Élmény

A tudatalatti felszabadítása – a szürrealizmus legizgalmasabb évéről szervezett kiállítást a Nemzeti Galéria

Fotó : Csudai Sándor / WLB

Épp mielőtt bezárt a tavaszi szezon legfontosabb kiállítása, Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet, meg is nyílt a következő figyelemre méltó tárlat a Nemzeti Galériában.

A Nemzeti Galéria a szürrealizmus legismertebb alkotóinak, Salvador Dalínak, Joan Mirónak, René Magritte-nak képeit hozta el a magyar közönségnek a párizsi Pompidou Központból, a madridi Museo Thyssen-Bornemiszából, a Magyar Fotográfiai Múzeumból és magángyűjteményekből. Egy-egy „sztártól” nem mutatnak be sok művet, a kiállítás inkább szól a szürrealizmusról (és azon belül az 1929-es sorsfordító évről), mintsem az egyes alkotókról. Így is közel 120 műtárgy, festmény, grafika, szobor, fotó, film és dokumentum mutatja be jól a mozgalmat. Szuper lehetőség arra is, hogyha szürrealizmusról valakinek csak az Elfolyó idő ugrik be, felfrissítse tudását, és átfogó művészettörténeti képet kapjon a témáról.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

1929 elsősorban a gazdasági világválság kirobbanásáról híres, de közben a szürrealizmus számára is válság és megújulás volt egyszerre. A kiállítás az ehhez kapcsolódó fontos eseményekre épül fel: például Salvador Dalí ebben az évben csatlakozott a mozgalomhoz és készítette el Louis Buñuellel közös filmjét, az automatikus írás mintájára, szabad asszociációk mentén született, összefüggéstelen forgatókönyvből készült Andalúziai kutyát, amit meg is nézhetünk a tárlaton. Ekkor készült el Max Ernst kollázsregénye, amelyet szintén kiállítottak, ahogy a Documentsnek is szenteltek egy termet: ez volt az a folyóirat, amelynek művészei szembehelyezkedtek a szürrealizmus atyjának, André Breton-nak erősen kommunista ideológiát valló köreivel, és kevésbé a tudatalatti, mintsem a mindennapi élményeket dolgozták fel munkáikban.

Max Ernst kollázsregénye, a La femme 100 têtes („Százfejű asszony”)Fotó: Csudai Sándor / WLB

Ez az év tele volt művészeti és személyes ellentétekkel, feszültségekkel és „összeveszésekkel”. A szürrealizmuson belül több kisebb művészcsoport is létrejött, többek között ilyen volt az egyik teremben bemutatott Grand Jeu („Nagy Játék”), lényegében vidéki gimnazista költőkből állt össze. Míg a francia író, esztéta Breton nem pártolta a mesterséges tudatmódosítást, ezek a fiatal művészek előszeretettel éltek a kábítószerekkel, alkohollal, alvásmegvonással és még az orosz rulettel is. De a tevékenységük nem emiatt vezetett komoly válsághoz vezetett a szürrealista körökben: egy gyűlésen erőszakosan egymásnak estek, ennek apropóján Breton kizárta őket, pár év múlva meg is szűntek.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Érdekes, ahogy a belga szürrealizmus jeles képviselője, René Magritte kiesett a pixisből. 1929-ben közeledni próbált a francia szürrealistákhoz, feleségével Párizsba is költöztek, Bretonnal közösen egy kiadványt is létrehoztak. Vele azért „szakított” Breton, mert antikleriklarizmusát sértette, hogy egy közös ebéden Magritte felesége egy kis keresztet viselt a nyakában.

René Magritte: A kettős titok

Automatizmus, álmok, pszichoanalízis

 

A szürrealizmus a dadaizmusból nőtte ki magát, és minden új képalkotó technika előtérbe került, a film és a fotó is (ezért is kaptak helyet a tárlaton Germaine Dulac A Kagyló és a lelkész és Buñuel Aranykor című művei). A költői és álomszerű világáról ismert Joan Miró egyenesen „meggyilkolni” akarta festészetet; kiállított képén látszik, hogy „fest is, meg nem is”, próbálja tönkretenni a klasszikus harmóniát az egymáshoz nem passzoló színekkel, de kozmikus világában mégis feltűnnek a rá jellemző csillagok.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Kollázsregénye mellett Max Ernst fontos festménye is helyet kapott a tárlaton: a Khimairát, a nőtestű sast ábrázoló képét maga Andre Breton vette meg, haláláig ott lógott a műtermében. A különleges lények, mítoszok világa is központi kérdése volt a szürrealizmusnak, a festmény emblematikus mű ebből a szempontból.

 

Salvador Dalítól öt képet állítottak ki 1929-1930-ból, szorosan kapcsolódva Az andalúziai kutyához. A filmben hangsúlyos szamártetem motívum más munkáiban is visszatér, például a Rothadó szamár című képen, ez kedvelt szimbóluma volt a művésznek, ahogy a rothadás, pusztulás, mocsok, amiről a világ nem akar tudomást venni – a csúnya, de izgalmas dolgokat különösen szerették a szürrealisták.

A kiállítás végén azt is láthatjuk, hogyan kísérte végig Sade márki öröksége az időszakban született szürrealista műveket, és záró festményként megtekinthetjük a mozgalom által mélyen tisztelt Picasso Minotauroszt ábrázoló alkotását is.

A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig