Budapest

Nemzetközi sztárépítészek az új Közlekedési Múzeum tervpályázatának meghívottjai között

Fotó : Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A Városligetből költözik a Közlekedési Múzeum Kőbányára, a MÁV egykori Északi Járműjavítójának épületeibe. A szomszédban már épül az Operaház új egysége, most pedig végre kihirdették a nemzetközi tervpályázatot a múzeum építésére is. Az előzetesen meghívottak között a szakma hazai képviselői mellett olyan nagynevű építészeket és irodákat is találunk, mint a Bjarke Ingels Group, a Foster & Partners vagy a Diller Scofidio + Renfro. Az új komplexum, melyben a múzeum mellett kutatóhely, raktár és a szakkönyvtár is helyet kapna, előreláthatóan 2022-re készülne el.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum városligeti épülete 2015-ben zárt be. Az első tervek szerint a – Liget Projekt keretében – a millennium idején épült, Pfaff Ferenc tervezte romantikus-eklektikus kiállítási csarnok restaurált változatába költözött volna vissza a múzeum, ám hamar kiderült, hogy ez alkalmatlan nem csak egy 21. századi modern múzeum kialakítására, de az intézmény gazdag gyűjteménye és a kiegészítő funkciók sem fértek volna el benne.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Így a ligetben végül majd a Magyar Innováció Háza kap helyet, és  2017-es döntés értelmében a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum leendő komplexuma Kőbányán, a MÁV egykori Északi Járműjavítójának 7 hektáros területén épül meg.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A 20. század közepén épült Diesel-csarnok a terület egyik emblematikus épülete, a déli része, az ún. Igazgatósági fejépület ipari műemléki értékkel is bír, a mögötte elhelyezkedő, kilenc párhuzamos hajóból álló, mintegy 110 méter hosszú csarnok pedig éppen alkalmas a múzeum nagyobb méretű műtárgyainak – mozdonyok, villamosok, buszok, gépkocsik – látványos kiállítására. Az új terület mintegy két és félszerese a városligeti épületnek, összesen 13 ezer négyzetméternyi kiállítótér áll majd az intézmény rendelkezésére.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Ezt azt is jelenti, hogy míg az előző kiállítóhelyen csupán 80 eredeti jármű bemutatására volt lehetőség, az új tárlaton legalább 190 darabot láthat majd a közönség. Az új telephely végre arra is alkalmas lesz, hogy a korábban szétszórt funkciók, a kiállítás, a kutatóhely, a raktárak és szakkönyvtár is végre egy helyre kerülhetnek.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Az igencsak átfogó komplexum megtervezésére nemzetközi pályázaton választják ki a leendő építészirodát. Az eddig meghívott vagy bejelentkezett tervezők mellett a kétszakaszos pályázat első etapjában még jelentkezhetenek olyan szakemberek, akik a pályázati követelményeknek és előírásoknak megfelelnek, a végső tervek leadására 2019. január 21-ig van alkalmuk.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A tervpályázat során a múzeumépítésben és kiállítástervezésben is jártas magyar és nemzetközi irodákat várnak a feladatra, akik a fejlesztési ingatlan szorosan vett területén túlmenően is képesek  javaslatokat tenni a kapcsolódó területek fejlesztésére is.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A részvételi szándékukat eddig olyan hazai irodák nyilvánították ki, mint a 3H Építésziroda, akik a MOME Zugligeti úton található új campusát is tervezték,  vagy az új Széll Kálmán teret tervező Építész Stúdió Kft. és a KÖZTI. A nemzetközi szcénából pedig olyan igazi nagyágyúk jelentkeztek be, mint a kortárs építészet fenegyerekének az irodája, a New York-i új World Trade Centert is tervező Bjarke Ingels Group (BIG) vagy a Foster & Partners, akik a Reichstag új üvegkupoláját, vagy a londoni Wembley stadion is újratervezték, itthon pedig a Lágymányoson épülő új, 120 méteres MOL toronyház tervezőpartnerei. Szóval a paletta már most elképesztően színes és illusztris, és még ez nem is a végleges lista.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A jelenleg még barnaövezeti, egykori ipari terület komoly változáson fog keresztülmenni a közeljövőben, egy új kulturális központ van kialakulóban Kőbányán. A leendő múzeumi épület területe ugyanis közvetlenül kapcsolódik az egykori Északi Járműjavító ún. Eiffel-csarnokában épülő Opera Műhelyházhoz, így a két fejlesztés együtt az ország legnagyobb barnamezős jellegű kulturális városfejlesztése, amely alapvetően változtatja meg a Kőbánya és a belváros közötti, alulhasznosított átmeneti zóna városszerkezeti pozícióját. A kulturális funkciók mellett a környék tömegközlekedésének fejlesztése, és az élhető városi terek kialakítása is szerepel a tervek között, áll a múzeum közleményében.

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A pályázat 2019-es februári eredményhirdetése után indulhatnak meg tényleges munkálatok, és előreláthatóan 2020-2022-ban nyithatja meg kapuit a megújult Közlekedési Múzeum.