Négy és fél évnyi munka után véget ért a Párisi udvar műemléki felújítása, próbaüzemben már működik is a Hyatt hotellánc új tagja benne.

Sokszor jártunk már a Párisi udvarban, a felújítás kezdete előtt és alatt is, így egyes részleteket már láthattunk, amint előbukkannak az évtizedes kosz és átépítés alól, ám erre a döbbenetes „váó” élményre még így se tudtunk teljesen felkészülni, amikor beléptünk az épületbe.

A felújítások 2014-ben indultak, ekkor készítette el az Archikon építészstúdió az első terveket (ekkor még nem tudták, majd hány újra- és újratervezés vár rájuk, ahogy fokozatosan halad előre a munka, és derülnek ki a turpisságok az épület kapcsán), és megindult az építkezés a Market Építő Zrt. kivitelezésében.  

A rekonstrukció során eredeti terveket és levéltári forrásokat is felhasználtak, ám sok váratlan meglepetéssel így is csak a bontás során találkoztak: sokszor a valóságban a századforduló munkásai itt-ott kicsit eltértek attól, ami a tervekben szerepelt, és mivel ez az egyik legkorábbi vasbeton szerkezetű épület is a fővárosban, a technika messze nem volt tökéletes.

A Schmahl Henrik által tervezett, 1912-13-ban átadott Belvárosi Takarékpénztár épületében nyíló szálloda a párizsi Hôtel du Louvre után Európában másodikként a Hyatt „The Unbound Collection by Hyatt” brand részeként nyílt meg, a Mellow Mood Hotels üzemeltetésében.

A kívülről több százezer kerámialappal és dísszel burkolt épület homlokzati felújítása 2018 nyarára készült el, a belső munkálatok pedig mostanra érnek lassan a végére. Egy százévesnél is idősebb műemléki épületet restaurálni már önmagában nagy kihívás, hát még ha a helyzetet bonyolítja az évtizednyi elhanyagoltság és önkényes átalakítások sora. Így történhetett meg, hogy a kitűzött dátumhoz képest némi csúszással, 2019 tavaszán nyithatta meg a kapuit az épület a nagyközönség előtt. Bejárva a Párisi udvart, azt kell mondjuk, megérte várni rá.

Az épületnek nem ez volt az első felújítása, az 56-os harcok után az alsó szintek igencsak megsérültek, akkor sok helyreállítási munkát végeztek, de a korszakra sajnos néha jellemző olcsóbb megoldásokkal. Az 1976-os műemlékké nyilvánítás után is voltak felújítások, de a rohamtempó és slendriánság nem tett túl jót a munkáknak.

A volt Jégbüfének is helyet adó épületet legtöbben talán a csodás üvegkupolás passzázsáról ismerik, ami – a legendás hologramos bolt kiköltözése után – évekig állt üresen, a titkos városi felfedezők legnagyobb örömére. A felújítás előtt félhomályos és elhagyatott átjáró most szinte ragyog. A két hatalmas kupolát darabjaira szedve tisztították meg és helyezték vissza. A Ferenciek tere felé néző elektroüveg mennyezet (ami koszosan inkább fafaragásnak tűnt lentről) Magyarországon egészen biztosan, de feltehetően világszerte egyedülálló különleges formájával.

Az épület kapcsán a legtöbbet feltett kérdés az volt, hogy vajon a hotel megnyitása után is bejárható lesz-e a passzás? Mivel most ez a hotel recepciója, lobbija, és egy étterem és bár is található itt, ezért a korábbi típusú átjáró jelleg az üzletekkel megszűnt, viszont jó hír, hogy hotel hivatalos megnyitója után bárki szabadon átsétálhat erre, és a hotel részéről megvan rá a nyitottság, hogy vezetett séták keretében is meg lehessen majd nézni.

Még mielőtt a felújítás többi részletében elmerülnénk, itt érdemes megfigyelni a látványt, hogy hány és hány féle anyag keveredik: Róth Miksa műhelyében tervezett ólmozott üvegek, Luxfer prizmák, öntöttvas lábazatok és rézdíszítések, melyek a korszak legjobb mestereinek műhelyeiből kerültek ki, vagy az eredetileg Villeroy & Boch gyártotta padlócsempék, amelyeknek az utángyártása és pótlása a 21. században szinte a lehetetlennel tűnt egyelőnek. (Villeroy & Boch nem vállalta az eredeti mettlachi csempék újragyártását így egy magyar üzemben kellett kikísérletezni). De a bontás során derült ki a mahagóni fa portálszerkezetekről, hogy azok a neves angliai Sage üzemben készültek, ahonnan a Harrods portáljai is származtak, úgyhogy száz éve sem aprózták el a luxust.

Az első emeleti lefedett udvar olyan, mint egy kis városi dzsungel az épület belsejében: a Zsolnay csempék zöldjéhez passzoló belső dizájn harmóniában van az egész épülettel, ráadásul innen rálátunk a kettős lépcsőház száz darab helyreálltíott színes üvegablakaira is. Hogy a műemlék-felújítás anyagi vonzatait is el tudjuk képzelni: az ilyen ólmozott üvegnek csak négyzetmétere 250 000 forint körül mozog.

A két lépcsőház találkozásban álló eredeti liftakna is helyre lett állítva, bármost egyetlen funkciója már csak az, hogy szép legyen, a lift nem működik benne.

A labirintusszerű épületben sétáva egy idő után észrevesszük, hogy egyes motívumok, szimbólumok vissza-visszatérnek. Az építtető takarékpénztár kabalája volt a méhecske, amiből nem egyet találunk az épület homlokzatán vagy a lépcsőházi öntöttvas oszlopok oszlopfőjén. De a kaptárak hatszögletű, méhsejt formája visszaköszön a hotel legnagyobb rendezvénytermének, a Párisi Salonnak az alaprajzában, de a textileken, kárpitokon, falak burkolatain is.

A belsőépítészeti tervezést a Kroki Stúdió felel, míg az F&B dizájnkoncepció kialakításával a londoni székhelyű Blue Sky Hospitality Ltd.-t bízták meg.

És a labirintus hasonlat sem túlzás, az épület „úristenekből áll”, hiszen ahogy a lépcsőházak és folyosók között bolyongunk, úgy van kialakítva az épület, hogy időről időre belebotlunk valami meglepő dologba, részletbe, valami olyan csavarba, amire nem is számítottunk.

A szobák között sincs két egyforma. Az épület alaprajza és műemléki előírások miatt rengeteget kellett sakkozni a kialakításukkal, ami végül a szálloda előnyére vált. Így például a szobák egy jelentős része a maguk 33 négyzetméterével kicsit nagyobb a megszokottnál, ezen kívül tíz lakosztály, és két – összenyitva 500 négyzetméteres – elnöki rezidencia is helyett kapott a tetőszinten, a főhomlokzattól visszahúzott ráépítésben. Az épületnek talán ez az eleme az, ami a legtöbb vitát váltotta ki, hiszen amíg a növényzet nem takarja, lentről is feltűnő a két épületrész közötti éles különbség. A tetőkert feletti és a rezidaenciaszinten levő függőkertek hivatottak arra, hogy a régi és újat elválasszák és a látványt finomítsák. Erre az inspirációt az Archikon építészeinek Milánó tetőkertjei jelentették, ahogy arról Nagy Csaba és Pólus Károly meséltek.

Az épületen az elmúlt négy és fél évben nagyjából 3000 ember dolgozott összesen 70 000 órán keresztül, az aprólékos és minőségi munka valóban minden részletben érződik.

Az ingatlanos szóhasználat legjobban elcsépelt fogalma a bauhausos mellett minden bizonnyal az „ékszerdoboz” megnevezés, ha valahol ilyet látunk, azonnal menekülünk. Ám most töredelmesen be kell vallanunk, hogy erre az épületre valóban illik ez az elnevezés, annak legkevésbé pejoratív értelmében.