Nemrég muflonok és kecskegidák, most pedig néhány napja kis vadmalackák jöttek a világra a Budakeszi Vadasparkban.

Múlt hétvégén a két anyakoca összesen nyolc egészséges kismalacot hozott világra. A Budakeszi Vadaspark közleménye szerint „a csöppségek szabadidejüket többnyire egymáshoz bújva, pihenéssel, illetve az egészséges fejlődésükhöz szükséges anyatej fogyasztásával töltik.”

„A vadmalacok között a születésük után szinte azonnal kialakult egy belső rangsor, ez pedig azt is meghatározza, hogy a malacok anyjuk melyik emlőjét választják ki.”

„A kismalacok nevelésének idejére a kocák kisebb kondákat alkotnak, és együtt vigyáznak az apróságokra. A vaddisznók köztudottan nagyon harciasan védik csemetéiket, ezért fontos, hogy a malacokat se a vadasparkban, se az erdőben ne próbáljuk megfogni. Simogatás helyett inkább készítsünk róluk fotókat, hiszen irigylésre méltóan fotogének, és kiváló pózolási tehetséggel vannak megáldva.”