Amekkora hangsúly van idehaza az autósok oktatásán, legalább feleakkorát a biciklisekébe is bele kéne fektetni. Ennek egységes követelményrendszere nincs egyelőre, csak egy-két magánkezdeményezés. A Velo Budapest a városi bringázásra tanítja azokat, akik nem érzik biztonságban magukat a forgalomban, de ennél jóval többet megtanulhatunk tőlük, például önbizalmat. Kipróbáltam az egyik órájukat, és bár azt hittem, rutinos bringás vagyok, sok meglepetés ért.

Lesodor a busz, nem kapunk balról elsőbbséget, kiugrik elénk a gyalogos vagy az út szélén parkoló kocsi ajtaja váratlanul kivágódik. A biciklizés rejt pár veszélyforrást, amellett, hogy nagy szabadságot is jelent, de a balesetek lehetősége pont akkora, hogy az aggódós típusokat visszatartsa a bringázástól. Jómagam azok közé tartozom, akik kényelmi és biztonsági szempontok miatt döntöttek úgy, hogy életvitelszerűen inkább a jól bevált tömegközlekedésen múlatják az időt a szabad száguldozás helyett, és csak alkalmanként tekernek, ha a kedvük úgy tartja – mondván, hogy hiába a bizalmi elv és a KRESZ ismerete, mert számítani kell kiszámíthatatlan helyzetekre.

Néhány országban egyébként fontolgatják a biciklisjogsi bevezetését, vagy hogy kötelező oktatáshoz kössék a városi kerékpározást. Viszont ha megtanuljuk az elméletet, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy szívesen látott és egyenrangú szereplők leszünk a forgalomban. A Velo Budapest ezért is szimpatikus: vezetője, Árva János nem a KRESZ-t oktatja, hanem olyan helyzetekre készít fel, ami a kerékpárosokhoz annyira nem hozzászokott, tolerancia híján lévő türelmes budapesti autósok között simán szembejöhetnek.

Tulajdonképpen ez az első bringasuli felnőtteknek Magyarországon, ami kifejezetten a városi kerékpározás oktatását tűzte ki célul. A Bringaakadémia főleg gyerekek iskolai kereteken belüli tanítására specializálódott (bár kőbányai parkjukban tartanak képzést felnőtteknek is), illetve ott van még a Magyar Kerékpárosklub Bebiciklizés nevű projektje, ami viszont csak ad hoc jelleggel él. A Velo négyalkalmas képzése 9990 Ft, alkalmanként 2 óra, és a fékezéstechnikától kezdve a sávhasználatig mindent megtudhatunk, ami komfortosabbá teszi a tekerést. Bár van lehetőség teljesen kezdő oktatásra is, ahol az egyensúlyozást, pedálozást, kanyarodást tanítja meg, János alapvetően azokat várja, akik valamennyire tudnak biciklizni, csak félnek, bizonytalanok a forgalomban. Ő Angliában végezte el a bringaoktatási képzést, ahol egyébként mindenkinek ingyenes az ilyen tanfolyam, mert az állam fizeti. Április óta 20-30 ember fordult meg nála, és tart képzéseket cégeknek is.

Az egyik haladó képzés második alkalmán találkoztam Árva Jánossal a Hősök terénél – azért itt, mert viszonylag biztonságosan, bringautakon megközelíthető a város több pontjáról. A második órán hárman voltunk (ketten nem tudtak eljönni), mindhárman lányok, erősítve a közlekedéssel kapcsolatos sztereotípiákat. Egyikük azért jött el Jánoshoz, mert nem érezte biztonságban magát a forgalomban, és volt egy biciklis balesete is korábban.

Ekkorra a résztvevők már túl voltak az alapvető tudnivalókon, például hogyan kell megfelelően beállítani a bringát, mire jó a váltó a városban, hogyan öltözködjenek, hogy ne izzadjanak le, mire beérnek a munkába, és így tovább, valamint szlalomoztak a Műcsarnok melletti betonplaccon kihelyezett bóják között, és elsajátították az egykezes pacsiosztogatást, ami nélkülözhetetlen, ha az ember karlendítéssel indexelni szeretne.

Még mielőtt bringára pattantunk volna, János tisztázott pár, a forgalomban alapvető dolgot, például mikor szabad a járdán tekerni, lehet-e mondjuk a hidakon, és miért nem szabad „kiflizni”, vagyis az úttesten az üres parkolókba vagy buszmegállókba bekanyarodni udvariasságból, és elengedni a mögöttünk haladó autókat. Így ismerkedtem meg az elsődleges és másodlagos pozíció fogalmával, és döbbentem rá, mennyire rosszul bicikliztem egész eddigi életemben. Az oktató rávilágított, hogy az autósokkal szembeni előzékenységnél ezerszer fontosabb a saját testi épségünk, amit a túlzott udvariaskodással nagyobb veszélybe sodorhatunk, mint gondolnánk. Egy példa: ha túl szűk az út, inkább haladjunk a közepén, akár a forgalmat is fenntartva, mert ha lehúzódunk a padkához, az autó nem fog azzal törődni, hogy nem tud rendes távolságban megelőzni, és simán lesodorhat.

Az elmondottakat gyakorlatban is kipróbáltuk, igaz, csak a közeli Benczúr utcában, mert a nagyobb forgalomban biciklizés, sávváltás csak az elkövetkező órák tananyaga lesz. Az aznapi kétórás alkalom témája a helyes balra kanyarodás, elsőbbségadás volt. Megtudtam, miért érdemes megállás előtt és számos más helyzetben hátranézni, és ellenőrizni, jön-e mögöttünk autó, és többek között kaptam egy kitűnő tippet arra is, hogy elkerüljem az egyensúlyvesztést a jobbkezes indexnél. Mindenkin volt láthatósági mellény, és János mindenkit egyénileg értékelt és ellátott tanácsokkal.

Engem sikerült meglepni számos új információval és hasznos tippel, pedig jogsim is van – akinek nincs, arra főleg ráférne egy ilyen képzés. Ránézésre akármennyire is gyerekcipőben jár a közlekedési kultúra és a felek egymással való méltó kommunikációja, a magyar lakosság egyharmada használ kerékpárt rendszeresen, ezzel az európai országok közt a 3. legtöbb kerékpárossal büszkélkedhetünk. Ideje volt már, hogy valaki kezébe vegye az oktatás ügyét, hiszen más országokban, Belgiumban, Kanadában, Ausztráliában, Lengyelországban, sőt, néhány éve már Romániában is van városi bringaoktatás.