A város borbárjait bemutató sorozatunkat a Carpe Diem borbárral folytatjuk, melyet távolabb találunk a város főbb éjszakai ütőerétől, a Kossuth tér és a Szabadság tér szomszédságában. Eleve csendes és kellemes utcákon jutunk el hozzájuk, ami már megalapozza a hangulatot és feltételezi, hogy a vendégek célzottan érkeznek ide. Odabent a szakértelem és a különleges borok marasztalnak majd. Az ismertebb tételek helyett különlegességek, csak náluk kóstolható és megvásárolható borok várnak, és programban sem szűkölködnek.

Carpe Diem – mielőtt elkezdenénk ízlelgetni a kifejezést, vagy netán azt mondanánk, hogy biztos több száz ilyen névre keresztelt bárral találkozunk a világon, a névadáshoz erőteljesen kapcsolódik az egyik tulajdonos, Dr. Tar Ferenc története. A bor iránti rajongás és elöteleződés már régóta megvolt, azonban egy hirtelen jött súlyos betegség miatt jócskán újra kellett terveznie az egész életét. Vagyis többek között azt is, hogy mennyi időt foglalkozik a karrierrel/családdal, és ráébredt arra, hogy sokszor az álmodozás és tervezés helyett bizony azonnal cselekedni kell, mert nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Hát így az elnevezés, valós tartalommal és háttérrel, nem hasraütésszerűen.

2016-ban nyitottak, a FineWines webshopra támaszkodva, és hárman alkotják a Carpe Diem legénységét: Feri és Li JiaLei tulajdonosok, valamint Roland, a sommelier. Fontos megemlítenünk az erős rizlinges kötődést és a német borok iránti érdeklődést, mely eleve izgalmas vonal, egyáltalán nem átlagos, pláne nem budapesti viszonylatban. A Carpe Diem erőteljesen a „fine wine” világát járja körül, és a városban még nem bővelkednek ezek a helyek, leszámítva a Drop Shop-ot és a nemrég nyílt Borirodát. A Carpe Diemben a szokásos, már máshol kóstolt tételekkel aligha találkozunk, viszont ritkaságokkal annál inkább. Többek között emiatt is neveznénk inkább borklubnak, mintsem borbárnak.

Itt szinte észrevétlenül edukálnak, miközben élvezzük, ahogy ízlelgetjük a borokat, sokat tanulhatunk, ha megkérdezzük, pontosan mi is került a poharunkba. Szívesen átadják az ismereteket, de egyáltalán nem szakbarbár módon, inkább figyelvén a vendég hangulatát, „befogadóképességét”. Roland, a sommelier igazán kiemelkedő mindebben. Akkor is segítségünkre siet és próbálja megtalálni a hozzánk illő, nekünk tetsző bort, ha híján vagyunk a szakmai kifejezéseknek és csak nagyjából tudjuk elmondani, milyen ízekre, aromákra, stílusra vágynánk.

A klubjelleget erősítik a borkóstolók, borestek, vakkóstolások, bemutatók, a borásszal együtt tartott esték, melyek nem szeretnének beállni a Facebook eseményeinek végtelen sorába: megtalálják a közönségüket, azt a társaságot, aki szereti a különlegességeket és az értő prezentálást is. Éppen ezért is eleve sok szakmabéli látogatja őket, ami óriási elismerés.

Feriéknek tényleg szerelem a bor világa, s nagy pluszt ad a Carpe Diem hangulatához és szellemiségéhez, hogy nem a bár az elsődleges megélhetési forrás, így igazi műhelyként tud működni, ahol néha olyan borokat is kóstolhatunk, melyekre máshol vagy elérhető áron nem lenne lehetőségünk. Feri kíváncsiságból időnként egy-két ritkaságszámba menő tételt is felbont, ezt jelzik is, így olyan neves vagy kiemelkedő évjáratos tételt is megkóstolhatunk poharazva – akár decire, amelynél egy palackkal nem engedhetnénk meg magunknak, és ez felejthetetlen élményt kínál. A borlap is nagyon dinamikusan változik, napról napra érkeznek az újdonságok, a nagy becsben tartott italok üvegei pedig dekorként kerülnek fel a helyükre – egy értő borosnak a legizgalmasabb végigfürkészni őket.

Amellett, hogy persze jó kapcsolatot ápolnak a magyar borászszakmával és kisebb és nagyobb pincészetek kurrensebb tételeit is tartják, azért erősen külföld felé tendálnak. Legyen ez Ausztria, Németország, Olaszország, Franciaország vagy az USA, azon belül is Oregon, nem a már megismert Kalifornia. Burgundiából származó borokból és Champagne-okból pedig olyan exkluzív szelekcióval bírnak, mint sehol a városban. Minket például egyértelműen elvarázsoltak a Bruno Paillard champagne-ok. Emellett már néhány látogatás alatt ráébredhetünk náluk arra, hogy egy-egy tétellel sikeresen „le lehet dönteni” mindazokat az elgondolásokat, íratlan szabályokat, amiket egy-egy borfajtáról gondoltunk. Nem beszélve arról, hogy ha szeretjük a rajnai rizlinget, mely egyértelműen a ház kedvence, akkor minél több arcát meg tudják mutatni nekünk.

Néha igencsak gasztrohangsúlyos estékkel is készülnek, melyben Anatoli Belov és a Husikám segít be. Volt már rá példa, hogy sushikra hangolták a borokat és fordítva, ez a vonal  kimeríthetetlen, tehát biztosan lesznek még meglepetések. A borok és a gasztronómia mellett pedig Feriék a kultúra más szegmenseit sem szeretnék figyelmen kívül hagyni, így a közeljövőben úgynevezett„Hommage-estek” is lesznek a Carpe Diemben, melyek egy-egy izgalmas életutat, művészt, karriert és embert mutatnak majd be. Nyilván néhány szép borral megtámogatva.

Boros baráti társaságoknak, kísérletező gurméknak, tanulni vágyóknak és laikusoknak is ajánljuk a Carpe Diemet, ha valami személyre szabottabbra és nem mindennapira vágynának.