Minden nagyvárosnak megvannak a sajátos legendái, amelyek hol szégyenlős tündérekről, rég letűnt korokról, hol viharos és tragikus szerelmekről szólnak. Ezeknek megvan az a szépsége, hogy egy kicsit mindenki máshogy meséli el őket, máshogy emlékszik rá. A We Love Budapest és a MOME Animáció BA szakosainak együttműködéséből megszületett hét budapesti legendát feldolgozó kisfilm, ahol az eredeti történeteken mi is csavarunk egy picit. Adytól Casanováig és a Zserbó nénikig, a Lánchíd oroszlánjaitól a budai tündérekig és kővé vált szerelmesekig, valamint az elsüllyedt budapesti Konstantinápolyig a híres, vagy esetleg már kevésbé ismert budapesti legendák most először elevenednek meg animációs filmeken. Ezúttal Csillebérc játékos kedvű tündérei bájolnak el mindenkit.

Mi történik éjjel az erdőben napnyugta után, amikor a gyermekvasút egy utolsót fordult, a libegőket is már csak a szél himbálja, és a jóravaló budai polgárok és az idelátogató kirándulók is már mind elszunnyadtak? A cikk végén kiderül!

A régi korok emberei gyakran képzeletbeli lényekkel, tündérekkel, manókkal, törpékkel népesítették be a környezetüket, és nem volt ez máshogy a budai erdőkkel sem. Ha van mára már teljesen elferdült és félreértett városrész elnevezés, akkor a XII. kerületi Csillebérc az az. Ma már első hallásra mindenki valami bányára asszociál a csilléből és a bércből, pedig eredetileg sokkal romantikusabb elképzelés húzódott meg e név mögött.

Buda sok más helyszínéhez hasonlóan ez a környék is német nevet viselt, egészen a 19. század közepéig, mígnem Döbrentei Gábor híres, magyarítással járó dűlőkeresztelője során át nem nevezték Csile-bérccé, a mondabeli, budai hegyekben élő tündérről (érdekes, hogy a csile általánosságban is jelentett tündért a régi magyar nyelvben, ám ez mára teljesen kikopott a beszélt nyelvből). A ma használatos Csillebérc változatot pedig feltehetően egy 1930-as évekbeli elírás miatt kaphatta, amikor már érthetőbbnek tűnt a csille, mint a hajdani varázslény neve, később pedig már mindenki az úttörőtáborral azonosította az elnevezést. Molnár Eszter animációjában azonban újra megelevenednek ezek a kis lények, és megtudhatjuk, mivel töltik az éjszakáikat. Eszterrel a videó készítéséről, MOME-s tapasztalatairól és a városi legendákról beszélgettünk.

We Love Budapest: Most nyáron végeztél a MOME Animáció BA szakán, és már vissza is tértél az iskolapadba az MA szakon. Milyen kedvenc munkáid voltak eddig?

Molnár Eszter: Az eddigi animációkat inkább kis keresgéléseknek és gyakorlásoknak nevezném, első évben elkészítettem a Varázsgolyót, majd a következő évben csapatmunkában elkészítettük Ivády Tamással, Bogyó Péterrel, Kiss Pannival és az épp Erasmuson itt lévő Efa Gruggal a Corvin mozi felkérésére azt a stop motion cicás oktató videót, amiről már Tamás is mesélt. Igazából a harmadik év volt az, amikor rádöbbentem, hogy mennyi mindent nem tudok még (nevet), úgyhogy ebbe az animációba is nagy kísérletező kedvvel vágtam bele.

WLB: Amikor megkaptad a témát, hogyan indultál el, miként állt össze a történet, a karakterek? Honnan inspirálódtál?

M.E.: Nálam ez kicsit rendhagyó módon indul el. Mivel éppen a diplomafélévemben jártunk, valami olyat akartam témának választani, ami tetszik, és élvezni is fogom, ráadásul tanulhatok is belőle. Kitaláltam, hogy zenét szeretnék készíteni, így először az született meg, majd erre az alaphangulatra épült rá a képi világ is. Sok képet nézegettem a helyszínekről, mivel amikor neki kellett állnom, még épp tomboltak a téli mínuszok. Próbálgattam a háttereket, és több karaktertervet is készítettem, így születtek meg végül ezek a kis lényecskék, akik játékosak, de teljesen ártalmatlanok. Végig digitálisan dolgoztam, a témákat még télen, február táján választottuk ki, májusra megvolt a film fele, szerencsére másodpercenként “csak” 12 képkockával dolgoztam, amit meg kellett rajzolnom.

WLB: Hogy állsz Budapesthez? Szerinted kellenek egy városnak ilyen helyi kis legendák és történetek, mint amiket ti is feldolgoztatok?

M.E.: Kedvelem Budapestet, bár inkább a külső kerületek azok, amiket jobban szeretek, a kertvárosi részeket, én is Zuglóban lakom, ami még pont a határon van. A legtöbb legendáról nem hallottam, se az Ady és a szfinx esetéről, se a budai tündérekről, de nagyon tetszettek, szerintem fontos, hogy egy városnak legyenek ilyesfajta kis jellegzetességei és titkai, sokkal hangulatossabbá teszik.

És akkor íme a videó: