Az egyre fejlődő, szépen rehabilitált Belső-Ferencváros Tűzoltó utcája gyakorlatilag több campus átmenőforgalmát bonyolítja. A környék nagyon fiatalos: kollégiumokat, apartmanházakat, sőt egy nemrégiben nyitott "luxuskolit" is találunk az utcában, így elkél a vendéglátás, már nem csak kifőzdei és gyrosos szinteken. Specialty kávézó még nincs erre, úgyhogy megérkezett a Nook, nem titkolt céllal: kávézási alternatívát nyújtani a környéken lakóknak, dolgozóknak, tanulóknak.

Ebédidő tájékán szinte kirajzanak a diákok a ferencvárosi egyetemekről, iskolákból. Olyanná válik az utca, mint az amerikai filmekben a campusok: padokon bandáznak, ki telefont nyomkod, más a laptopjával az ölében próbálja befejezni az elmaradt beadandót. Ráasásul igazán nemzetközi a a társaság, sok a külföldi diák.

A The Nook kávézót egy apartmanház épületének földszintjén találjuk – itt hosszabb távra adják ki az újépítésű, fiatalos lakásokat, leginkább szintén a tanulóknak. A kávézó egy teraszt is kapott, ám ezt még nem használják, de a belső udvaron, napvitorlákkal árnyékolják – ez a következő szezonban lesz majd érdekes. Az udvarra apartmanok néznek, méghozzá a The Nookhoz tartozó nyolc lakás, amit rövid távra, hotelrendszerben adnak majd ki októbertől. A hotelnek pedig elég kézenfekvő reggelizője lesz, maga a kis kávézó.

Dittáék, a tulajdonosok az építőipari/ingatlan ágazatból jöttek, ám egy ideje nagy szerelem a specialty kávé, és ha már apartman és egy ideális méretű üzlethelyiség...összehozták a kávét és az ingatlanügyeket.

Belépve nyugat-európai nagyvárosok hasonló tematikájú helyei jutnak eszünkbe: sok a fém, a beton, de növényekkel, az intenzív sárga színnel és a kávéillattal teszik barátságossá. Valamint igyekeznek tudatos megoldásokkal élni, mint például újrahasznosítás, szelektív szemétgyűjtés vagy az újratölthető elviteles kávébögrék szorgalmazása. Persze van "to go" opció, de nagyon szívesen látját a saját bögrével, termosszal érkezőket.

A hely kialakítása mutatós, különösen a "kirakati" felfüggesztett kis fészkeken akad meg az ember szeme. Aztán a szakavatottabbaké persze a kávégépre téved. Egy Sanremo Cafe Racerrel készülnek a jobbnál jobb kávékülönlegességek. Presszótól (500 forint) a double latte-ig (950 forint). Egy hazai és egy külföldi pörkölővel dolgoznak: a Racer Beans és a Workshop kávészemeiből készülnek a forró italok, természetesen képzett baristacsapat által.

Suki teát akár cold brew eljárással is ihatunk, mi is kóstoltunk egyet és szuper aromatika jellemezte. Ha esetleg hosszúra nyúlik a látogatásunk és bekuckózunk a laptoppal, sok segítségünk akad, a koffeinen túl is. Az összes asztalnál találunk konnektort és USB-csatlakozót is. Ez nagyban segíti a tanulást/munkát is és nem kell kellemetlen köröket végigjárnunk. Ahogy azon sem bosszankodni, hogy lassú a net: mindent a vendégekre hangoltak.

Ha megéheznénk, szendvicseket és sütiket fogyaszthatunk, melyek közül sok vegán verziót találunk: Dittáéknak is fontos és a nemzetközi vendégkör miatt is, hiszen egyre többen követik az állati eredetű hozzávalók nélküli életmódot. Süteményeik Pécsről érkeznek, a szendvicseket helyben készítik, a pékáru pedig egy vegán és hagyományos péktől jön. Minden adott a dolgos, tanulós órákhoz!