni magad.

WLB: Idén már a nyolcadik szezonotokra fogtok ráfordulni; mi változott ennyi idő alatt, mind a ti kezdeti koncepciótok, mind a nyári, hazai, szabadtéri partikínálatot tekintve?

T. G.: Nem történt nagy koncepcióváltás, a buli most is reggel 10-től este 10-ig tart, a természet össze van hangolva a tánccal és a minőségi elektronikus zenével.

Cs. G.: A közösségünk is nappali közönség, rengeteg családos el szokott jönni, van gyereksarok, ugrálóvár, légvár, a kutyásokat is szívesen látjuk. Csomó olyan ember jön, aki leül piknikezni, és sok ismerőssel találkozik, ez egy szociális platform is – még mindig van egy család feeling benne. Ami a hazai kínálatot illeti, divatba jött a nappali buli, gombamód szaporodnak a Matiné példáján, ami tök jó dolog, de mellette igyekszünk magunkat kiemelni a zajból.

WLB: Meséltek a Vakációról?

B. Á.: A fesztivál ötlete megvolt 3-4 éve, folyamatosan néztünk helyszíneket, jártunk keletre, nyugatra, de nem találtunk olyan helyet, amibe beleszerettünk volna. Most a helyszín megtalált minket.

Cs. G.: Sikerült egy álomszerű helyszínt találni; ez egy fonyódi retró kemping, új köntösbe bújtatva, kilátással a Badacsonyra. Ez egy nagy fejlődési lehetőség, előrelépés számunkra, mégiscsak egy több napos fesztiválról van szó. Úgy éreztük, van is rá igény, mert rengeteg a nagy fesztivál, de mellette kellenek a minőségibb, kisebb létszámú események is.

B. Á.: Kicsit úgy közelítjük meg, mi hogyan éreznénk magunkat. A saját ötleteinket követjük, a döntéseinket nagy részben a koncepció és a márka szeretete irányítja.

WLB: Mire lehet számítani?

T. G.: Sok zenére. Fókuszban a strand életérzéssel, amit a Matiné amúgy is hivatott közvetíteni.

B. Á.: Az egész kemping a miénk lesz, 300 főnek van mobilház és szálláslehetőség benne, de lehet sátorral és lakókocsival is érkezni. A Telep Galéria hoz intsallációt, de meghirdettünk egy landart pályázatot is, amivel a terepet akarjuk csinosítani. Adunk egy nagy zöld placcot, panorámát, és mindenki úgy tudja jól érezni magát, ahogy szeretné, ha piknikezni szeretne, piknikezik, ha táncolni, táncol, ha jógázni, akkor jógázik. Mindenki megtalálhatja a számítását.

Cs. G.: Lesz chill zone, egy árnyékos, nyugis rész, ahol pihenni lehet vagy épp zenére festeni. A parton pedig lesz a bulirész.

B. Á.: Arra szeretnénk ösztönözni az embereket, hogy vegyenek részt egész végig: az egyik külföldi fellépő például a pénteki, a másik a vasárnapi naplementében zenél. Amúgy pedig élő zenét is be szoktunk csempészni a programba, most a Freaking Disco és a Soulclap Budapest Electronic érkezik hozzánk.

T. G.: A sport szintén benne van a fókuszban (ez mindig is így volt), főleg strandsportokra kell gondolni, hozzuk az eszközeinket, lesz pétanque, jóga, tollas, röpi, de evezőverseny is. Összességében a három nap a klasszikus vakációélményre alapul, egy kocsmaszerű gyülekező pontot is kialakítunk a táboron belül – egy régi tanterem stílusában rendezzük be, ez lesz a közösségi hely.

WLB: És ha már fesztivál, tavaly után idén is ott lesztek az erdélyi Double Rise-on. Milyen számotokra itt bulit szervezni?

T. G.,B. Á.: Ez is egy nagyon durván szép környezet, nyitott társaság, elsősorban magyaroknak szól, bár idén már nyitnak a román közönség felé is. Festői a környezet, profi a szervezés, érződik az igazi székely vendégszeretet, szívélyesen fogadtak.

WLB: A CityMatinét mindig jellemezte egyfajta ökoérzékenység; szerveztetek szemétszedést a Palatinus-strandon és a Margitszigeten, osztogattatok zsebhamutartókat a partijaitokon... Lehet bulikkal személetet formálni?

T. Geri: Abszolút. Ha van egy üzenet, ami beszédtéma lehet, itt tudnak kommunikálni róla. Amúgy repohárral dolgozunk, csikktartót osztogatunk, a közönségünk is érzékeli, hogy ennek súlya van. Szemétszedést is ezért szerveztünk, ezen is lelkesen megjelent 150 ember. A környzetettudatosság régi álom a Matinén belül, igyekszünk minél többet foglalkozni vele.

WLB: Tervek, álmok, rémálmok?

T. G.: Nagyon készülünk a Vakációra, reméljük, minél több embernek meg tudjuk mutatni.

Cs. G.: Az az álmunk, hogy végig szép idő legyen rajta.

B. Á.: Lesz egy szezonzáró is szeptember 7-én, arra is készülünk, nem áll meg a nyár. Nagy valószínűséggel a Palatinus lesz a színtere – a pesti helyszínek között a kedvencünk.

A fesztiválról bővebb infót és jegyeket ITT találtok.