Élmény

„Hálót adunk, nemcsak halat” – harmadjára is megnyílik a My Budapest Photo kiállítás

Fotó : Hirling Bálint / WLB
My Budapest Photo Project

A legelsőt a Budapest Pont pincéjében, a másodikat a Kortárs Építészeti Központban rendezték meg, a harmadikat pedig stílusosan kivitték az utcára. A My Budapest Photo Project hajléktalan alkotók képeiből rendezett kiállítása így szembejön a Madách téren, ha akarjuk, se tudjuk kikerülni, ha a bulinegyed felé vesszük az irányt.

A Budapest Bike Maffia harmadjára adott hajléktalan emberek kezébe eldobható fényképezőgépet, szám szerint 100 darabot, hogy a saját szemszögükön keresztül fotózzák a várost. 51 kiválasztott képet állítottak ki a Madách téren, a közönségszavazatok alapján legjobbnak ítélt fotókat pedig idén is egy naptárban jelentetik meg, amelynek bevételeit szétosztják a győztesek között.

 

A szervezet számos módon segíti az utcán élőket, többek közt ételosztással, de közvetlen anyagi támogatást csak ebben a projektben tudnak nyújtani. Mindezzel hosszú távú segítséget és kapaszkodót adnak nekik, Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítóját idézve „hálót, nemcsak halat”.

Fotó: Hirling Bálint / WLB

Csoszó Gabriella fotográfus, a zsűri egyik tagja a sajtótájékoztatón felvetette, hogy érdemes volna egy archívumot létrehozni az eddigi pályaművekből, mert teljesen más szeletét mutatják Budapestnek, méghozzá a szegénység képeit. Ugyanakkor a pályázattal nem a hajléktalanságot akarták bemutatni a szervezők, hanem Budapestet, ezért is lett a zsűri másik tagja Szöllősi Mátyás, a Budapest Katalógus alapítója, aki a város és lakóinak kapcsolatát vizsgálja fényképes miniinterjúiban.

Fekete Bernadett projektkoordinátor és három pályázó: Piroska, Zoltán és BeatrixFotó: Hirling Bálint / WLB

Mi tavaly egy hosszabb riportban számoltunk be arról, milyen hatással volt a pályázatnak a résztvevők életére, és idén is megnéztük a kiállítást. Ebben az évben a pályázók mintha már sokkal tudatosabban kezelték volna a kamerát, valószínűleg azért, mert már nem volt újdonság számukra a projekt. Több beállított kép, portré, póz is megfigyelhető a képeken, viszont a hajléktalanság témái is vissza-visszatérnek rendszeresen: a szállók világa, az utcai élet mindennapjai, az alkohol és a szélsőséges élethelyzetet kísérő érzelmi hangulatok.  A legjobb fotókra a közönség a MyBudapest Photo Project Facebook-oldalán vagy a Madách téren található Suelto Bistróban szavazhat.

3. My Budapest Photo Project kiállítás