Emlékszel még a radiátorban élő hölgyre, a Twin Peaks vörös szobájára, benne a törpével, vagy az elefántemberre? Ha nem, David Lynch Kis történetek című kiállítása újra eszedbe juttatja majd őket. A Budapesti Fotófesztivál nyitótárlata a festő-rendező-(forgatókönyv)író-zenész összesen negyven képével idézi meg a rá jellemző, egyszerre szürreális és horrorisztikus, ezotérikus, mégis a valóságban gyökerező világot. Az elsők közt tehettünk kirándulást a direktor elméjében, és elmondjuk, mit láttunk.
Bár David Lynch saját bevallása szerint többet már nem fog játékfilmet forgatni, az eddigi ouvre-jából minimum kettő (Radírfej, Kék bársony) remekmű, a nevéhez fűződik a televíziós műfaj forradalma, valamint kirándulások a festészetbe, zenébe, fényképészetbe, sőt a képregényrajzolásba is. Emellett 2014-ben a Párizsi Fotóhét és a Maison Européenne de la Photographie felkérésére negyven fekete-fehér fotómontázst készített, amelyek június másodikáig megtekinthetőek a Műcsarnokban.
A kiállításba, és így David Lynch szürreális világába a Twin Peaksből ismerős vörös szobán keresztül léphetünk be, ami rögtön megalapozza a hangulatot. A két tágas szobára korlátozódó kiállítást szürreális dizájnú fekete székek, egy lemezjátszó, amiből a Beat The Beat - David Lynch és Chrysta Bell közös száma - szól, és videók teszik teljessé, valamint persze a falakra kiakasztott lo-fi fotógráfiák. Amikre - akárcsak a direktor teljes munkásságára - érezhetően hatott a szürrealizmus, az ezotéria, a szorongás és az erőszak művészi és populáris megjelenítésének speciálisan amerikai tradíciója.
Akárcsak a filmjeit, Lynch képeit is az álmok - pontosabban a rémálmok - dominálják, amiken keresztül a rendező a tudatalatti és a realitás közötti kapcsolatot próbálja megtalálni. Mindegyikük egy kis történetet mesél el, és órákat lehet eltölteni azzal, hogy megpróbálod összekötni a pontokat Lynch korai munkásságával. Minden rajtad áll, nincsenek képaláírások vagy erőltetett magyarázatok, a tárlat hagyja szabadon szárnyallni a fantáziádat. Mivel nincs meghatározva a miért, hol, hogyan és mikor, a látogatón múlik, mit lát bele az alkotásokba.
Maga Lynch egyébként a következőt nyilatkozta a kiállításról: "A kimerevített pillanatképek is elmesélhetnek történeteket. Általában kis történeteket - és sokszor előfordul, hogy pont azok a legérdekesebbek. A kis történetek nagyon rövid idő alatt játszódnak le. Ugyanakkor, egy pillanatképet nézve valami elindul az elménkben, és az érzelmeink terén, és a kis történetek hatalmasra nőhetnek. Persze ez leginkább a nézőn áll. Szinte lehetetlen, hogy egy pillanatképből ne fejlődjön ki egy történet. Szerintem ez egy gyönyörű jelenség."
A Kis történetek egy valóságon túli pszichedelikus utazás az érzelem, a humor, a játékosság, és a nyugtalanság világában, miközben egyaránt feltárja az emlékeket és a sebeket. Bár mindegyik kép csak egy kis történetet mesél el, eközben különböző idő- és térbeli dimenziókat építenek fel, így hozva létre egy olyan univerzumot, ami Lynch rajongói számára abszolút ismerős lesz. Ha te annak érzed magad, számodra ez lehet az év legmaradandóbb kiállítása. De ha nem, akkor is érdemes végigjárnod.
