A Wesselényi utca körúthoz közelebb eső felén sétálva egy különös formációba botlottunk: kisebb tömeg tömörült a kis Piaggo Tuk Tuk körül, aminek párnázott fedélzetén is helyet lehetett foglalni. Kiderült, hogy ez a nemes egyszerűséggel csak Helyszínnek keresztelt hely „terasza”.

Egy lusta késő délutánon jártunk arra, és bár az egy hónapja megnyílt kávézó fő profilja a brunch és az egész napos reggeliztetés, a hangulattól leginkább egy munka utáni fröccsre vagy sörre szottyant kedvünk. A nagy méretű hangszórókból szóló zene és a főleg dohányosoknak kézenfekvő, utcán parkoló Tuk Tuk erre csábít, nem csoda, hogy ki szeretnék tolni a nyitvartást estig. Az alkoholválaszték is széles, a hagyományos Pilsner, Staropramen mellett a kézműves sörök között új szereplőnek számító Vandál IPA-t is megtaláljuk, továbbá ahhoz képest, hogy még mindig reggelizőről beszélünk, többféle koktélból is választhatunk. Mint kiderült, a tulaj, Botond mixerként dolgozott korábban, és mindez így már érthető. Most a BGE-n tanul kereskedelem és marketing szakon, és nem mellesleg barista képesítéssel is rendelkezik, így kávéfronton jól megalapozott döntést hozott, mikor a soproni The Origin pörkölő újhulllámos kávéját választotta (ebből a pressszó 420 Ft-ért kapható.)

A specialty kávé ellenére a Helyszín „mentes a mindenmentességtől”, vagyis itt nem a chiamagos, granolás, kókusztejes vonal megy. Bár lehet teljes kiőrlésű pékárut választani, alapvetően a hagyományos reggeli étkeket készítik el, bundás kenyeret, omlettet, melegszendvicset, de kérhető joghurt is müzlivel.

A különböző szendvicsek háromféle méretben és ennek megfelelő árazással kérhetőek (a pulled pork például 550-950-1350 Ft-ba kerül). A háromtojásos étkekhez 1190 Ft-ért toastkenyereket, zöldségeket és egy választható feltétet kapunk (a továbbiak plusz 100 Ft-ba kerülnek.) Az étlap nem fix, sokféle változás lesz rajta, mivel Botond sokszor improvizál; minket például sonkával-sajttal töltött bundáskenyérrel kínált meg, illetve egy sonkás-szalámis-cheddar sajtos melegszendviccsel, rajta buggyantott tojással. Korrekt reggeliknek találtuk; ajánljuk hozzá a házi levendulás szörpöt, amit Botond édesanyja készít.

A Helyszín legnagyobb előnye viszont a lokáció és az egyedi hangulat: a fabútorzat és a faburkolat kedves miliőt kölcsönöz a helynek, amelynek a felső szintjén elbújhatunk a világ elől, és ha alaposabban szemügyre vesszük, a logóban felfedezhetjük a kávézó alaprajzát. A Piaggio ötletét pedig a kényszer szülte, nem kaptak ugyanis engedélyt a teraszra: a jármű egy meghatározott magasság alatt van, így nem kell rá parkolójegy, viszont kényelmesen fel lehet rá kucorodni – akár kávéval, akár egy sörrel vagy Aperol Spritz-cel.