WLB: Mikor találkoztál először a zenével?
Egyedi Péter: Hallgatóként már nagyon korán, mert apámnak volt otthon egy csomó lemeze, és szólt is általában valami. Mivel a zene fontos volt a szüleim életében, az lett az enyémben is. Voltak házibulik is nálunk, úgyhogy gyerekkoromban sok Halász Juditot meg Kalákát hallgattam. Aztán kezdett bekommandózni az életembe például az Omega, a Bergendy vagy a Led Zeppelin meg a Beatles. Csináltam magamnak külön válogatáskazettákat: a benyomós táskarádiót beraktam a hangfal elé, és felvettem a zenét.
Aztán megtaláltam apám gitárját a sarokban, amin elkezdtem prüntyögni. Az első fellépésem általános alsóban volt, amikor a karácsonyi ünnepségen gitároztam – nem volt virtuóz teljesítmény, hisz egy húron el tudtam pengetni a kis karácsonyt. Jóval később aztán be kellett látnom, hogy a zene az, amiben talán igazán tehetségem van, ez az én önkifejezésem.
WLB: Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és lett egy saját zenekarod is. Hogyan mutatnád be az Óriást annak, aki nem ismeri?
E. P.: Amire büszke vagyok, hogy ez egy igazi zenekar, sosem külső elgondolások mentén akart bármit is csinálni, mindig belső késztetésből működött. Szerintem egy nagyon jó koncertzenekar vagyunk, és nagyon jó energiáink vannak. Amikor külföldi zenei berkekből kérdezik ugyanezt, azt szoktam mondani, hogy az Óriás olyan mint a Foo Fighters – és ezzel le lehet tudni a választ. Azt azért mindig hozzáteszem, hogy persze érdemes belehallgatni, megnézni, hiszen mégsem teljesen olyan, mint a Foo Fighters.
WLB: Ismerkedéshez melyik dalotokat ajánlanád?
E. P.: Jó kérdés, annyi dal van most a fejemben (most rakjuk össze a decemberi koncert sorrendjét). Talán azt mondanám, indítsa el a Minden villany ég-et. Amúgy attól függ, kivel beszélgetek éppen, ha valakivel, aki anyám korabeli, kezdje a Fénnyel, ha egy elvontabb művésszel, a Dühös vízzel, ha egyszerűbb zenéket kedvelőkkel, jöhet a Szájon át.
WLB: Ahogy utaltál is rá, hamarosan – december 1-jén – koncerteztek az A38-on, és egy darabig ez lesz az egyetlen fellépésetek. Kellenek a szünetek?
E. P.: Voltak már korábban is rövidebb-hosszabb szüneteink, de azok egyszerűen úgy alakultak, alacsonyan álltak az energiaszintek. Most pontosan tudjuk, mit akarunk csinálni jövő évben, és szeretnénk tudatni a közönségünkkel, hogy most láthatnak minket egy darabig utoljára. Tűnhet marketingfogásnak, de nem az.
WLB: Kevés, de azért lesz koncert 2019-ben is, hol találkozhatunk majd az Óriással?
E. P.: Az Óriás jövőre a tervek szerint két konceretet ad. Egyet nyáron, a Fishing On Orfűn, majd az év végén visszatérünk a hajóra.
WLB: Mire lehet számítani majd a mostani A38-as koncerten?
E. P.: Tűzijátékkal nem készülünk, nem lesznek cross motorosok és táncoslányok a színpadon, inkább egy átfogó jelleget adunk a koncertnek. A Jön. 99%-a megszólal majd, és ezen kívül mindent előveszünk, ami fontos volt nekünk az elmúlt időszakban. Lesz két vendégünk is, akik szorosan kapcsolódnak az Óriáshoz, de a nevüket még nem árulhatom el. Nagyjából ennyi, szeretnénk megadni a módját – egy megfelelő adag energiát szeretnénk átadni a következő hét hónap csendre.
WLB: És neked mit hoz a 2019, mivel fogsz foglalkozni?
E. P.: Megcsináltam az első szerzői lemezem, ez a Mindenkinek megvan a maga története, és most minden kreatív energiám és figyelmem erre fordítom, félvállról vevős Óriást pedig nem akarok.
WLB: Mikor lesz az első saját koncerted?
E. P.: Január 15-e a lemezmegjelenés időpontja. Március 6-án pedig a hajón lesz a MMAMT bemutatkozó koncertje. Rég voltam ilyen izgatott.
WLB: Ez számodra komfortzónából való kilépés?
E. P.: Is-is. Komfortzónából való kilépés, mert még nem csináltam teljesen egyedül lemezt. Most jött el az ideje, hogy átfogóan, sok dalon keresztül megmutassam, mi van velem. De mégsem komfortzónából való kilépés, mert az album teljesen magától értetődően született meg. Ugyanakkor ez egy rendes felállású dolog lesz, öt zenésztárssal. Nem hangos lesz, inkább széles, mint magas. Számomra annak ellenére is újrakezdős feeling, hogy csinálom már egy ideje a Mindenkinek megvan a maga történetét.
WLB: Vannak segítők?
E. P.: Első körben, amíg össze nem raktam a gerincét, csak magamra hagyatkoztam. Utána elkezdtem megmutogatni egy szűk körnek, akiktől jóleső módon az jött vissza, hogy jó lesz, csak így tovább. Hogy az egész petis, mégsem óriásos. Meg hogy ilyen jó szövegeket rég nem írtam. És én is úgy éreztem, hogy a közlés került a helyére bennem, sokkal intuitívabban tudtam írni. Egyik dalnál sem használtam korábbi eszköztárat.
WLB: Honnan inspirálódsz?
E. P.: A körülöttem zajló életek, történések azok, amik a leginkább keresztülfolynak rajtam – és lesz belőlük valami. Egyébként a kutyám is inspirál, meg az emberek. Nagyon sok és sokféle párhuzamos valóság létezik.
WLB: A zenészek szerinted művészek? Annak tartod magad?
E. P.: A művész szót számomra nehéz kimondani, inkább művészi ambíciókkal rendelkező valaki vagyok. A művészetben sosem úgy hittem, mint ami alanyi jogon önmagáról eldönti, hogy művészet. Nekem olyanok jutnak róla eszembe, amiket jólesik néznem vagy hallgatnom, és nem azért mert a művészet nevű nagy entitás kitojt magából egy új buborékot, hanem mert túlmutat önmagán és értéket képvisel.
WLB: Megismernek az utcán?
E. P.: Az esetekben nagy részében mosolyokat szoktam észrevenni, de volt már, hogy trolin vagy villamoson odajöttek kérdezni valamit.
WLB: Mit tanácsolnál annak, aki most akarna elindulni?
E. P.: Nem vagyok nagy megfejtője ennek, de a világ legjobb dolga zenekart alapítani, zörögni és valamit közösen létrehozni. Aztán minden adni fogja magát. De csinálni kell, ez az egyetlen egy tanácsom van.
WLB: Van kedvenc helyed Budapesten?
E. P.: A Gellért-hegy. Már négy éve kábé minden reggel az a fix program, hogy kimegyünk oda a kutyámmal, és tempótól függően egy-másfél órát sétálunk. Ez egy speciális kötődés, minden évszakban megnyugtat.
WLB: Van olyan kérdés, amit még soha nem tettek fel neked, de szívesen megválaszolnád?
E. P.: „Meddig akarod a zenélést csinálni?” A válasz: nem tudom.