Mikor először jártunk itt, több mindenen is elcsodálkoztunk. Először is, vajon hogy sikerült ilyen hatásosan elfeledtetni a sötét pincehangulatot, ami a korábban itt működő étteremről beugrik? Másodjára: ilyen kevés természetes fény mellett hogy maradnak meg a bisztrót díszítő pompás növények, a vitorlavirág, a fikusz, a kókuszmakedámok? Illetve hogyhogy nem vettük észre korábban a helyet, ahol ilyen olcsón ilyen minőséget tudunk ebédelni?

A Frankó Kitchen augusztus 1-jén nyílt meg a Margit híd budai lábánál, a Frankel Leó utca elején, szezonális kis terasszal, külön ebéd-, illetve vacsoramenüvel. Szakonyi Dávid séf a Rosensteinben kezdte a pályát, dolgozott a Boscolóban, tanult Cannes-ban, és az M Étterem volt az első, ahol a kiskonyhás bisztróéletet egymaga menedzselte. Ez a modell valósult meg első saját helyükön, aminek létrehozásával feleségével, Erdős Kingával közös régi álmuk vált valóra.

Otthonos, feszengésmentes éttermet szerettek volna, ami a környék lakóinak, dolgozóinak törzshelyévé válhat, és ez viszonylag hamar meg is valósult. Hamar híre ment a hetente változó ebédmenünek: két fogás 1750 Ft-ba, három 1950 forintba kerül. Elég csak az e heti kínálat pár tételére pillantani: gyömbéres karfiolleves fekete tésztával, édesburgonyás kukoricafőzelék szívsalátával, sertésszűzzel, szarvasgombás csokoládémousse, eperleves feketeborssal, korianderrel és marcipánnal. Impozáns, fantáziadús, meglepő fogások, és nemcsak hangzatosak, hanem szakértelemmel, odafigyeléssel készülnek. Aki ide betér ebédelni, csúcsszínvonalat kap, de ugyanez igaz az este hattól választható à la carte vacsoramenüre is.

Második látogatásunkkor füstölt pisztrángos zellerkrémlevest ettünk kolbászmorzsával, majd kipróbáltuk a karalábéspagettit kagylóval. Igen, jól halljuk, karalábéspagetti. Volt olyan vendég, aki észre sem vette, hogy nem sima tészta. Ugyanez répával is elészülhet. Dávid a technikát egy dániai sztázsolás során leste el, és a zöldségspagettit a látszat ellenére egy egyszerű eszközzel készíti el. Amúgy nem híve a modern konyhatechnológiának, például nem szuvidál; a régi, tradicionális eljárásokat kedveli.

Rajong a belsőségekért is, amitől egy modern háziasszonynak elkerekedhet a szeme. Régen alap volt hasznosítani az állatok összes szervét, ami a nagyipari húsfeldolgozás korában már furcsának hathat. A Frankó Kitchen étlapján gyakori tétel a szív, máj, a velő: előételnek pirítottnyúlmájat kóstoltunk sütőtökkel, lestyánnal, kecskesajttal, karamellizált gyöngyhagymával és erdei gombákkal, igazi ízorgiának bizonyult.

Az étterem dizájnjáért Kinga felel, aki lakberendező édesanyjától örökölhette a tehetséget. „Minden egyedi – ilyen pici helyen ezt egyszerű kivitelezni” – magyarázza. Az evőeszközöket tárolódobozokat külön csináltatták egy asztalossal, a kávéscsészéket úgy gyűjtötték össze különböző lelőhelyekről, nincs köztük két egyforma.

Sok-sok apróság, jól kitalált részlet és figyelmesség szerencsés találkozása a Frankó Kitchen. Zhao Zhaou teákat, magyar kólát (Tikkadt Szöcske), kézműves söröket, mindenmentes Panni szörpöket ihatunk az ételek mellé, és nemrég még a Felelős Gasztrohős Fenntartható Vendéglátóhely minősítését is elnyerték. Jó hír, hogy nyárra bővül a konyha, hogy ne csak a teraszon, hanem vele párhuzamosan bent is le tudják ültetni a vendégeket.