Gasztró

Párlatmennyország a bulinegyed kapujában – megnyitott a Pálinka Museum Shop Bar

Fotó : Mudra László / We Love Budapest
Pálinka Museum Shop Bar

A pálinka régóta kitüntetett helyet foglal el nemcsak a magyar gasztronómiában, de a magyar kultúrában is. Az egész világon egyedülálló ital: hungarikum. Mégis kevesen tudják, hogy miben rejlik a különlegessége és mi adja az igazi értékét. A Pálinka Museum Shop Bar alapítóinak célja, hogy ez megváltozzon, valamint hogy a Budapestre érkező turisták különleges körülmények között, válogatott főzdék párlatain keresztül ismerkedhessenek meg az ország életelixírjével – és ha tetszik nekik, haza is vihessenek belőle.

Bár a kommunista korszakban alaposan megkopott a renoméja, a rendszerváltás a pálinkafőzésben is új korszakot nyitott. Manapság pedig a párlat új aranykorát éljük: a legújabb technológiák alkalmazásával minden korábbinál jobb, finomabb italok születnek. Ezért is meglepő, hogy míg a főváros tobzódik a kifejezetten sörre vagy borra szakosodott helyekben, pont az egyik legismertebb hungarikumunk nem kapott még egy kifejezett központot, ahová bármikor betérhetünk vagy ahová elirányíthatjuk a külföldi ismerőseinket. A Gozsdu-udvarral szemben található Pálinka Museum Shop Bar ezt az űrt tölti be, de ahogy neve mutatja, több is annál.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

A Király utca húsz lépcsőjén lesétálva először a bolt fogad minket, aminek kínálatán végigtekintve egyértelművé válik, hogy az alapítók tényleg igyekeztek bemutatni a párlat teljes spektrumát. A tizenhárom főzde – köztük az 1 Csepp Pálinka, a Gyulai Pálinka, az Agárdi Pálinkafőzde – több mint harmincféle gyümölcsből desztillált, közel százféle terméke között szinte mindenki talál majd a karakteréhez illőt. Emellett egyéb hungarikumok, például füstölt szürkemarha- és mangalicatermékek, kortárs dizájn ajándéktárgyak és brandelt ruhadarabok is a kínálat részét képezik. 

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

Innen továbbsétáltunk a már említett múzeumba, amely főleg a desztillálás kialakulására, valamint a magyar párlat történetére fókuszál. Megtudhatjuk például, hogy honnan ered az alkohol szó, és hogy miből főztek bóditó italokat az első civilizációk, de természetesen szó esik a pálinka törvény szerinti definíciójáról, valamint az uniós eredetvédelemről is. Ugyan a tárlat csak egy teremre korlátozódik, az erre fogékonyakat kárpótolja majd a rengeteg interaktív lehetőség: mi “szüretelhetjük” le a termést a fáról, vagy párosíthatjuk össze a régiót és a hozzá kapcsolódó gyümölcsöt. Ráadásul a helyes megoldásokért pontokat kapunk, amiket kedvezményre válthatunk be a már említett boltban. 

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

A 3000 forintos belépőben benne foglaltatik némi kóstoló is, de ha eltekintenénk a művelődéstől, mehetünk egyenesen a bárba is. Az üzemeltetők ennek kapcsán hangsúlyozták, hogy bár lehetőség van arra, hogy valaki csak lehajtson egy gyors szíverősítőt, de itt is inkább szeretnék, hogy a betérő vendégek rászánják az időt a pálinkára, megízleljék a különböző változatokat, összehasonlítsák őket, megtapasztalják, hogy mennyire változatos ez a világ. 

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

Ottjártunkkor kiemelték továbbá, hogy a tér kialakítása miatt szívesen befogadnak rendezvényeket, nagyobb csoportokat. Ilyenkor a cateringről is gondoskodnak – mert alapból csak kisebb falatkákkal kísérhetjük a jobbnál jobb párlatokat, bár tervben van az, hogy a boltban kapható hungarikumokból – mint a libamáj vagy a már említett mangalica – készült különlegességekkel is bővül majd a kínálat. Emellett hamarosan az ünnepekre való tekintettel bevezetik a különböző ajándékutalványokat is.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest
Pálinka Museum Shop Bar
  • 1061 Budapest, Király utca 20.
  • H-V: 10:00 - 22:00