A 2018 tavaszi nyitás óta egy merőben más Toprumot üdvözölhet a város, mint akkor és ez nem három új lámpatestben, vagy új étlapban merül ki, hanem egész koncepcióban. Egy igazán elismert és kiemelkedő séfpáros készít minőségi és emlékezetes bar foodot a hétvégi brunch-olás mellett, hétköznapokon is. Sajben Csaba és Tóth Szilárd nyomott egy resetet, és életbe lépett a B terv.

A 2018-as Gourmet fesztiválon éppen cigánkát és spontán, Etnáról származó szicíliai fehérbort kóstoltunk az egyik legszuperebb standnál, beszélgetvén új tervekről, pékség nyitásról, skandináv/magyar étteremről. Most februárban pedig ugyanazzal a két emberrel: Boldizsár Mátéval, Sajben Csabával (Tóth Szilárd éppen Dániában, a Kadeau-ben stázsol) beszélgettünk egészen új távlatokról. Van ilyen, hogy jön egy B terv, ami esetükben most továbbra is együtt valósul meg: a borokban igencsak nagy tudással rendelkező üzletvezető és a két kreatív séf csapata egyben maradt és így viszik most egyelőre a Toprumot, majd az idő haladtával egy új projektet is, ami szintén gasztronómia, annak is a legmagasabb szintje, az épület legalsó szintjén. A srácok tuladjonosként jelennek majd meg az új  helyen. Erről többet viszont nem mondanánk, igyekszünk majd elsőként jelenteni.

Tehát a Toprumra fókuszáljunk, ahol késői ebédünket költöttük el, háttérben a várossal. A körpanorámás, és egész évben használható rooftop (fedett egységről beszélünk) indulása idején csupán brunch-időszakra nyitott ki, hogy avokádós szendvicseket és Mimosa koktélokat szervírozzon a város "leginstakompatibilisebb" lányai elé, de az új csapat szakított ezzel a meglehetősen leszűktett profillal, s így a Toprum mindennap reggeliztet, egész nap kínálja a bar foodot és pluszban a hétvégi brunch-okat is bonyolítja.

Csaba és Szilárd precíz, letisztult, sokszor gyermekkori emlékeket is felelevenítő gasztronómiája városszerte híres, ahogy Máté szaktudása is – a szállodavezetővel együtt viszont jócskán reformáltak a hely kínálatán. A reggelikre, brunch-okra persze nem álmodtak meg extrémebb fogásokat, a nemzetközi kedvenceket hozzák, amilyen például a lazacos bagel, a pastrami, az Eggs Benedict, a gofri, az amerikai palacsinta, de shakshukát is rendelhetünk. Mivel déltől megy a brunch, ezért a srácok néhány "ebédesebb" tételt is felvesznek az étlapra, lásd most például a gulyásleves vagy a rántott csirke krumplipürével és uborkasalátával. A reggeli/brunch ételek 1550 forinttól haladnak 3450 forintig.

A bar food mindennap elérhető, és tapas adagnál kicsit nagyobb, de ne teljes, nagytányéros étkekre gondoljunk. Céljuk a közös falatozás megteremtése idefent, vagyis hogy egy-egy vendég két-három fogást rendeljen, azokat középre tolják és így mindenki kóstogasson kedvére – a kedvencekből pedig esetleg rendeljen egy újabb adagot. Nem feltétlenül az italokat körítenék a falatokkal, hanem éppen fordítva. Egy nemes pezsgőt, egy izgalmas koktélt ajánlanak Csaba és Szilárd ételkreációi mellé.

Három zónát tüntetnek fel az étlapon, ezek leginkább az árkategóriát jelentik, illetve külön szekció a desszerteké, melyek Dusha Csenge alkotásai. Az első zónából (1950 forint) véres hurkát rendeltünk, mely almával és pirított magvakkal érkezett. Nem szeretnénk nagyon hasonlítgatni, de jellegében azért eléggé hajaz arra a csodás "véres fogásra", melyet már kóstoltunk a fiúktól. Krémes, selymes, szinte desszertnek is elmenne, a markáns alapanyag ellenére.

A kettes zónából (2550 forint) egy ázsiai bun-t kóstoltunk, ami ragacsos császárhússal és retekkel volt bélelve. Mind a gőzölt bao, mind a belevaló meggyőzőre sikerült.

A hármas zóna (3950 forint) fogásai közül a tonkatsu szendvics az egyik nagy kedvenc, mely ugye egy japános, rántott hússal érkező haranivaló. Kellően szaftos és különleges volt. Ahogy a tabbouleh-vel érkező marhaoldalas is sok ízzel és zsírral csúszott le. Ha mindhárom zónából választunk egy-egy fogást, akkor az 7700 forintba kerül.

Dusha Csenge desszertjei nagyon klasszak voltak, s ugyan a gesztenyés-csokoládés brownie is kellemes élmény volt, a kapros túrópite vitte a pímet. Lehet, hogy nem egy klasszikus kombináció, de első falatra "megvesz kilóra", annyira intenzív és különleges, mindezzel együtt pedig van egy nosztalgikus vonulata is. Ugyan még csak február van, de a rooftopot átmelegítő és bevilágító délutáni napsütés és ez a kapros-túrós pite hozta egy pár pillanatra az első 2019-es tavasz-élményt. És még mennyi újdonságot tartogat a "ház" az idei szezonra...