Budapest

A természet ad, az ember élő festménnyé alakítja – a szentendrei japánkertekben jártunk

Fotó : Csudai Sándor / WLB

Tó, csobogó, pavilon, furcsa formájú növények és kövek, áradó harmónia nyugalom. Ezek a japánkertek jellegzetességei, de Magyarországon csak kevés helyen figyelhetjük meg őket tradicionális formájukban. Szentendrén rögtön két kertet is találunk, az egyik ingyenesen látogatható, a másik pedig csak ritkán, vezetett séták keretében a cseresznyefa-virágzás (sakuraünnep) idején.

A szentendrei belvárostól a Duna-korzón kell kifelé sétálni még tíz percet, hogy elérjük a Czóbel park mellett három éve megnyitott, ingyenesen látogatható japánkertet. Még „babakertnek” számít, vagyis kell még neki körülbelül tizenhárom év, hogy elnyerje tervezett képét, ami általában húszéves korban következik be.

 

Belépve az amúgy nem túl nagy, könnyen bejárható területre rögtön azt kérdeztük Dani Zoltán kertépítőtől, hogy tényleg mindennek megvan-e a maga kicentizett helye, szimbolikus jelentősége, filozófiai mondanivalója. Tévedtünk már a kérdéssel is. A Japánkert Magyarország Egyesület elnöke szerint a japánkert „háromdimenziós festészet”, tájakat kreálnak lekicsinyítve. A sziklának, fának a helye nem attól függ, hogy valamiben hiszünk, és szerepet tulajdonítunk neki, hanem inkább esztétikai szempontoktól. Vannak persze érvényes szimbólumok a japánkertekben, mert az egész összefügg a buddhizmussal, de a fő cél mégiscsak a festészet tájba való kivitele és egy élő festménysorozat létrehozása, amely az évszakok és az évek előrehaladtával folyamatosan változik, és más képét mutatja. (Ezzel a koncepcióval egyébként pont beleillik Szentendrébe, a képzőművészetek városába.)

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A japánkert fő helyszíne a teaház, aminek itt még csak a pavilonja épült meg; úgy komponálják meg az egész kertet, hogy a „festmény” innen szétnézve legyen a legszebb – ez a hely a magánkerteknél a ház ablaka. A kertben sétálva a különböző pontokról más-más élményt kapunk, a legszebb perspektívájú állomásokon padokat, megállópontokat (sziklákat) is elhelyeztek, hogy lelassítsák az embert.

 

Japánban nagy hangsúlyt kapnak az évszakok, eszerint van a szentendrei kert is felosztva: a „telet” az örökzöldek, erdei fenyők képviselik a bejárattól balra, a tavaszt a sakurafák (japán cseresznyefák), az őszt a juharfák alkotta erdő, a nyarat pedig a tóban találjuk, ahova tavirózsákat, lótuszvirágokat, írisznövényeket, japán szellőrózsát telepítenek majd. Ez a kert egyelőre két stílust ötvöz: a Vizes– és a Szárazkertek stílusát, de jövőre megépítik a teajelenetet is a pavilonnál, így a Teakert-profillal kiegészülve mindhárom japánkert-jellemzőt képviselni fogja.

Nem kizárólag japán növényfajtákat találunk itt, növényzet terén szabad kezet ad a japánkertészet. Nyugodtan lehet helyi fajokat ültetni (tulipán, rózsa azért ki van zárva), és Japánban is importálnak más fajokat (sőt, van olyan japánkert, amiben abszolút nincs növény vagy szikla). Az itt lévő közönséges juharfákat meghagyták, alattuk árnyékliliomok, páfrányok képezik az aljnövényzetet; gyönyörű vörös színű, japán juharokat telepítettek melléjük. Bambuszokat, sakurafa-csemetéket is hoztak be a kertbe, és átvezették ide Szentendre egyik élő forrását. Éjszakai kertvilágítás hangulatfényekkel, teljes locsolórendszert építenek ki.

Fotó: Csudai Sándor / WLB
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Hogy milyen is lesz egyszer, kifejlett felnőttkorában, arról már feljebb, a város feletti domboldalban győződhetünk meg Dani Zoltán saját házának kertjében, ami a Japánkert Magyarország Egyesület székhelye is egyben, és ahova a cseresznyefa-virágzás idején vezetett sétákat szervez az Édenpont.

 

A közgazdász végzettségű Dani Zoltán végezte el a Buddhista Főiskolán a (már megszűnt) japánkert szakot. 17 éve kezdett bele Japán és Kína kertjeinek tanulmányozásába, és még egy hagyományos kertépítő cégnél is gyakorlatot szerzett Kyotóban, a „Kertek városában”, pedig csak ajánlásokkal lehet ilyen helyekre bejutni. Ő lett Kelet-Európa egyetlen papírral rendelkező japánkertépítője.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Fenn, a dombtetőn már a teakertek jelenete is kész a cukubai-jal, lámpással. Az a szabály uralkodik itt is, hogy a már meglévő adottságokkal, a természettel együtt alakítják a kertet: „Ő ad nekem valamit, én pedig alakítom, játszom vele” – magyarázza Zoltán. A földet közönséges kék meténg borítja, a bazsarózsa épp virágzás előtt áll, van erdei fenyő is. A vadkörte, mandulafa így szépen nyírva, alakítva egzotikus bokornak tűnik. Zoltán a diófát is kicsit megformázta, kiszedte az ágrendszereket, hogy csökkentse az érzett tömeget, és légiesen úszó jelleget kölcsönözzön neki. „A legfontosabb, hogy igazi kert arányban legyen az épülettel, a területtel. Ez nem is tójelenet, hanem patakjelenet” – mutat a lábunknál fekvő apró tavacskára, amiben aranyhalak úszkálnak. Húszéves példány is él benne; maguktól szaporodnak, legfeljebb a környékbeli macskák rendezik az állományt.

Fotó: Csudai Sándor / WLB
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Dani Zoltán 1999-ben kezdte el építeni a kertet, de mint mondta, olyan, hogy „elkészült”, nem létezik. Épp nemrég építették át a forrásjelenetet. Pedig ez egy felnőtt kert, sőt, öregedő, ami óriási változások elé néz pár éven belül, mert a cseresznyefák haldokolnak. Ebben nincs semmi drámai: 1965-ben ültették őket, és 80 éves koruk körül rendszerint befejezik földi pályafutásukat. Helyüket a 400 éves Japánban található kertekben is újak veszik át.  „Folyamatos a változás, mint az életben” – szögezi le Dani Zoltán, rámutatva a fiatal csemetéket, amiket a haldoklók helyére fog ültetni.