A 100 éve alapított németországi Bauhaus iskola kapcsán a főváros korai modern építészete lesz a májusi Budapest100 hétvégéjének sztárja. Budapestben az (is) a csodálatos, hogy a legváratlanabb helyeken botlunk bele egészen elképesztő épületekbe. Így történt most is, amikor Árkay Bertalan 1942-ben tervezett, árkádos, az olasz novecento hatását is mutató bérházában jártunk a Vízivárosban. Nem is tudjuk, mit emeljünk ki elsőre a Csalogány utca 26-ból: a cinóberpiros eredeti csempék vibrálását, az egyedülálló mintázatú padló lépcsőházi geometriáját vagy a bejáratnál a belépőt köszöntő Almát szedő nő hímeskő alkotást, esetleg mindezek együttes hatását arra, aki itt megfordul.
A Víziváros Budapest egyik legjobban őrzött titka, szinte csak az itt lakók tudják, micsoda kincseket rejt. Szemben a – bár jogosan – de igencsak túlhájpolt Újlipótvárossal, az itteni utcák, és törzshelyek történeteit csak azok a szerencsések ismerik igazán, akik itt laknak. Persze egy-két klasszis, mint a Bambi, a Mátra boratórium vagy a Pajtás – béke poraira – kulthely volt a „kívülállók” számára is, mégis egészen más belülről nézni a környékre. A Csalogány utca 26-ot bejárva beszélgettük nem csak Árkay Bertalan épületéről, de a Bauhausról, a modern magyar építészet csodáiról, IKV-s rombolásokról, világháborúról is, de arról is, milyen is itt lakni, annak minden előnyével és hátrányával együtt.
Már a Batthyány tér felől sétálva feltűnt az a szabályos, kellemes rend, ahogy az azonos magasságú, erkélyes, modern házak sorakoztak a szinte sugárút szélességű, de gyér forgalmú Csalogány utca két oldalán. Az elrendezés nem a véletlen műve, itt még tisztán látszanak azok a vezérelvek, amiket az 1937-es városrendezési tervben megfogalmaztak a környékre.
Ami nem sikerült a Tabánban, az itt – amíg a világháború félbe nem szakította – példásan megvalósult: a kedvező fekvésű, közművekkel jól ellátott terület elavult, földszintes beépítése helyén – mivel az már nem felelt meg a kor igényeinek, és jóval nagyobb laksűrűséget is elbírt – egy modern, kertvárosias lakónegyedet kezdtek el felépíteni.
Az épületek magasságát általában három, a főbb útvonalak mentén négy emeletben maximálták, az utcák szélességét visszaugratott beépítési vonallal, előkertekkel növelték, ezzel a régi vízivárosi hangulat megőrzésére is törekedtek.
Az értékesebb régi épületeket azonban megőrizték, az újak építése előtt régészeti feltárást tartottak. A Csalogány utcai telekről nem is akármilyen leletegyüttes került elő 1942 tavaszán: vélhetően késő római kori koporsókat, valamint középkori edényeket és edénytöredékeket találtak, az utóbbiak alapján egykor fazekasműhely működhetett itt.
A Csalogány utcai lakóház Víziváros rendezési tervének köszönheti szokatlan Z alakú alaprajzát és hogy a járda ne legyen túl szűkös, árkádos kialakítását. Talán az íves, hűs árkádsor miatt ugrik be annak is az olaszos hangulat, aki soha nem foglalkozott a két világháború közötti Olaszország építészetével, és a novecentónak nevezett, klasszicizáló irányzattal. Az itthon főként az egyházi művészet területén tevékeny római iskola képében több követője is volt ennek a stílusnak. Az építészetben a templomépítés területén kikerülhetetlen az irányzat hatása, ezért is igazán különleges, hogy a vízivárosi lakóépületen is a stílus nyomaira bukkanunk, bár az ingatlanosok biztos előszeretettel ragasztanák fel erre az épületre is a Bauhaus címkét.
A tervezője, Árkay Bertalan igazi építészfamíliába született, nemcsak apja, Árkay Aladár volt a századfordulós és a korai 20. század neves építésze (együtt tervezték például a Városmajori Jézus Szíve Plébániát ), de nagyapja, Kallina Mór is „szintén zenész” volt, akihez a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga vagy a Budai Vigadó tervezése kötődik.
Bertalan Párizsban és Bécsben tanult, ahonnan 1927-ben tér haza, ekkortól lett a két világháború közötti időszak egyik legtöbbet foglalkoztatott építésze, főként családi házakat és villákat tervezett, de több nagyobb lélegzetvételű munka is kikerült a keze alól. Nagy kedvencünk az egyik első önálló épülete az Alma utca 2/c. családi ház 1927-ből, erre is könnyedén rámondandanánk, hogy olyan „bauhausos”, ahogy a 30-as évek közepén épült, János Pál Pápa téri OTI bérházakra is.
Az egész épület arányaiban van valami megnyugtató és letisztult, a homlokzatot világos travertin lapok borítják, a franciarkélyek sorát kőkorlátok, lekerekített erkélyek sora töri meg a középtengelyben, a bejárati üvegajtó mögött pedig már felsejlik az épület egyik legszebb részlete.
A lépcsőházba belépőt (az eredeti Haas és Somogyi szignós, fémből, préselt acélból ajtón túl) Mattioni Eszter festő és képzőművész hímeskő mozaikja fogadja, az Almát szedő nő. Mattioni grafikusnak tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, 1931 és 1942 között a Szolnoki Művésztelep tagja volt. Többször dolgozott együtt Aba-Novák Vilmossal, aki nagy hatással volt rá. A hímeskő technológiát Pólya Istvánnal közösen fejlesztették ki, eleinte színes kőporból és cementből állították elő a mozaikszerű képeket, később mattioni faragott és vésett természetes köveket illesztett az alkotásaiba. Itt például az almát szedő nő bőre márványzúzalékból készült műkő öntvény.
Bármennyire is vonz már minket a lépcsőház, egy pillanatra még nézzünk szét az előtérben, és vegyük észre azt, ami el van rejtve. Amikor Somlai Tibor ezt a lépcsőházat is beválogatta a város legszebbjeit összegyűjtő Fent és lent kötetébe, hasznos tanácsokat is adott a lakóknak, hogyan rejtsék el az itt éktelenkedő mérőórákat. Az eredeti kőburkolat mintáját utánzó takarószekrényt az Operaház díszletkészítői festették meg több menetben, így első pillantásra fel sem tűnik, hogy az egyik fal jelentős része csak festett.
A lépcsőház négyzethálós mintájú mettlachi padlója mindenhol megmaradt eredeti állpotában, ahogy a falakat borító, általunk még sehol nem látott élénk, cinóberpiros csempék is. Ferkai András még eredeti állapotában láthatta a teljes lépcsőházat, hiszen ő még így ír róla: „A lépcső szokatlan módon egykarú (rövid merőleges második karral), lekerekített tágas orsótér rel. A lépcsőt tömör szegélygerendán áttört korlát kíséri (idomacél keretben üveglap betét, a sarkokon hajlított üveggel).” Sajnos mára az üveglapoknak hűlt helye, de amúgy a lépcsőház megőrizte egységes arculatát, a feliratok és az emeletek számozása, és sötétbarna falburkolat mellett találunk eredeti bejárati ajtókat is, stadiongörbe alakú ablakkal.
A közös képviselővel, Judittal beszélgetve azonban előkerülnek azok a nehéz kérdések is, hogy egy ilyen, lassan 80 évvel ezelőtt épületbe például hogyan lehet szépen bevezetni az internetet? Hogyan kéne ízlésesen felfúrni a falra a kábeleket, adaptereket vagy akár a biztonsági rácsokat, mindazokat a modern élet követelményeiként aposztrofált apróságokat, amikről a tervezők nem is gondolhattak, hogy egykor szükség lesz. Vagy hogyan lehet pótolni a korabeli anyagokat egy felújítás során? Ami a 40-es években ugyan minőségi, de nem luxus kategóriának számított, az ma már az egyedisége miatt szinte beszerezhetetlen és legyárthatatlan (hacsak nem csillagászati összegekért).
Pedig sokmindennel számolt Árkay Bertalan, a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Rt. számára épített négyemeletes bérháza szintenként 4 nagyobb, 80-90 négyzetméteres, 2 szoba és hallos lakást, valamint 2 kisebb garzont foglal magában, igazodva a kor igényeihez. Az építésekor melegvizes központi fűtést kapott az előtér, konyha és fürdőszoba,(amit aztán az 50-es évek felújításai ezt a központi fűtést nyomtalanul eltüntettek), a nappaliba cserépkályhákat helyeztek el. A lift beépítése is már természetes kényelmi funkció volt, ezt nemrég kellett modernebbre cserélni, miután kiszolgálta a maga hetvenakárhány évét. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a ház 1942-ben készült el, ekkor már javában tartott a II. világháború, amibe 1941 nyarán Magyarország is belépett, ezért az épület megerősített födémmel és óvóhellyel épült már.
Kimerészkedve a tetőre egészen csodálatos látvány fogad minket, a lakók is szeretik innen nézni az augusztusi tűzijátékot, vagy – amíg volt – a Red Bull versenyeket. Innen jól látszik a rejtett zöld oázis is, ami az épület mögött húzódik. A beépítési terv alapján a házak között zöld udvarokat hoztak létre, sokkal kellemesebbé téve így a hátsó frontra való kilátást is.
Lefelé sétálva még egy kicsit megsiratjuk a hírhedt IKV (Ingatlankezelő és. Vagyongazdálkodó Zrt.) felújítások pusztítást itt is, az eredeti lépcsőházi üvegtégla-fal helyén a drótacél üvegeket és a hiányzó radiátorokat. De ezektől eltekintve csodálatos módon vészelte át a 20. század viharosabb felét az épület, nem csak a brutális ostromot, de a szocializmus alatti lakásfelosztások, jelentősebb toldozgatások is elkerülték. Bár egy kis ijedelem volt amikor kiderült, hogy az építkezés során bauxitbetont is felhasználtak, melyről utólag kiderült, hogy szilárdsága kevésbé megbízható. Ekkor az egész épületet 10 évre aládúcolták, és évente folytattak statikai vizsgálatokat, amíg be nem bizonyosodott, hogy az épület veszélytelen.
Az árkádok alatt ma Csalogány26 fine dining étterem működik, de itt működött egykor Jakab József ’Mágnás’ tápszerüzeme is, ahol készítettek sütőport, valamint fahéj-, vanília- és citrompótló porokat, az államosítás után az 50-es években PAX Ingatlaniroda majd az 1980-ban ruhatisztító szövetkezet üzemelt a házban, a földszinti üzletrészben 1982-től Vásárlóbár nyitotta meg kapuit.
A Budapest100-ra a ház történetét Szabó Ágnes kutatta, a hétvége programját pedig az önkéntesek szervezik a lakókkal. A májusi hétvégére több programmal is készül a ház, a legtöbb esemény majd a hímeskő lányhoz kapcsolódik, de lesz épülettörténeti beszélgetés, családi program kisgyerekeseknek, fotópontkeresés és háztörténeti kiállítás is.
