Ma már – 30 évvel a rendszerváltás után – nehezen tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett titokban a Szabad Európa Rádiót hallgatni, hogy képbe kerüljünk a legújabb nyugati zenékkel, vagy Illés rajongóként összeomlani, amikor egy BBC -nek adott londoni interjú miatt itthon megtiltották a koncertezést nekik, esetleg a 80-as években underground punkmozgalomba keveredni, szamizdatot terjeszteni… Az Amerikai Nagykövetség és az Imagine Budapest 10 ingyenes sétáján az amerikai álom és szabadságvágy nyomába eredünk, miközben „mambó magnón szól a dal.”

A rendszerváltás környékén született nemzedéknek még lehetnek halvány emlékei a korszakról – akár a szülők elmesélései alapján, vagy az őket gyerekkorukban körbevevő tárgyi világ alapján – ám a fiatalabb generációk számára a harminc évvel ezelőtti események már szinte történelmi távlatokba vesznek.

Az Amerikai Nagykövetség és az ImagineBudapest sétája főleg nekik szól, a mai fiataloknak, a zene nyelvén és a kultúráján keresztül elmesélve, milyen is lehetett fiatalnak lenni a Kádár-korban, a Nyugattól, Amerikától vasfüggönnyel elzárt szocialista blokkba milyen úton-módon csöpögött le mégis némi szabadság. A zene, a dalok és dalszövegek ebben a korban is hű lenyomatait adják a legfontosabb politikai és társadalmi átalakulásoknak, eseményeknek. A Scampolótól kezdve a Kexen át az Illés, a LGT, majd a Beatrice, URH (ex-Orgazmus) és CPg (azaz Come on Punk group később Coitus Punk group) zenéjét hallgatva sétálunk át majd négy évtized történetén.

Az 56-os forradalom alatt ha nem is a vágyott formában – azaz fegyveres beavatkozással valósult meg az amerikai segítségnyújtás – számos olyan megmozdulás és akció volt, amelyen keresztül az USA támogatta a magyarok szabadságmozgalmát: Elvis Presley pénzgyűjtése legendássá vált, ahogy a forradalom leverése után az emigráltak támogatása is. A hidegháború alatt sem szűnt meg a kapcsolat, az amerikai kultúra és külpolitikai hatásai érezhetőek voltak, és végső soron hozzájárultak a rendszer fellazulásához majd széteséséhez.

A séta érinti az egykori legendás Ifiparkot, a sétavezető, Csada Gergő mesél az 1956-os forradalom utáni Kádár-korszak puhuló diktatúrájáról, arról, hogy az ifjúság hogyan feszegette mindig is a határait, hogyan rövidültek azok a szoknyák, lazult a szigorú dresszkód és „vadultak el” a fellépő zenekarok.

De előkerül Aczél György neve is, aki az egész korszak kultúrpolitikáját irányította: az ő döntésétől függött, hogy valaki támogatott művészként zöld utat kapott vagy csak tűrtként elevickélhetett, esetleg tiltólistára kerül, és illegalitásba vonulhatott. A híres 3T kategóriái között a határ homályos volt, és valaki könnyen a tiltott „zónában” találhatta magát, mint például az Illés együttes egy problematikus, a BBC-nek adott interjúja után, amikor is nem koncertezhettek egy ideig. A TV, sőt az internet előtti korszakban a rádió volt a minden: ezért is volt különösen fontos a kultikus, Münchenből sugározó, részben amerikai pénzből finanszírozott Szabad Európa Rádió, aminek a hallgatása felért egy politikai álllásfoglalással és rendszer elleni lázadással. Itt szóltak a legmenőbb és legújabb nyugati zenék, amelyek a magyar adókon jó esetben is csak évek múlva jeletek volna meg.

A séta egy különleges helyszíne a Nádor utcai Terv presszó, ahol mintha megállt volna az idő, és az ajtón belépve a 70-es évek hangulata kap el minket. A hely nemcsak nosztalgikus, de a nyugati cikkek iránti vágy megtestesítése, aminek a netovábbja volt a Coca-Cola (mint A megáll az idő ominózus jelentében). Egy pohár „Bambi” mellett elbeszélgethetünk, hogy kinek milyen tudása, milyen emlékei vannak a rendszerváltásról.

A Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumában, ismertebb nevén az OSA-ban – ahol egykor egy minden földi jóval kecsegtető dollárbolt működött – megtudhatjuk, milyen volt az, amikor az utolsó centig el kellett számolni a valutával, sőt az archívumban őrzött anyagokba is betekinthetünk, párat kézbe vehetünk. Ma már könnyen mondjuk, hogy hát ‘88-89 a rendszer végnapjai voltak, de akik benne éltek, még nem igazán láthatták, hogy rögtön összedől, így különösen érdekes az ezekből az évekből való, a Bős-Nagymaros vízerőmű elleni tiltakozások tárgyi emlékeit, a Fekete Yuk belépőit, betiltott kiállítási anyagokat, szamizdatokat nézegetni, miközben az archívum levéltárosai mesélnek ezekről.

Végül stílszerűen a Szabadság téren zárjuk a sétánkat – ahol egy kisebb meglepetés is vár minket – a Reagan szoborral fotózkodó turisták és a nagykövetség épülete mellett (ahol másfél évtizedig élt „amerikai földön” Mindszenty bíboros). Zárásként eldudorászhatjuk Cseh Tamással mi is: hogy mi azt hittük, hogy ami nincsen meg magyarul, megírták helyettünk angolul. Ezt ma már tudjuk, hogy senki nem írja meg helyettünk a jövőnket, de az egykor megtalált, megtanult ‘89-es szabadságvágyra emlékezni kell, tovább kell vinni.

Walk of Change ‘89 – A szabadság ritmusa.