Shopping

„Engem az emberi történetek foglalkoztatnak” – interjú Zsigmond Dóra divattervezővel

Fotó : Polyák Attila / WLB
Zsigmon Dóra, design, tervező, divat

Még csupán a húszas évei közepén jár, de már nyolc kollekciót mutatott be önálló márkájával. A pici mezőföldi településről származó tervezővel a férfiak divathoz fűződő viszonyáról, inspiráló művészekről és az egyik fotósorozatán szereplő Jani bácsiról is beszélgettünk.

Dóra számára a kezdetektől egyértelmű volt, hogy férfiaknak tervezzen, ahogyan az is, hogy az archaikus paraszti kultúra esszenciáját beépítse az általa megálmodott darabokba. Öltözékei a tradíciókból építkeznek, de a 21. század elvárásainak megfelelően funkcionálisak, sőt sokszor a sportruházat jegyeit is magukon viselik. Kizárólag organikus vagy újrahasznosított alapanyagokból, fenntartható módon és természetesen Magyarországon készülnek. Karakteres sziluettjeit a különféle hosszúságú rétegek, az eltérő faktúrájú matériák, a kézműves megoldások és a vidéki tájat meghatározó jellegzetes színpaletta teszi egyedivé, dinamikussá – és persze azonnal felismerhetővé.

Fotó: Polyák Attila / WLB

We Love Budapest: Egy alig másfélezer lakosú pici faluból, Alapról származol. Hogyan vezetett az út a divatszakmába?

Zsigmond Dóra: A szüleim az első fiatal vállalkozók között voltak ezen a településen. Az ő kitörési vágyuk – a cél, hogy valami egyedit és maradandót alkossanak – nagy hatással volt rám. A nyitottságuknak, támogatásuknak köszönhetem, hogy egy olyan irányba indulhattam el, ami egy vidéki környezetben egyáltalán nem megszokott. Így kerülhettem egy nyolc osztályos gimnáziumba Sárbogárdra, majd onnan Budapestre. Annak ellenére, hogy mindig szerettem kreatív dolgokkal foglalkozni, csupán az érettségi évében merült fel komolyan, hogy ezen a vonalon tanuljak tovább. Beiratkoztam egy budapesti rajzelőkészítőre, amit a Mod’Art divatrajztanára, Tóth Pitya István vezetett. Ez volt az első divattal kapcsolatos élményem, és annyira élveztem, ahogyan itt ki tudtam teljesedni, hogy nem is volt kérdés, hogy a Mod’Art-ban folytatom.

 

WLB: Máig nagyon szoros és mély a kötődésed a vidékhez, a népi viseletekhez. Hogyan jelenik ez meg a munkádban?

ZS. D.: A testvéremmel tizenöt évig néptáncoltunk, és régi paraszti viseleteket gyűjtöttünk. Ez akkoriban még egyfajta – a néprajzhoz és a kultúrtörténethez kapcsolódó – kutatómunka volt, ami divattörténeti szempontból is fontos volt, és később egy olyan referenciapontot jelentett, amely a továbbiakat is meghatározta. Az én kollekcióim nem úgy kötődnek a népviselethez, ahogyan azt a legtöbb ember elképzeli. Nem formailag inspirál, nem a dekorációs elemek mozgatják meg a fantáziámat, hanem igyekszem az archaikus paraszti kultúra gyökereihez visszanyúlni, a dolgok mélyére kaparni, mert úgy gondolom, hogy építkezni csak az alapokból lehet.

Fotó: Polyák Attila / WLB

WLB: Ha már az építkezésnél tartunk, a férfiak egészen más stratégiák mentén állítják össze a ruhatárukat. Számukra a kényelem, a funkcionalitás és a minőség áll az első helyen. Mennyire veszed figyelembe ezeket a szempontokat, ezt a férfias attitűdöt a tervezésnél?

ZS. D.: Úgy, hogy én is pontosan így gondolkodom. Számomra ezek az alapelvek a meghatározó értékek, ha divattervezésről van szó, függetlenül attól, hogy nőknek vagy férfiaknak tervez valaki. A kifutón bemutatott összeállítások látványosak, de ruhadarabokra szétbontva átgondoltak és letisztultak. Egy kabátnál például alapvető, hogy több rétegből épüljön fel, vízálló legyen, jól záródó és használható zsebei legyenek. Ezek olyan aprónak tűnő megoldások, amelyeket a mindennapos viselés közben értékelsz csak igazán, és a férfiak számára ezek talán még fontosabbak. 

 

WLB: Magyarországon sok tervező küzd a minőségi kivitelezéssel. A te esetedben szerencsére ez nem jelent problémát.

ZS. D.: A gyártás a szülőfalumban történik, de ne egy hatalmas varrodát képzelj el, hanem egy manufaktúrát, egy pici házi üzemet. Fantasztikus szakembereket találtam itt, úgyhogy itt zajlik a modellezés, sőt a varrónőnk bármilyen munkafolyamatot képes egyedül megcsinálni. Nemrég járt nálunk egy, a gyártástechnológiában jártas olasz szakember, aki alig akarta elhinni, hogy ezek a ruhák nem egy nagyobb professzionális helyen készülnek. A kapacitásnövelés komoly feladat, de szeretném a közvetlen kapcsolatokon alapuló jelleget megtartani.

Fotó: Polyák Attila / WLB

WLB: A személyesség az inspirációidnál is megjelenik, hiszen az utóbbi néhány kollekcióidat a filmszakmában, az ipar- és képzőművészetben jelentős hazai alkotók és munkáik ihlették.

ZS. D.: Alapvetően az emberi történetek izgatnak. Mindegyik választott művészhez személyes a kapcsolódásom. Jancsó Miklós, Gorka Géza és Mészöly Géza szemléletében, munkáiban vannak olyan pontok, amik engem nagyon mélyen megérintenek.

Fotó: Polyák Attila / WLB

WLB: Az aktuális SALVAGE kollekciód Gorka Géza keramikusművészhez kötődik. Mi az, ami benne megfogott? Hogyan ültetted át öltözékekbe azt a szellemiséget, amit ő képviselt?

ZS. D.: A fazekas mesterségbeli tudása, az általa teremtett formavilág, sőt a személyisége is nagyon inspiráló. Lenyűgöző, ahogyan autonóm alkotóként az ipari előállításhoz alkalmazkodott. Az, ahogyan a Zsolnay számára tervezett, sorozatban gyártott tárgyaiban is felfedezhető az egyéni hang és a lenyűgöző minőség. Azt olvastam róla, hogy ő volt az első olyan magyar iparművész, aki az archaikus paraszti kultúrát aktuálisan, a modoros megoldásokat elhagyva volt képes megmutatni, s mindezt nemzetközi színvonalon. Ez számomra példaértékű. Nagyon örülnék, ha sok-sok év múlva az én én is hasonló minőségben hagyhatnék nyomot tervezőként. Gorkában leginkább ez az attitűd szimpatikus, de közvetlenül is utalok a tárgyaira. Több olyan alapanyagot is használtam, amivel az általa nagyon sokat használt repesztett mázak felületére reflektáltam, a választott színekkel pedig magukra a kerámiákra.

Fotó: Polyák Attila / WLB

WLB: A kollekció lookbookjának is van személyes vonatkozása. Szerepel rajtuk Jani bácsi, aki fontos szerepet tölt be az életedben. Ki ő pontosan?

ZS. D.: Jani bácsit egészen kicsi gyerekkorom óta ismerem. Apukámnak segített a kerti munkákban. Ő amolyan pótnagyapám, aki nagyon sokat foglalkozott velem, árnyékként követtük őt mindenhová. Amikor Gorkáról olvastam, és próbáltam elképzelni a karakterét, mindig Jani bácsit láttam magam előtt. Ezért egyértelmű volt, hogy felkérem a fotózásra, annál is inkább, mert már régóta szerettem volna őt valahogyan képeken megörökíteni, vagy más módon bevonni a márka életébe.

WLB: Milyen volt rajta látni a ruháidat?

ZS. D.: Érdekes tapasztalat és nagyon megható. Nekem ő a vidéki ember archetípusa, aki ma is pontosan úgy él, ahogyan 100-150 évvel ezelőtt. Örülök, hogy megcsináltuk ezt az anyagot, hiszen már 91 éves, később már nem biztos, hogy lenne erre alkalom.

Fotó: Polyák Attila / WLB

WLB: Mit láthatunk tőled a közeljövőben?

ZS. D.: Készen van már a soron következő szezonra szánt téli kollekció. Ezt a főként tájképeket készítő, romantikus festő, Mészöly Géza ihlette, aki egyébként Sárbogárdon született, és a környéken alkotott. A személye és a festményei annyira beépültek az életünkbe, hogy amikor a Nemzeti Galériában a Munkácsy-képek mellett láttam a műveit, valósággal sokkolt a látvány. Szeretem a színeit, a nagy ívű térkezelését, és ha a képeit látom, elfog az otthonosság érzése. Az ecsetvonásokat idéző gesztusok több ruhán is visszaköszönnek, a kollekcióba több viaszolt felületű anyagot is beépítettem, amelynek pont olyan a faktúrája, mint a kész vásznaknak.

 

Kiemelkedő darab az a subázott pulóver, amely hangulatában reflektál az általa is annyira szeretett mezőföldi tájra. Jelenleg a nyári szérián dolgozom, ez a vidékre olyannyira jellemző felszálló füst látványából, illatából indult, és a Szent Iván éjszakájához kötődő babonákat, hagyományokat dolgozza majd fel. Mindig ide kanyarodom vissza, hiszen a vidék olyannyira szerves része a gondolkodásomnak, hogy sokszor találom itt meg az új ötletek termékeny talaját.