2013-ban nagy szenzáció volt, mikor az első női mozdonyvezető munkába állhatott a MÁV-nál. A BKV-nál ennél már jóval korábban áttörték az üvegplafont: már 40 éve foglalkoztatnak nőket buszsofőrként. A kerek évforduló alkalmából kerekasztal-beszélgetést rendeztek a témáról, megszólaltatva a legelső hölgyet, aki a kormány mögé ült, továbbá két, még ma is aktív kolléganőjét.
„A világ legjobbja. Akit a dízel hangja megfogott, azt többet nem ereszti el. Zene a füleimnek” – mondja Gulyás Istvánné Ilona az Ikarus 260-asról, amit először vezetett 1979-ben. Két, még ma is aktív kolléganője, Háromszéki Csabáné Kati és Flámis Gabriella lelkesen helyesel: mindketten rajonganak a régi típusért, annak ellenére, hogy belátják: a modern buszok kényelmesebbek.
Ahogy a MÁV-nál is, úgy a BKV-nál is a technikai vívmányok tették lehetővé a nőkkel szembeni engedményeket. 40 éve kezdtek el automata váltókat használni, így fizikailag könnyebbé vált a buszokat vezetni. Gulyás Istvánné Ilona az első nők között volt, akik jelentkeztek buszsofőrnek, és ahogy a jelenlévő két kolléganőnek, neki sem volt teljesen ismeretlen a közeg, hiszen édesapja és férje is buszvezető volt.
Előtte egy irodában dolgozott 8-10 nővel. „Az íróasztal áll, nem mozdul veled. Borzasztó unalmas volt” – mesélte. Olyan munkahelyet keresett, ahol a maga ura lehetett, ahol magára csukhatta az ajtót, és a főnök nem ül mellette, hogy számon kérje – a buszsofőr fülkéje pont ilyen volt. Buszvezetőként mindent neki kellett megoldani, és rögtön jött visszajelzés, hogy képes rá – merőben új tapasztalat volt számára, és 25 évig nagy örömét lelte a munkájában. De új volt ez másoknak is, a férfikollégáknak és az utazóközönségnek is.
„Mikor elkezdtünk buszt vezetni, néztek a kollégák, hogy Úristen, ez ufó? Furcsán fogadták az utcai emberek is, hogy több lett a női vezető. Volt, akinek tetszett, volt, akinek nem. Volt, aki megdicsért, hogy maga nagyon jól vezet, kedveském, de volt egy idős bácsi, aki azt mondta: mi lenne, ha jobban kezelném a kuplungot? Ami amúgy ezekben a buszokban nincs” – nevet Háromszéki Csabáné Kati, aki 1984-ben kezdett el a BKV-nál dolgozni, nagyon fiatalon: még jogosítványa sem volt. Beiratkozott a Volán Tefu-hoz, ahol ingyen ki tudta tanulni a szakmát, megszerezte a jogosítványt, és buszvezető lett belőle. A szemöldökfelhúzások ellenére segítőkészséget is tapasztalt a férfikollégák részéről, főleg technikai problémák esetén.
Flámis Gabi eleinte kamionozni szeretett volna, végül a buszoknál kötött ki; hogy ez jó döntés volt, arra bizonyíték az is, hogy tavaly részt vett az első nemzetközi autóbuszvezető-bajnokságon is. Elmondása szerint az utasok részéről érik őket negatív-pozitív reakciók egyaránt – ő is találkozott már a kuplungos számonkéréssel –, de inkább a pozitívak vannak túlsúlyban. Az utasok kedvesek, köszönnek, meglepik egy szem cukorkával, egy tábla csokival, nem ritka az óvatos udvarlás sem, ami kimerül annyiban, hogy 1-2 kanyarral tovább fennmaradnak a fedélzeten.
Bár még ma is megnézik az emberek a női busz- és villamossofőröket, a kezdetekkor több nőt is megcsapott a „dízel hangja”. Ilona mesélt egy hölgy ismerőséről, aki előbb villamost, aztán trolit vezetett, aztán átkéredzkedett a buszra, míg egy másik 1975-ben azért ment el teherautózni, hogy aztán buszvezető lehessen. „Nem a pénzért csinálták, hanem a kihívás, a bizonyítás vágya miatt. Ez egy külön világ, szerelem” – magyarázta. Szerinte ennél a munkánál fontos szempont a változatosság: hiába járnak ugyanazon a vonalon, minden út más, mindig más a forgalom és az utazóközönség is. Anyaként is ideális, Ilona kisgyerekkel is dolgozhatott részmunkaidőben, reggeltől délutánig, és a hétvégét, ünnepnapokat tiszteletben tartották.
A moderátor kérdésére, hogy ha ennyire fontos a szabadságvágy, akkor miért nem a taxizást választották, Gabi azt válaszolja: „Személyautóba ülhetünk bármikor, buszba csak a munkánk során.” A taxisok élete veszélyesebb is, a kereset bizonytalan, az utasokkal beszélgetni kell, és mint azt fentebb láthattuk, van, akinek a sofőrfülke magánya mindennel felér.
Egyébként a BKV állományában ma 135 női autóbusz- és trolivezető van (ez 4%-a az összes buszvezetőnek), illetve 94 metró- és 225 villamosvezető-nő. Ilona nem irigyli a mai buszsofőrlányokat, mert már nagyon más az élet, más a közlekedési kultúra, van, hogy percekig nem engedik ki a buszt a megállóból. Ennek ellenére még most is úgy gondolja, hogy „nagyon jó nőnek lenni a fiúk között, és ez nem a miniszoknyán múlik. Tiszteltek, és ha viccelődtek, tudták, hol a határ.” Gabi és Kati is úgy gondolják, a nyugdíjig ebben az állásban maradnak – hacsak nem tovább.
